ADY ENDRE
VÁLASZ BAJNOKI HÍVÁSOKRA
Gerő Ödönnek küldöm.
Csüggedt unszolók, vert, öreg fiúk,
Tépett hitü szentek,
Hivásotokat sírva köszönöm:
Nyakunkon tartja lábát még bakónk
S ti hörögve is háborut üzentek.
Jön a levél innen is, onnan is:
A száz szinű őszön:
Mégiscsak a legszebb szín vón a vér,
Mégse hagyjuk, hogy a bomlott szemű
S a bomlott fejű kaján játszva győzzön.
II.
Álmomban Mari mutatta, hogy kilukadt a leveses kanál: mindig ugyanúgy eszel – mondta. Se ezt, se a kilukadást nem értettem – úgyhogy fölébredtem. Pontosabban fölriadtam. Sötét volt. Csak a folyosóról szűrődött be halvány fény a kicsit nyitott ajtón keresztül. Körbenéztem. Az enyémen kívül még három ágy volt a szobában, mindegyikben feküdt valaki. Az egyik ablak egy kicsit előre volt billentve. Monoton, megállíthatatlan zúgás zavarta a csöndet. Próbáltam értelmezni a helyzetet: hol, miért vagyok ott, ahol. Nem akart tisztulni a kép.
Tovább a folytatáshoz
„Nyolcvankét éves vagyok.
Beteg. Az én reakcióm az,
hogy Berlinbe költöztem.
Cselekedni?
Csak az íráson keresztül tudok.
És amikor megteszem,
akkor semmilyen hatása nincsen,
vagy pedig elítélnek miatta.”
I.
Megnevezték.
Anyakönyvezték.
Be se fogadták.
Megjelölték.
Csillagosították.
Kitagadták.
Elhurcolták.
Számosították.
Sorstalanították.
II.
Vissza- engedték.
Egyedül hagyták.
Elhallgatták.
Elüldözték (2).
Nobel-díjasították.
III.
„Imre-kertészesítették”.
Megfogalmazták.
Fölterjesztették.
Elfogadták.
Megmagyarázták.
Kitüntették.
IV.
Újraírták.
Alibisítették.
Államosították.
Hasznosítják.
Bementem az ügyeletre, mert már nem bírtam tovább. Megszűntem embernek lenni. Azzal fogadtak, hogy ilyen barmot még nem láttak: miért vártam ezzel 3 napot, azonnal be kellett volna jönnöm tetanuszért. Nem is értik, hogyan hordhat a hátán ilyen marhát a föld. El fognak altatni, majd föltárnak, jó esetben nem kell levágniuk a kezemet. Azonnal betereltek egy kórterembe, ahol le kellett vetkőznöm, majd mondták, hogy várjak este hétig, akkor lesz a műtét.
Hatkor értem jöttek, le kellett vetkőznöm teljesen, de azért betakartak. Hanyatt fekve néztem fölfelé: egy sötét, egy világos, megint sötét, megint világos. Már a liftben vagyok. Megint a folyosón tolnak. Szánakozó, felöltözött embereket kerülgetünk, akik óvakodnak a szemkontaktustól. Aztán a műtősfiú betol egy hatalmas, végig csempézett, hideg terembe. Tovább a folytatáshoz
– Vezérem, hozzá kéne fognunk a választási hadjárathoz, itt van a nyakunkon.
– Igazad van, Péter fiam, na, hozzál papírt meg a ceruzát, mert diktálom a harci stratégiát. De az Ipadot hagyd a francba, mert látni se bírom.
– Már itt is van, hozzá is foghatunk Vezérem.
– Na, akkor mondom: a KSH adjon ki gyorsjelentéseket, hogy csúcsokat dönt a GDP növekedése, a foglalkoztatottság soha nem látott mértéket ért el, eltűnőben a munkát keresők hada; a Meteorológiai Intézet erősítse meg, hogy szép idő lesz augusztus 20-án és idén nem lesz árvíz; a Hiszékeny Dezső ügyet az Ügyészség a szokott módon tegye nyilvánossá, majd erősítse meg; a Tarlós nyilatkozzon, hogy további 70 évre látja Budapest jövőjét és a Metro sorsa is jó kezekben lesz; a Hernádi Zsolt menjen hosszú szabira és még az OTP igazgatósági tagságáról is mondjon le; a Kubatov nézze át a listákat és kezdjen telefonálni minél előbb.
