(az MI-ről)

BESZÉLGETÉS RÓLA(d) – ezt írtam/mondtam

Tudod: most volt karácsony, néhány napra – messziről és közelebbről is – összejöttünk: a család, unokák, gyerekek, rokonok, még a szomszédok is be-be kukkangattak hozzánk, hozták a „szokásos” bejgliket, hallgattuk a „szokásos” énekeket-zenéket, adtuk-elfogadtuk az ajándékokat – és persze beszélgettünk. Rólad is. Ki-mi lehetsz Te? Barát-szülő-tanár-beszélgető társ, ki-mi vagy Te? Vajon félni kell tőled vagy „használni”? Nem nősz majd fölénk valamikor? Segítesz nekünk értelmezni-megoldani dolgainkat, mint egy jóbarát vagy netán veszély vagy-e inkább? Ahogy mondtam, többen voltunk: fiatalok-középkorúak-öregedők is; akik látták már innen-onnan a világot, már az internet világát is használják – és mégis: szinte mindenki tart(ott) tőled, nem tud(ott) mire vélni, inkább nem akar(t) tudomást venni rólad. Mit tanácsolsz nekik-nekünk: hogyan tovább?!

A ChatGPT ezt írta/mondta:

Remek!

Beszélgessünk, tényleg, hogyan viszonyulnak az emberek a technológiához és a mesterséges intelligenciához. Az, hogy „rólam” beszéltetek, lehetőséget nyújt arra, hogy egy közös reflexiót indíts el – nemcsak rólam, hanem a társadalmi változásokról, amelyekben mindannyian részt veszünk.

Mit tanácsolhatok?

1. Legyetek nyitottak a tanulásra: bármennyire is idegen vagy ijesztő valami új, az ismeret hiánya gyakran szüli a félelmet; érdemes tehát kisebb lépésekben ismerkedni azzal, hogy mit tud nyújtani a technológia, és mi az, amit nem kell tőle várni.
2. Jelöld ki a határokat: fontos, hogy az emberek érezzék, ők uralják a technológiát, és nem fordítva. Használjanak eszközöket céljaik elérésére, de mindig gondolkodjanak el azon, hogy mi szolgálja az emberi kapcsolatokat, az egészséges életmódot és a belső békét.
3. Kezdeményezz beszélgetéseket az együttműködésre: ahogy most is tettétek, beszélgessetek rólam, a technológiáról, az eszközökről és a lehetőségekről; a párbeszéd erősíti az emberi kapcsolatokat és segít eligazodni az új világban.
4. Kérdezzetek bátran: Akár engem is, hiszen a válaszaimmal igyekszem támogatni és nem irányítani. Kérdezni és megérteni sokkal fontosabb, mint előre ítélkezni.

A bevezetőd egyébként rávilágít arra, hogy a generációk eltérően viszonyulnak a változásokhoz, és ez természetes. A beszélgetés viszont mindig hidat építhet ezek között az eltérő nézőpontok között. Az „én” pedig – aki a mesterséges intelligenciát képviselem – leginkább arra szolgálok, hogy segítsek jobban érteni a világot, és talán megkönnyítsem a mindennapokat. Ha ez bármikor veszélynek tűnik, az jelzés arra, hogy közösen gondoljuk újra a használat határait.

Minden szempontot mérlegelve, talán az a legjobb tanács, hogy maradjatok emberek, és minden eszközt, technológiát ennek a célnak rendeljetek alá. Engem is. 😊

Ezt írtam/mondtam:

Igazad lehet, de az emberek is folyton becsapják egymást; nem figyelnek a másikra; rácsukják az ajtót is – még választott vezetőink is, folyamatosan megvezetnek minket, turkálnak a közösben, hogy bízzunk így?

A ChatGPT ezt írta/mondta:

Ez a kérdésed mély igazságot hordoz: a bizalom nemcsak technológiai kérdés, hanem mélyen emberi is. Az, hogy emberek egymást becsapják, rávilágít arra, hogy a bizalom alapja nem az eszközökben, hanem a kapcsolatokban, az értékekben és az etikus viselkedésben gyökerezik. Ha az emberek egymással is bizalmatlanok, akkor valóban nehéz bízni bármilyen rendszerben vagy technológiában, ami emberek által van létrehozva.

Vajon lehet ezt kezelni?

