Címke: vita

A VITÁINKHOZ …

Vitázunk.

Mindegy a téma.

A stílus is.

Az eredmény úgysem a vitától függ: az előre megvan.

Kinek-kinek a sajátja.

A másiké le van…

Tulajdonképpen a vita sem szükséges, nem is kéne.

Mégis: úgy teszünk, mintha vitáznánk.

A szekértáborok tagjai egymással. (Az innenső szekértáboron belül is.)

Megosztottak vagyunk – talán végletesen is, hosszabb távra biztosan.

Ilyen világunk lett, mert ilyenné tették, tettük.

Hát legalább vitázunk egy „jót”.

Persze mindig „vérre” – nem megértésre.

Az érvek helyett mindig az érzelem az első.

A második, a harmadik és az utolsó is.

Mégis rendületlenül vitázunk.

Aztán minősítünk.

Úgy teszünk, mintha komoly lenne.

Pedig tényleg az.

Hát vitázunk tovább.

De megérteni nem akarunk.

A másik szempontjait fölismerni sem.

Csak legyőzni.

De ez nem megy.

Mert az erő soha nincs velünk!

Mert a HATALOM nem vitázik, a HATALOM nem ismeri ezt a szót.

Sajnos mi sem …

  1. 06. 19. csütörtök

Vita, tisztulás?!

Minden vélemény számít!

vita a rendszerrőlI.
Rendszeresen találkozunk, beszélgetünk, már-már önképzőkörös előadásokat hallgatunk. Barátiak, szinte már családiasak ezek az összejövetelek. Mindig „ugyanarról” folyik a diskurzus: a helyzetről a lehetséges vagy irreális megoldásokról, a „ki volt a hibás és ki a hibás” felelősségéről, a diktatúráról, a „zsidó-kérdésről”, a szolidaritásról és még folytathatnám a sort.
Mindig ugyanarról. Egy kicsit más apropókból, kicsit más aktualitásokból, de mindig ugyanarról.
És nem jutunk előbbre. Egy jottányit sem. Mindig belesüppedünk a mégoly jelentéktelen, és ezért olyan fontos napi események mocsarába, ahelyett, hogy…
És egyre kevésbé értjük meg a történéseket, a folyamatokat. Mindannyian a „Hol lehet altiszt, azt …” kutatjuk,/ „holott a sírt, hol nyugszik atyja,/kellene megbotoznia.”, ahogyan azt a költő olyan szépen – és ma is érvényesen – mondta.
Viszont egyre feszültebbek leszünk.
Legutóbb is felhangzott a kérdés: mi történik kis-hazánkban? A csöndet senki sem akarta megtörni, mindig az első megszólaló kapja a legtöbbet, hiszen ő állít föl egy „elfogadhatatlan” hipotézist.
Tovább a folytatáshoz →

Érvek?

Minden vélemény számít!

logoAz Élet és Irodalom LVIII. évfolyam 8. számában megjelent cikkem Csillag István – Mihályi Péter „Tizenkét érv a feltétel nélküli alapjövedelem ellen” című cikkére.

ÉRVEK?1
LVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. február 21.

Az alanyi jogon járó alapjövedelem az elmúlt években számos országban szóba került, sokan érvelnek mellette és ellene is. Az ÉS hasábjain is többen hozzászóltak a témához, vita bontakozik ki. (Előzmények: Csillag István–Mihályi Péter: Tizenkét érv a feltétel nélküli alapjövedelem ellen, 2014/3., jan. 17.; Pályi András: Nem válasz, Ludassy Mária: 12 érv + 1, 2014/4., jan. 24.; Rádai Eszter interjúja Bánfalvi Istvánnal, 2014/5., jan. 31.; Felcsuti Péter–Molnár György: A kritika kritikája, Iványi György: Jóléti rendszerváltás vagy politikai csapda?, 2014/6. febr. 7.; F. Liska Tibor: Alapjövedelem és „társadalmi-örökség”, 2014/7., febr. 14.) Ezen a héten dr. Radnai György írását közöljük.

„Átok ül…” az országon – üti meg az üstdobot a volt miniszter és államtitkár-helyettes, neves professzorok, a „Rettenetes kísértés a jóra” átka – írják (Csillag István–Mihályi Péter: Tizenkét érv a feltétel nélküli alapjövedelemmel szemben, ÉS, 2014/3.,. jan. 17.). Sajnos ezzel kell kezdenem nekem is: „Átok ül az országon”, ahol hangadó liberális értelmiségi gondolkodók imamalomként mormolják ugyanazokat a javaslataikat, amelyekről már évek óta az egész világ tudja, nem adekvát válaszok a mai problémákra. Solt Ottilia, akinek 70. születésnapjáról néhány napja emlékeztek meg barátai, forogna a sírjában, ha olvasná volt párttársai opusait. Bogár László viszont dörzsölheti tenyerét, nocsak-nocsak, közgazdász ellenfelei is hasonló véleményen vannak, mint ő: a magyar felemelkedés árát meg kell fizetni, aki az árokpartra szorult, az ott is marad!
Tovább a folytatáshoz →