„Találkozik a róka meg a farkas az erdőben.
– Te farkas, verjük meg a nyulat!
– Na és miért?
– Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért!
Így is tesznek, jól elverik a nyulat. Egy hét múlva megint találkoznak.
– Te farkas, verjük már meg megint a nyulat!
– Na és most miért?
– Kérünk tőle cigarettát. Ha füstszűrőset ad, akkor azért, ha füstszűrő nélkülit, akkor meg azért.
Így is tesznek, megkeresik a nyulat és eléállnak.
– Te nyúl, aggyál már egy cigit nekünk.
– Na és milyet kértek, füstszűrőset, vagy füstszűrő nélkülit?
– Hmm… Nézd már farkas… ezen már megint nincs sapka!”
Hajnali kettőkor jelentett „népének”!
(Hogy ki a népe, kik tartoznak bele, kik nem, azt ő döntötte el korábban, de erről a kérdésről nem „rendezett” levelezéses konzultációt!) „Sikeresen lezártuk” – írta meg huszonkétezer lájkolójának (10 óra 5 perces állapot szerint). „Ezt a veszélyt sikeresen elhárítottuk” – szólt lelkendezve, majd kirúgta egyik felelős diplomatáját, fölhörpintette (narancs)italát, ágyba vonult, magára húzta a paplanját, bár a szállodában nem 18 fokra állították a termosztátot. (Horkolva) elaludt, Hatvanpusztáról, a harminchatos budapesti olimpiáról, talán Anikó asszonyról és Récsölről álmodott, a disznó-vágásról is és máris összefutott a nyál a szájában… Reggel izzadtan kelt, nem tudta hol van, de azonnal megnyugodott, mikor észrevette a sarokban a jól-ismert, pisztoly-táskás, marcona embert, akinek a füléből egy drót lógott ki. „Ma vajon lesz vagy nem lesz sapkája?” – kérdezte magától és a pisztoly-táskás azonnal vigyázzban vágta magát, de aztán pihenjre váltott, amikor látta gazdáját a (csiricsáré) cicomás budira vonulni, ahonnan azonnal halk zeneszó hallatszott, amint becsukódott az ajtó.
„Vajon hogyan áll a harminchatos Olimpia megrendezése” – ötlött az eszébe a legfontosabb kérdés, „kár, hogy a Borkai elba@ta”, és fölröhögött a saját szóviccén. A marcona fölkapta a fejét a zajra, de aztán mégsem szólt bele a gégemikrofonba, amikor észlelte gazdája jókedvét. „Ezek nem tudják, milyen nehéz nekem” – morfondírozott tovább magában, „nem akarnak áldozatot hozni a haza oltárán, nem tudják, mibe kerül az atlétikai stadion megépítése, aztán a VB megrendezése, még szerencse, hogy háború van, így arra lehet kenni az árát, mert az tényleg horribilis összeg mára, a közbeiktatott szereplők éhségéről nem is beszélve, de akkor is megcsinálom”, súgta magának és egyre vidámabb lett, „majd meghívom a megnyitóra a sok éhenkórászt, és megmutatom nekik, hogy milyen csodák is vannak, ha fölemelnék a fejüket, hogy észre vegyék” – és lebattyogott reggelizni. Lefele mindig gyalog ment, mert kellett a mozgás, bár a hasa miatt kissé oldalazva kellett lépegetnie, de ez nem zavarta, ahogy az sem, hogy inge a gatya fölött kigombolódott. Már várta őt a slepp, mindenki ott volt, csak a futsalos repült titokban Moszkvába jelenteni. „Milyen az otthoni fogadtatás” – kérdezte senkire sem nézve, inkább a levegőbe, tudta, úgyis az felel, aki felel a jó válaszért. „Már huszonötezer lájk van a főnök alatt” – mondta valamelyikük, „és már megjelent az is, hogy Ukrajna megtámadta az oroszokat!”. Fölhörpintette a hazulról hozott pálinkát, amit valaki szolgálatkészen odanyújtott neki, jólesően böfizett egyet, amitől még egy inggomb bújt ki a gomblyukából és nyílt szét az ing még jobban hasán. „Akkor együnk” – mondta a többieknek, akik megvárták, míg leül, kezébe veszi a kolbászt, beleharap, majd a hagymába is, óvatosan hozzáfogtak ők is, de nem ettek teleszájjal, mert tudták, jönnek a kérdések, amire azonnal kell válaszolni. „Mi van a tanárokkal, beálltak már a sorba?” – jött az első kérdés és senki nem akart válaszolni, mert tudták, nincs jó válasz a kérdésre, aztán valaki mégis krákogva annyit mondott: „folytatják”, „de legalább csitulnak?” – kérdezte megint teleszájjal, de hirtelen lecsapta a kolbászt, a szalonnát is kiköpte, „hányszor mondjam még, LEJÁRATNI ŐKET, miért nem lehet ezt megérteni, minden ott van a kezetekben, a sajtó, a rádió, a tévék, az internet is, hancúrozhattok a lehetőségekben, miért nem éltek vele jobban!” – de meg sem várta a választ, hátra-rúgta a széket a se@@e alól, nehézkesen fölállt és körülnézett, mintha keresne valakit, de senki nem mert ránézni, bár már azonnal mindannyian fölpattantak a székükből. „Ezeknek nincs is sapkájuk!” – ordította, „de, ha van, akkor sincs, értitek?! A cenzúra és a propaganda ugyanannak az éremnek a két oldala, számoljuk föl a helytelen irányvonalat és hozzuk helyzetbe azt, ami helyes! Értsétek már végre meg, NEKEM a szólás-szabadság ezt jelenti!”
Kivonult az étteremből, a marcona hívta a liftet, beszálltak és fölemelkedtek.
A szobába érve azonnal – a frissen elrendezett, terítővel beborított – ágyra vetette magát, foga között még sziszegte: „tizenegyig ne zavarjanak” és már horkolt is: álmában ő volt a róka…
- 10. 21. péntek kétszáz-harmincnyolcadik nap