– De Főnök, még nem is indult el a kampány.
– Ne szólj közbe, ezt én is tudom. Mit gondolsz: miért vannak a választási bizottságok, magyarázzák csak meg, hogy ez miért szabályszerű, „oszt jónapot”.
– Milyen igaz.
– De folytatom: a Semjén magyarázza el érthetően mindenkinek az evolúció mibenlétét, ezen majd lesz egy kis csámcsogás; a Fradi nyerjen a bajnokság elején, a Honvéd nem érdekes, de az MTK nálam játssza majd minden hazai meccsét. Apropó: a zsidók. Most jól figyelj, mert ez nagyon fontos!
– A diktafont is bekapcsolom, mert ennyi mindent én sem tudok megjegyezni.
– Szó sem lehet róla: csak semmi emlék, semmi varázslat, még adattá válna.
– Megint milyen jól beszélsz, Haduram.
– Szóval a zsidók: ezt az egész holokauszt évet elfúrtuk, nem kicsit, nagyon, ezért csavarunk rajta egyet, átmegyünk támadásba: kitüntetjük Imrét, tudod a Kertészt, ehhez szólj a Borókainak, hogy a Heti Válaszban Máriánk írja meg pont az ellenkezőjét annak, amit eddig mondott és írt és így támogassa az Imrét. Azt is mond meg Gábornak, hogy rögtön utána derítsék ki, hogy ez a Falus szoros kapcsolatban van a zsidókkal, még a végén zsidó vér is folydogál benne. Na: egyelőre ennyi elég lesz, a többit ti is tudjátok.
– Zseni vagy, Vezérem…
Harcos volt. Élesen érvelő. Indulatai határozták meg a gondolatait is. Mindenen ott volt. Az első sorban lengette a zászlót. Hitte, mondta, csinálta. Rá lehetett számítani.
Most hallgat. Nem vitázik. Indulatai sincsenek. Nem jár el, él. A zászlót elcsomagolta. Hite sincs, nem is mondja, meg se hallgatja…
„A Princetoni Egyetem (korábban a Harvard) neves közgazdász professzora, Dani Rodrik A globalizáció paradoxona című könyvének fókuszában a politikai trilemma fogalma áll. E politikai trilemma tkp. a gazdaságpolitikai trilemma egyfajta általánosítása. Ha ui. a szabad tőkemozgást a globalizációval azonosítjuk, az önálló monetáris politikát általában a demokráciával, amennyiben a megvalósuló gazdaságpolitikai mix választói preferenciákat kell tükrözzön, a rögzített valutaárfolyamot pedig a világgazdasághoz kapcsolódó nemzetállammal, akkor el is jutunk a Rodrik-féle politikai trilemmához: egyszerre nem lehet demokrácia, globalizáció és nemzetállam. E három elemből legfeljebb kettő fér meg együtt. Rodrik szerint lehet I.) globalizáció és nemzetállam, de akkor a gazdaságpolitika nem a választói preferenciákat fogja tükrözni, hanem a globalizáció imperatívuszaihoz fog igazodni, vagyis nem lesz demokrácia, II.) globalizáció és demokrácia, de akkor a gazdaságpolitikának is nemzetállamok felettivé kell válnia, ami viszont nemzetek feletti, föderális jellegű politika képviseleti és kormányzó szerveket tesz szükségessé, illetve III.) demokrácia és nemzetállam, de akkor korlátozni kell a globalizációt.”
„Cirkuszban utoljára valamikor tízesztendős koromban voltam…. Mindez pontosan ugyanolyan volt, mint gyerekkoromban, csak a csodák máza kopott le róla… de talán még az sem egészen, mert Ilonka közelsége, akkor még úgy éreztem, visszaadott valamit a világ gyermeki ragyogásából. Ahogy gondosan megtisztogatta zsebkendőjével a padot, mielőtt leült rá, ahogy csillogó szemét várakozásteljesen a porondra függesztette, miközben parányi kezével bele-bele markolt a pattogatott kukoricás zacskóba, ahogy kissé elnyílt szájával, egy gyerek megbűvölt arcával bámult a bánatosan körbebóklászó elefántra, ahogy teli szájjal kacagott, amikor az elefánt lespriccelte a bohócot – mindez olyan volt, mintha még mind a ketten gyerekek lennénk, és egy idő után velem is elfeledtette aggodalmaimat, és én is együtt kacagtam és bámultam vele.”
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok
