„… Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. …”
(Radnóti Miklós: TÖREDÉK)

Milyen országban élek:
– ahol egy tanár nem mehet ki az iskola kerítésén kívülre megköszönni az érte kiállóknak a kiállást, mert akkor jogszabályt sért és kirúgják,
– ahol az ország miniszterelnöke azt hazudja: az’56-os Pesti Srácok a békéért harcoltak és nem a szovjet csapatok ellen,
– ahol az infláció jelzője a szankció lett,
– ahol a vészhelyzet kihirdetése alatt az ország miniszterelnöke Berlinben meglátogat egy magyar labdarúgót és aláírt mezért,
– ahol a labdarúgópályák gyepét alulról fűtik, miközben a gyerekeknek tizennyolc fokban kell tanulniuk a termekben,
– ahol a miniszterek, államtitkárok, ispánok milliós fizetésemeléseket kapnak, a tanároknak meg a „gallya” sem jut, legföljebb hazug ígéret,
– ahol a parlament házelnöke, minden következmény nélkül azt hazudhatja: „Magyarország a normalitás és a valódi európai értékek egyik utolsó menedéke, és ha kitartunk a magunk igaza mellett, akkor túlélhetjük, sőt megerősödve kerülhetünk ki a jelenlegi zavaros időszakból”,
– ahol az egész országban tüntetések zajlanak a tanárok mellett, de amiről a közmédia nem ad hírt,
– ahol az Alkotmánybíróság szerint is cenzúrázhat a közmédia,
– ahol nem lehet népszavazást kezdeményezni, sztrájkolni, mert a hatalom olyan törvényt fogadtatott el a parlamenttel,
– ahol bornírt, hamis, hazug kérdésekről konzultálgat a kormány, miközben letagadja a valódi problémákat,
– ahol a tanfelügyelők nem az esküjükhöz híven cselekszenek, dolgoznak, hanem parancsot teljesítenek, akár az esküjükkel szemben is?!
Hát itt élek én.
És Te is.
És Ők is itt.

Hogyan is írta Baranyi Ferenc:

„Herceg, hódolni nem tudok,
nézd el nekem, hogy nem dicsérlek,
a nyelvem srófra nem forog –
kitépheted. Némán se éltet.”

2022. 10. 14. péntek kétszáz-harmincegyedik nap