2022. október 1. nap bejegyzései

EGY TANKERÜLETI IGAZGATÓHELYETTES MONOLÓGJA

„Tessék? Nem; kérem, hallgassa csak. (Dalol)
Meghalt, kimúlt ő, asszonyom;
Meghalt, kimúlt bizony!
Fejtül neki zöld-hant gyepágy,
Lábtul egy kő vagyon.
Ó, hó!”

„Biz’ úgy, hen! No de végzem már, esküdözés nélkül:
Irgalmas ugyse! a legény,
Ó, jaj! szégyen, piha!
Ha hozzáfér, hát megteszi;
Bizisten, rút hiba.
Mig meg nem csaltál, elveszesz,
Nem azt igérted-e?
Ugy is lett volna, esküszöm:
Ne jöttél volna be!”
(Shakespeare: Hamlet, Ophelia)

A francban, tele van velem az internet, nem tudják abbahagyni, nem szállnak le rólam, még szerencse, hogy hétvége van, meg az eső is esik, mindenki azzal van elfoglalva, nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle, ekkora balhé, bár mondta nekem a tankerületi igazgatóm, hogy nehéz lesz és bírjam ki, de erre mégsem számítottam, kellett ez nekem?, persze tudom én, már amikor kineveztek is tudtam, mivel jár ez a kis pluszpénz meg a nagyobb biztonság, legalább előbb tudom meg, hogy merről fúj a szél, könnyebben beállhatok majd a sorba, meg aztán mégis csak jobb adni az ütést, mint állni, hogyan is mondta a tankerületi igazgatóm „előbb-utóbb lecseng ez is, kiengedik a gőzt, aztán annyi”, csak győzzem kivárni, ez a legnehezebb, a kivárás, mert ember vagyok én is, nekem is vannak jogaim, az Alaptörvényünk szerint is, nem tiporhatnak az emberi méltóságomba, ehhez még nekik sincs joguk, hiába sértődtek meg a kirúgásuktól, kiabáljanak csak, dühöngjenek, túlélem, ahogy túléltem az osztályban tanítást is, a sok gyereket, akik össze-vissza kérdeztek, idegesítettek, soha nem hagytak békén, még haza is kellett vinnem a dolgokat, még otthon sem tudtam nyugodni, alig aludtam valamennyit, csak annyit pihenhettem, hogy reggel is mindig zúgó fejjel keltem, akkor döntöttem, belőlem nem lesz utcaseprő vagy mosogató, akkor inkább beállok a sorba, olyan nagy baj ez?, élni csak kell!, ezt nekik is meg kellene érteniük, minek kapálódznak, a tiltakozással úgy sem érnek el semmit sem, akkor is megy majd tovább a szekér, legföljebb egy kicsit akadozva, inkább ütöm a lovat az ostorral, mint hogy leessek a szekérről, de a nevemet is tudják már, ki is írták a Facebookra, de majd följelentem őket, ehhez nekik nincs joguk, hát nem látják, hogy én csak egy egyszerű igazgatóhelyettes vagyok csak?, egy egyszerű kézbesítő, akit behívtak és mondták, hogy vigyem ki a leveleket, adjam át, semmilyen kérdésre ne válaszoljak, aztán jöjjek el?, hát nem látják, hogy parancsot hajtok csak végre?, persze, csak a maguk bajával törődnek, csak az érdekli őket, hát miért ugráltak annyit, miért nem várták meg az uniós pénzeket, persze értem én, az olyan, mint a kutya vacsorája, mert azok is csak a szankciókban gondolkodnak, a szembenállással, ahelyett, hogy a békét akarnák, nem lesz ennek se jó vége, de legalább engem hagyjanak békén, én is ugyanolyan áldozat vagyok, mint ők, értsék meg!, de csak a saját bajukkal foglalkoznak, legyen már vége ennek!, úgyis vesztenek, mert ezekkel szemben ez nem elég, én tudom, látom őket belülről, ezek mind szemek a láncban, mint régen, a lánc meg nagyon erős, az csak úgy nem szakad szét, ahhoz más, több kell, de én azt nem akarom megvárni…
2022. 10. 01. szombat kétszáz-tizennyolcadik nap