2017. december hónap bejegyzései

Higgy a valóságban …

(Tizedik lecke – Timothy Snyder)
Lemondani a tényekről annyi,
mint lemondani a szabadságról.
Ha semmi nem igaz, lehetetlen
a hatalmat bírálni,
hiszen nincs alapja a bírálatnak.
Ha semmi nem igaz,
minden csak szemfényvesztés.
A legvastagabb pénztárcájú tudja
megfizetni a legvakítóbb fényeket.

Megkülönbözteted a valóságot attól, amit hallani, látni vélsz?
Mindig tedd föl magadnak ezt a kérdést, mert amikor már ezt sem teszed, akkor már át is adtad magad a zsarnoki hatalomnak.
1. Ne higgy a kitalációknak, a hazugságoknak, még ha szépnek is tűnnek, szívet melengetően, megnyugtatóan hatnak!
2. Akkor különösen gondolkozz el, amikor „véget nem érően ismétlődnek”, amikor már csak ezt hallod, amikor a vízcsapból is ez folyik sugárban!
3. Ne várj a csodára, ne söpörd az asztal alá az ellentmondásos tényeket, ne lépj át zokszó nélkül a szemétkupacon!
4. Végül, amikor már csak a tévhitek maradnak Neked, amikor már csak a hit marad, mert azt gondolod: fölösleges a megértés, akkor végképp elkapott a gépszíj!
Emlékszel – tudom, most nem, majd csak utána fogsz, amikor már késő – Orbán első országlására? Milyen szép programmal indult, aztán mi lett belőle: az ország kettéosztása, a telefonkönyvek összetépése, Csurkával való informális összeborulása (média-kuratórium ügyben), Györgyi Kálmán kinyírása, Tokaj-szőlőben kezdődő „piti” lopások, Aranyhajó és állami gazdaságok elsíbolása. Nem emlékszel? Persze, hogy nem: mert nem is akarsz! Mert a Nálad „okosabbak” se emlékeztek akkor, amikor kellett volna, hanem hittek neki.
És már benne is vagy.
Ma már ipari módon megy mindez.
Ma csak siker van! Pedig Te hogyan élsz? Hol van a gyereked, itthon dolgozik, vagy már nem is láttad Őt három éve? A mama megint itthon, mert az otthonban úgy hagyták? 110 kiló krumpliért állsz sorba a téren, mert adják? Kiizzadtad már a devizahitel-tartozásodat? Nem várod a karácsonyt, mert nem tudsz mit adni ajándékba a kisgyerekednek? Pedig siker van! Nagy siker! Nem érzed? Akkor Te vagy a hibás. Vagy nem is Te? Mert azt mondják, hogy Ő, a Soros, a gyűlölt ellenség mindennek az okozója! Meg az itthoni követői, a civilek, meg a szocik! Meg Brüsszel!
Ma csak siker van! Épül mindenfelé stadion, uszoda, nőnek a bérek, a nyugdíjak, meg jön az Erzsébet utalvány is, meg a kiegészítő százalék is! Újkor köszöntött be hazánkba! Hát nem látod, nem érzed? Akkor veled van a baj. Te vagy a hibás. Te rontottad el! Hiszen mindenhonnan ezt hallod: rádió, tévé, még a meccsek szünetében is ezt ordítja a riporter!
Csak siker! Már csak egy kicsit kell várnod. Már csak megint négy évet. Húzd oda az ikszet, ahova kérik. És akkor négy év múlva megint oda húzhatod.
Hogy a Soros 87 éves öregember? Tőle kell félnünk? Ennek az erős országnak? De akkor kitől, ha nem tőle? Valakitől csak kell félni? A jövőtől? Magadtól? Akkor inkább a Sorostól! Akkor inkább elhiszed. Akkor inkább beállsz te is csápolni, aláírni, visszaküldeni. Mert akkor legalább az erősebbel vagy. A győztessel. Hogy te mégse leszel győztes? De legalább hiszed, és már az is jó. Egy percre. Amíg megint el nem kezd hiányozni a gyerek.
De hát mindig így volt! És Ő, az Orbán, olyan szépen beszél! Olyan szépen mondja! Hátha. Talán mégis. Mert abban mégiscsak lehet valami. Ha Ő mondja. az Orbán. Mert Ő biztosan segít. Ő ugye biztosan nem csap be téged.
Szóval – gondolod – jobb, ha nem hiszek a szememnek, a fülemnek, a fázásomnak.
Inkább benyomom a tévét, még megy…

2017.12.11.

Oszd a krumplit, ne siránkozz…


Bence krumplit oszt. Oszt’ akkor mi van?
Persze csak annak, akinek van lakcímkártyája. Oszt’ akkor mi van?
A hajléktalanoknak persze nincs lakcímkártyája. Pedig csak azzal lehet hivatalosan igazolni személyazonosságuk mellett az állandó lakhelyüket is. De nekik nincs se állandó, se ideiglenes lakhelyük. Oszt’ akkor mi van?
Ezér’ a hajléktalan nem is lehet éhes. Se. Mert nem is ember már. Se istene. Se hazája. A Bence szerint. Meg kormánypárti képviselőtársai, meg „láthatatlan” párttársai szerint se. Oszt’ akkor mi van?
Pedig Bence „kapta”, nem vette, „kapta” a 4000 kiló krumplit. Valakitől. Titok, hogy kitől. Kapta. Pedig vehette is volna. Lett volna neki miből. ha mindenáron osztani akar. De nem vette. Kapta. Akkor nosza: azt osztja! 400 embernek. Persze csak annak, akinek van lakcímkártyája. Oszt’ akkor mi van?
Bence államtitkár. Úr. Nem szolga: úr! Keresztény úr. Legalább is azt hiszi magáról. Oszt’ akkor mi van?
Bencének persze nem a krumpliosztás a feladata. Persze, hogy nem az a feladata. Egyáltalán nem az. Az a civilek feladata. Azokat viszont Bence és kormánya nem szereti. Mert Soros. Ezér’ nemcsak nem szereti, ott üldözi, akadályozza őket, ahol csak tudja. Meg, ahogyan már sokszor kiderült, mert a hajléktalanokat se szereti. Meg a rokkantakat se, a betegeket se, egyáltalán: akinek nincs semmije, azokat se. A keresztény. „Ez” a keresztény nem szereti. Oszt’ akkor mi van?
Bence krumplit oszt.
Oszt’ akkor mi van?
Választás lesz…

2017.12.10.

„Ő VOLT A SOROS!!!” …

1. Disznóvágás

De jó ez a kép – nézegette az interneten érkezett fotót Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője, ne hagyjuk elkallódni, kezdjünk vele valamit. Azzal már nyúlt is a mobiljához és hívta a kis-Gulyást. Nem akart lesre futni, tudta mindent egyeztetni kell, még egy képnézést is, bárki láthatja, amit néz a Facebookon, amit kap a Messengeren, amit megnyit az interneten. Bármit. Ezt tudja jól, hisz ismeri a dörgést mit, hogyan csinálnak, amikor valakire kiadta a Főnök a kilövési parancsot. Minden megengedett. Minden! Ezért nagyon vigyáz magára: semmi föltűnés, semmi kiugrás, semmi önállóság, legfeljebb marad a helyén. Mekkora siker az is. Meg pénz. Sok pénz. Nagyon sok pénz! Az pedig mindent megér. Már csörög is: szia Gergő; helló János; ráérsz egy kicsit, lenne itt egy kérdés; mondjad, hallgatlak; küldtek egy képet a komáim, tudod, a jásziványiak, az erdélyi testvértelepülésükről kapták, fantasztikusan jó; küldd át, megnézem; fölraknám a Facebook oldalamra, a képen egy ronda, sovány, feketére pörkölt disznó látszik, és a feketeséget megkaparták: „Ö VOLT A SOROS!!!”; azt írnám ki: ”Ott már egy disznóval kevesebb van…😊Jó étvágyat!”; hű, ez nagyon jól hangzik, azt beszéltük a Főnökkel, hogy bedaráljuk a Jobbikot, már érti a leckét a Laci, 15 napot adott nekik, meglátjuk, mit tesznek, persze nem hátrálunk; akkor ez most menjen?; várj még egy kicsit, beszélek az Árpival is, de nekem ez tetszik, olyan igazi Jobbikos, csak egy kicsit zsidózó, de nem is Te, szóval szerintem ok, mindjárt visszahívlak; várom. Na, akkor ez jól alakul – gondolta Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője, akinek Csányban élő ősei „generációkon keresztül dinnyetermeléssel keresték kenyerüket” és őt is „a családi hagyományok tiszteletére” nevelték, amibe beletartozhatott a disznók kiszínezésén való röhögés is. Tulajdonképpen neki nem volt baja se a Sorossal, se a múltjával, de mert ez volt most a módi, ráhangolódott az ízére, és ha ehhez egy kis zsidózás is párosult, hát zakson. Megrezdült a mobil, rögtön megnyomta a zöld kagyló jelet: „írd”, hallotta az ismert hangot, „engedi”; és már föl is rakta az oldalára.
2. Kislány pirosban

Te kedves, csizmás, piros pulóverben mosolygó, naiv kislány, hozzád fordulok: szerintem nem tudod mihez adtad ártatlan arcodat, nem értetted meg, mit is kapartatok arra a disznóra, gyanútlanul nem fogtad föl a jelentését; vagy csak apád, testvéred, anyád ottléte tette veled, hogy oda álltál derűsen? Hallottál arról, hogy Holokauszt, hogy Biblia, Tóra, hogy hány millió zsidó ember égett hamuvá „Auschwitz”, „Oświęcim”, érted a disznó jelentését „… hogy a disznónak (hazir), mint a szenny, a mocsok és a tisztátalanság jelképének egy bizonyos hagyományon belül milyen szerepe volt” (Gábor György), ugye tanultál ezekről az iskolában, a templomban, szüleidtől?! Szép vagy, kedves vagy, ártatlannak tűnsz a képen – vigyázz, ma még csak egy kis pír jelzi az arcodon, hogy valami nem stimmel, de ebből nagy sírás lehet még…
3. Felhívás

Felszólítom Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, azonnal mondjon le képviselői mandátumáról és lépjen vissza a közélettől
Felszólítom a demokratikus pártok parlamenti képviselőit, bojkottálják azokat a parlamenti üléseket, amelyeken Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője megjelenik.
Felszólítom a Jobbik képviselőit is, bojkottálják azokat a parlamenti üléseket, amelyeken Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője megjelenik, ezzel is bizonyítva: rasszista jellegük megszűnését!
2017.12.08.