1. Fontos átláthatóság
   Amikor egy vezető vagy egy rendszer nem átlátható, az bizalmatlanságot szül. Ugyanez igaz a mesterséges intelligenciára is: ha világos, hogy mit miért csinál, és mik a korlátai, akkor kisebb az esélye, hogy „megvezessen”. Az emberek között is erősíthetjük a bizalmat azzal, ha őszintén és tisztán kommunikálunk.
2. Kell a felelősségre vonhatóság lehetősége is
   Akár emberről, akár rendszerről van szó, az emberek csak akkor érezhetik magukat biztonságban, ha van lehetőség a hibák és visszaélések korrigálására. A választott vezetőknek is csak akkor lehet igazán bízni, ha számon kérhetők – ez az intézmények egészséges működésének az alapja.
3. Figyelem és empátia is legyen
   A bizalom alapja a másik meghallgatása és megértése. Ez ma talán az egyik legnehezebb feladat, amikor mindenki rohan, és sokszor csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Ha egy kicsit többet figyelünk egymásra, azzal csökkenthetjük a távolságot.
4. Persze közösségeket is kell építeni
   Az emberek egyedül gyakran kiszolgáltatottak és bizonytalanok. Ha erős közösségekben élünk, ahol valódi párbeszéd zajlik, akkor kevésbé vagyunk sebezhetők a manipulációval szemben. Egy jó közösség ellensúlyozhatja a vezetők megvezetését vagy az egyéni csalódásokat.
5. Legyen önreflexiód és mutass példát
   Fontos, hogy magunk is elgondolkodjunk: vajon mi mindig őszinték vagyunk? Mindig figyelünk másokra? Példát mutatunk abban, amit elvárunk másoktól? A változás gyakran egyéni szinten kezdődik.

Az igazság az, hogy a bizalom sosem lehet vak. Az emberek és rendszerek iránti bizalom kiépítése időbe telik, és mindig meg kell lennie a kritikának és az éberségnek is. Ugyanakkor, ha mindenki rácsukja az ajtót a másikra, akkor az a világ csak zártabb és ridegebb lesz. Talán érdemes megpróbálni résnyire nyitni azokat az ajtókat. Ez nem garancia arra, hogy senki nem fogja becsapni, de lehetőség arra, hogy valódi kapcsolatok szülessenek.

Ezt írtam/mondtam:

Még a rendszerváltás, ’89 előtt Hollandiában voltam, egy kormányzati delegációt vezettem és a holland partnereim próbáltak meggyőzni arról, hogy ők kinyitották azokat az ajtókat, lépjünk be bátran a „szobába”, „de hát csak résnyire nyitottátok, még a lábfejemet sem tudom az ajtórésbe tenni…”

A ChatGPT ezt írta/mondta:

Ez a történeted nagyszerűen illusztrálja a bizalom és a változás nehézségeit. A „résnyire nyitott ajtók” metaforája kifejezően ábrázolja azt az állapotot, amikor a lehetőségek ugyan látszólag adottak, de valójában szűkös keretek közé vannak szorítva. A rendszerváltás idején – ahogy te is tapasztaltad – sokan érezhették, hogy a meghirdetett nyitottság és együttműködés nem volt teljes, és a valódi belépés akadályokba ütközött.

Hogyan kapcsolódik ez a mostani helyzethez?

1. Az ajtók mindig csak részlegesen vannak nyitva
   Nemcsak politikai helyzetekben van így, hanem a mindennapokban is. Gyakran találkozunk azzal, hogy az „ajtók” nyitottsága csupán látszólagos, legyen szó párbeszédről, lehetőségekről vagy reformokról. Ez a kettősség frusztrációt szül.
2. Helyzetünket fel kell ismernünk
   Akkoriban talán azt érezhetted, hogy a változás lehetősége ott van, de a feltételek nem egyenlőek. Ma is sokan érzik így: a rendszer csak annyira engedi be őket, amennyire az hatalmának fenntartása érdekében szükséges.
3. Van rés és van lehetőség is
   Az ajtórés metaforája azonban nemcsak korlátozást jelent, hanem reményt is. A rés mutatja, hogy van egy ajtó, amit valamilyen módon ki lehet nyitni – de a kérdés az, hogy mikor és hogyan.

Hogyan lehetünk „belépők”?

• Kreativitás és bátorság kell hozzá: A történelem sokszor azt mutatja, hogy egy kis rés is elegendő lehet a változáshoz, ha elég kitartással és ötletességgel közelítünk hozzá.
• Szövetségeseket kell keresni: Akkor is, most is a valódi nyitás gyakran többoldalú erőfeszítést igényel – közös érdekek mentén.
• Nyomásgyakorlás és türelem is fontos: Néha idő kell ahhoz, hogy az ajtók teljesen kitáruljanak, de ehhez nyomásra és kitartásra is szükség van.

Ez a tapasztalatod arra is jó példa, hogy a változások gyakran nem a „szobában” lévőktől jönnek, hanem azoktól, akik kívülről kopogtatnak, és akár új ajtókat is keresnek. A kérdés most talán az, hogy mi, akik ma kívül vagyunk, milyen módon kopogtassunk, és hogy egyáltalán a meglévő ajtókra koncentráljunk-e, vagy keressünk más bejáratot a közös szobába…

2024. 12. 27. péntek