2023. január 16. nap bejegyzései

OLIMPIA!!!

Sokat beszélgettünk – gyerekkoromban, aztán később, mikor már azt hittem felnőttem és enyém végre a világ – apámmal. Mindenről. Tudott és akart is beszélgetni velem. Hát még én! Mindenem volt a sport, mindig győzni akartam, ahogy azt is, hogy mi, magyarok is mindig nyerjünk. „Rendezzünk nálunk is egy Olimpiát, biztosan meg tudnánk csinálni, miért nem rendezünk?” – kérdeztem tőle, „butaságot beszélsz, tudod mibe kerülne egy Olimpia megrendezése, sokszor arra sincs elég pénzünk, hogy közvetítsük azt, amit szeretnénk, és ez csak a televíziós díj lenne, és mit csinálnánk utána a stadionokkal, csarnokokkal, evezős pályával, más pályákkal, miből tartanánk fönn, ugyan már, őrültség lenne”, zárta le röviden valamikor a hetvenes években. Pedig ő aztán tényleg élt-halt a sportért. Soha többet erről nem beszélgettünk. Megértettem.

Aztán néhány évvel ezelőtt, 2001-ben Orbán Viktornak eszébe jutott, mint annak idején Rákosi Mátyásnak, hogy már egyszer majdnem rendeztek a magyarok olimpiát, méghozzá a NOB megalakulását követően, amikor a görögök nem akarták elvállalni és Coubertin a magyarokat hozta példának, hogy majd ők megrendezik, de akkor még nem élt sem Mátyás, sem Viktor, talán pénz is lett volna elég, de még sem vállaltuk (lásd: (https://www.politicalcapital.hu/konyvtar.php?article_read=1&article_id=533).

Mai hír: Fürjes Balázs nyilatkozott (beetetett), ő szenvedélyes az Olimpia budapesti megrendezésére, korábban is jók voltak a visszajelzések, persze a NOB-nak és a fővárosnak kell döntenie.

Újra nyílttá vált az őrület. Háború van a szomszédban; veszélyhelyzet kihirdetve, hosszabbítgatva; zsíroskenyér ára az „egekben”…

Közben terjed egy (rémhír) kacsa: Rákay Philip filmet forgat az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjéről. A készülő filmről nem sokat lehet tudni, de azt igen, hogy a győztes gólt – a Puskást alakító Eperjes – rúgta… A film forgalmazása előtt már elnyerte a legjobb rendezőnek járó Sigmund Lófüty Nemzetközi Díjat, és Rákay Philipet meghívták a Milton Egyetemre óraadó testnedvnevelő tanárnak. Rákay tervei közt (a brüsszeli szankciós-politika függvényében) szerepel még a Budapesti Olimpia, mint az Évezred Olimpiája című nagy-opera bemutatása is a Hatvanpusztai Birtok melléképületében.

Sokat beszélgettünk apámmal, megtanultam tőle: a földön kell járni.

Kár, hogy „ők” nem beszélgettek apámmal—

2023. 01. 16. hétfő