„Fontos, igaz: ÉS?” – barátom kérdezi …


„Diktatúrában születtem, és minden jel szerint abban is fogok meghalni” – írja az ÉS-ben Bruck András. Megjelenik a Facebookon Dr. Bodai Beáta, Palóczy Éva, Dr. Jánosi György (a Baloldali Demokraták csoportja beszélgetése alapján) írt FELHÍVÁS-a „a magyarországi demokratikus ellenzéki pártokhoz”, amelyben felszólítják őket, hogy „… egymással együttműködve forduljanak nemzetközi jogorvoslati fórumokhoz … Orbán Viktor és társai békeidőben emberiesség ellen elkövetett népírtás bűnében” kimutatható felelősségének a megállapítása miatt. Közben Iványi Gábor, lelkész; Lukács Péter, oktatáskutató; Majsai Tamás, teológus; Nagy Péter Tibor, szociológus; Szilágyi Gál Mihály, filozófus Soros Györgyöt javasolják kitüntetni a következő Nobel-békedíjjal, mert „Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez”, nem véletlen, hogy az „antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal”, uszításukkal, gyűlöletet szító akcióikkal folyamatosan támadják, s már szimbolikus, kampós orrú szörnnyé démonizálták. Debreczeni József még friss, nyomdaszagú, „Az Orbán-rezsim 2010-20??” című könyvében azt írja: „Az Orbán-rezsim bukni fog, ebben biztosak lehetünk. Ám addig keserves dolgok várhatnak reánk… De azután mi lesz?!”
A háttérben szól a Spotify: éppen Beethoven: IX. szimfóniája hangzik, még csak az első tételnél tartok.
Az íróasztalomon a könyvkupac tetején Börcsök Mária Kettészakadt Magyarország című könyve: „Nemzeti egység tehát történelmünk során sohasem létezett…” – írja könyve összegzéseként, az utószóban a szerző, csak az előző korszakokhoz képest mindig „züllöttnek, romlottnak” tűnő” jelen van, ami aztán persze történelem lesz egyszer, amikor is kiderül: kortársaink közül kik lesznek majd „tiszták, hősök, szentek” és éppen azok, akikről a legkevésbé tudjuk elképzelni. Tovább villog az internet, a legfrissebb hír: folytatódik” az egyezkedés a „baloldalon: „Ha nem lesz megállapodás, taknyos katasztrófa lesz a választáson”! – írja a HVG egy baloldali érzelmű nyilatkozó véleményét. És mindezek alatt politikai foglyokkal (is) telítődnek a börtönök: Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot már elítélték(?!), Czeglédy Csaba „még csak” előzetesben „ül”.
„ÉS” – kérdezi jogosan a barátom.
Az „ÉS” még várhat. Az „ÉS” még odébb van. Az „ÉS” majd eljön.
Mert azt egyöntetűen és egybehangzóan vallják és mondják a demokratikus oldalon: változtatni kell! De a „mit”, a „hogyan” és a „kivel” érdemben föl sem merül: csak megy a semmire nem vezető számolgatás, hogy 40, 50 egyéni kellene, meg sokan menjenek el szavazni, meg egy ütős miniszterelnök-jelölt, meg a franc tudja, talán egy jó ötlet, szlogen se lenne rossz. „ÉS” akkor sikerülhet, „ÉS” akkor jön majd a győzelem, „ÉS” akkor majd „MI” megint jövünk és akkor elzavarjuk, leleplezzük, megbüntetjük őket!
„ÉS” – kérdezi tovább jogosan a barátom, akkor mi lesz?
Mert ez nem az az „ÉS”!
Szerintem először is a demokratikus pártoknak „őszintének”, önkritikusnak (persze a mai viszonyok között már az is nonszensz, hogy egy politikai párt őszinte és önkritikus?) kell lenniük:
• be kellene vallaniuk: nem mérték föl reálisan a valós veszély-helyzetet; elfelejtették vagy nem emlékeztek(?) a korábbi Orbán-kormányzás alatt tapasztalt rombolásra, nem hittek annak drámaibb és durvább megismétlődésében; nem hallották meg az orbáni beszédek vészjósló, antidemokratikus felhangjait, és még továbbra sem hisznek a szemüknek, mi következhet még;
• elnézést kellene kérniük választóiktól, el kellene ismerniük: ők is asszisztáltak az „Orbán-rezsim” létrejöttéhez, kiépüléséhez, mert nem ismerték föl időben annak igazi arcát, majd, amikor mégis, akkor sem éltek a „kivonulás” eszközével, hanem jelenlétükkel, gyenge sikoltozásaikkal kollaboráltak és még ma is kollaborálnak, a mára már rendszerré épült „Orbán-rezsim”-mel;
