ÚGY IS TESZ!
„Mondd el, mit olvasol; megmondom, ki vagy” – talán írta vagy mondta egyszer valahol-valaki-valakinek.
Nem ismerem személyesen Orbán Viktort, nem tudom milyen ember, mikor kel, mit eszik-iszik reggelire; szeret-e magán kívül valakit is; antiszemita-e, rasszista-e; hogyan viselkedik, amikor „csak úgy” beszélget egy társaságban; amikor mérges, dühös; amikor drukkol egy meccsen; amikor mindenáron győzni akar. Egyszer találkoztam vele, amikor már (és még) nem volt miniszterelnök és „tiszteletbeli” irodája az Országházzal szemben, a miniszterelnökségen éppen azon a folyosón volt, ahol (államtitkárként) dolgoztam: összefutottunk a folyosón, én köszöntem neki, ő valahová elnézett, talán a mögöttem lévő falon vehetett észre valamit, bár a folyosókon akkoriban nem voltak képek kifüggesztve. (Papp Lacival is egyszer találkoztam, Tatán, az edzőtáborban, én „nevenincs” ifi-válogatott „tízen-éves” gyerek voltam, mentünk éppen edzésre a többiekkel, ő akkor már háromszoros olimpiai bajnokként a felnőtt ökölvívó válogatott edzője volt, de mi, fiatalok soha nem tudtunk előre köszönni neki, mindig megelőzött bennünket a „szia srácok”-kal.) Aztán talán még egyszer, amikor már nagyon „állt neki a zászló”, már alig várta a beiktatását, a Kereskedelmi Kamara szervezett egy konferenciát arról, „mit fogok tenni, amikor miniszterelnök leszek” vagy valami hasonló címmel, akkor még élt Demján Sándor és meghívott, természetesen Orbán volt a főszónok, mellette Matolcsy, Parragh, Varga mondták, amit éppen kellett, no ott már csak „messzebbről”, észrevétlenül láttam vonulását.
Egykoron ő is arról (hadovált) beszélt, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem amit csinál. Az olvasás is „csinálás”, pláne, ha – a későbbiekben – az olvasottak szerint cselekszik is.
Hát én is olvasom a könyvet, amit Orbán is elolvasott, de én nem bírom egyhuzamban, egy-ültömben elolvasni, állandóan le kell raknom, mert forog a gyomrom a „mesétől”, az olvasottaktól, a „filmszerűen elképzeltektől”, este nem is merem tovább olvasni, inkább „pihentetem”, mert máskülönben este nincs elalvás és éjszaka alvás sem.
Ahogy már írtam korábban, Raspailt fasiszta írónak tartom amiatt, amit a Szentek tábora című, hivatkozott könyvében 1973-ban leírt. Mégis: el kell olvasnom, mert a megválasztott miniszterelnök(öm) ebből idéz, ebben „merítkezik”; ebből (is) tanulta, mit kell és miért tennie, ezt hozza példának, hogy miért kell odaállnia, ahova, s adatta ki az „általa” létrehozott, közpénzzel „hizlalt” Alapjogokért Központtal.
„A Szentek táborának története rendkívül egyszerű. Kalkuttában 1 millió éhínségtől, betegségektől, megalázottságtól és nélkülözéstől hajtott indiai elfoglal 100 rozoga bárkát, és útra kelnek az ígéret földje, azaz Nyugat-Európa felé. Csodával határos módon oda is érnek, a „Gangesz-flotta” az Azúrparton fut zátonyra, de ekkorra már az itt élők többsége elmenekül. A korábban ismert Franciaország elpusztul, többé nem „a fehérek országa” már, sőt a fehér fajnak is leáldozott, mert végül keveredni kezd a jövevényekkel” – foglalta össze Sarkadi Zsolt a Telexben.
Az a fejezet zakatol egyre intenzívebben a fejemben, amiben a francia elnök – teljesen titokban – kiküld egy torpedónaszádot a „Gangesz-flotta” szemrevételezésére; valójában a tengerészeit, parancsnokait akarja „tesztelni” egy kreált, de mégis „éles” hadgyakorlaton; hogy mire lennének hajlandók abban a „szagban”, mocsokban, ember-hús halmazban; „fehér” emberekként képesek lennének-e teljesíteni a parancsot, hogy akár meg is öljék a fegyvertelen „meztelen” férfiakat, nőket, gyerekeket; akiknek csak „saját nyomorúsága nyújt” védelmet. Föl kell ismernie, hogy nem teljesítenék, mert a hirosimai atomrobbantás óta a katonák „megtanultak bűntudatot érezni”; vagyis nem használnák a fegyvereiket. „Akkor vége”, érti meg, a „fehér fajnak annyi”, akkor megindul végérvényesen a faj-keveredés, eltűnik a kultúra, a civilizáció…
Nekem, egyszerű olvasónak Raspail ezt sugallja, (kerek-perec) ezt mondja ki: ha nem lesznek olyan vezetők, katonák, újságírók, megmondó-emberek, akik levetik magukról „emberségüket” és leleplezik annak illuzórikus voltát, akkor „vége”; ők vagy mi; Ilyen egyszerű – Raspail szerint. Mert a faj-keveredésnél nincs rosszabb – a könyv szerint. Mintha évezredek óta az emberiség története nem a keveredésről szólna! Mintha a magyarok ezeréves történelme nem ugyanerről!
Vajon mit olvasott ki Orbán? Vajon mi ragadta meg a leírtakból? „… „…van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke” – idézi a (hírhedt) „híres” beszédét Sarkadi. De Orbán aztán folytatta: „Mindenkinek ajánlom, ha meg akarjuk érteni azokat a lelki folyamatokat, amelyek a nyugatiak önmaguk megvédésére képtelensége mögött húzódnak meg magyarázatként”. És ő cselekszik: mert ide be nem jönnek, itt nem keverednek!
(Beugrik két emlék-foszlány: mikor Orbán miniszterelnök lett, összehívott egy megbeszélést a nyugdíj-kérdésről, az akkor még több-pilléres rendszerről, én akkoriban a Pénztárfelügyelet elnöke voltam, de „természetesen” nem kaptam meghívót, de az egyik volt kollégám ott volt, szuperlatívuszokban beszélt Orbánról, hogy azonnal mindent megértett, intézkedett, irányt szabott, mindenki tudta, mit vár el tőle, igazi „hadvezérként” viselkedett. A másik „sztori”-t egy másik barátom mesélte, ahogy az szokásos volt, az egyik nagy Biztosító elnöke meglátogatta Orbánt, felajánlva segítségét, együttműködési szándékát, a barátom, mint a magyarországi vállalt vezérigazgatója előzetesen tájékoztatni akarta Orbánt, hogyan zajlik az ilyen beszélgetés, mi fog történni, de Orbán „letorkolta”: ő tudja, mit kell csinálni ilyen helyzetben!)
„Ha ugyanis törvényesen és nyilvánosan megtiltjuk a Gangesz mellől jött bevándorlók belépését az országba, akkor partraszállásuk, akár fegyvertelenek, akár nem, voltaképpen ellenséges cselekménnyé válik… A feltételezett ellenség leküzdendő ellenséggé válik.” – mondja a francia elnök Raspailnál.
És nálunk is ellenségek már…
„Mondd el, mit olvasol; megmondom, ki vagy” – talán írta vagy mondta egyszer valahol-valaki-valakinek.
Milyen igaza volt.
- 09. 23.péntek kétszáztizedik nap