• nyíltan és egyértelműen meg kellene mondaniuk a választóiknak, lehet itt bármilyen összefogás, összeborulás a demokratikus pártok között: ezek mellett a választási szabályok mellett nem lehet demokratikus választásokon legyőzni Orbán Viktort!
Azután „körül kellene nézniük”: kik lehetnek azok a társadalmi rétegek, csoportok, erők, amelyekre támaszkodva, azokkal szövetkezve ki lehetne kényszeríteni a változás körülményeinek a megteremtését, ami majd később lehetővé teszi a változás elindítását:
• a nagytőke ma nem partner, mert Orbán „megvásárolta” egyik felét, a másikat meg (zsarolással, fenyegetéssel, kivásárlással stb.) elűzte az országból;
• a pénzügyi intézmények (bankok, biztosítók, pénzügyi vállalkozások) sem, részben mert magyar tulajdonba kerültek, részben mert kiegyeztek Orbánnal, és lám, most megint az egyik legvirágzóbb ágazattá váltak;
• középosztály Magyarországon alig létezett, mára Orbán maga mellé épített, maga mellé korrumpált egy „új és magyar és nemzeti és keresztény” középosztályt, aki tudja, addig él valódi verseny és igazi megmérettetés nélkül (mert ez csak úgy tud), amíg Orbán hatalmon van;
• érdemi, a lakosság széles tömegeit elérő független sajtó nem létezik, „csak” független újságírók vannak, akik szélmalom-harcosokként írnak;
• az értelmiség egy része behódolt, másik része zsaroltan, fenyegetetten és mindemellett zavartan küzd fennmaradásáért, inkább hitegeti magát, visszajön még az Ő ideje is, csak kevesen gondolkodnak más dimenziókban;
• a civil szervezeteket Orbán gyűlölt bűnbakká, ellenséggé kreálta, de még így is akarnak, tesznek;
• eközben a nyugati világ, „Európa” – kicsit frusztráltan, kicsit feszülten ugyan, de mégis – úgy tekint Magyarországra (az „Orbán-rezsim”-re csak egy kicsit másképp), mint ahol végül is „rend” van, a tőke (a nyugati is) termeli és megkapja a profitját, az állami költségvetéssel nincsen gond, a nagy (lásd a paksit) üzletekből részesülhet, ezért nem igényel különösebb beavatkozást;
• maradnának az emberek, a kétkezi dolgozók, a nyugdíjasok, a betegek, a hátrányos helyzetben élők, úgy kb. a lakosság 60 százaléka, viszont közülük sok a nemszavazó, a félrevezetett, nem is beszélve arról, hogy „csak nem válnak populistává a demokratikus pártok” és „csak nem mi visszük majd megint súlyos adósságba az országot, mindig volt szegénység, majd kinőjük”.
És megint az alapoktól kellene kezdeni építkezni!
• Autokráciában, egyeduralomban, amikor a jogállam már szét van zúzva ugyanazokkal az eszközökkel kell élni, mint a demokratikus állapotok között?
• Miért „sikeres” mégis, a maga logikája szerint az „Orbán-rezsim”?
• Miért támogatja ma is az „Orbán-rezsim”-et több, a választáson valószínűsíthetően résztvevő szavazó?
• „Pénz, ideológia, szavazó” – mondta Orbán: tényleg ennyi?
• Mi van ebből a demokratikus oldalon?
• És vajon ezen egy jó választási stratégiával lehet változtatni?
Vagy valami mással?
A demokratikus pártok nem ezt az utat választották! Egyelőre lemondtak az alapok építésről. Ők azt sugallják: „meg akarjuk nyerni a választást”! Közben egymás legyőzésével vannak elfoglalva. Közben a szavazóik nem is igazán érdeklik őket. Közben nincs támogható, kidolgozott, kompromisszumok árán kiküzdött, „kiizzadt” ideológiájuk, nincsenek szövetségeseik, nem tudják kivel és hogyan, pénzük sincs semmire: csak nyerni akarnak.
Ezt már átéltük egyszer!
Amikor vesztettek, nem készültek föl az ellenzéki létre. A tisztességes ellenzéki létre. Most se készülnek föl arra, mi lenne, ah győznének; mi lesz azután, amikor vesztettek.
Rossz sakkozók is.
„ÉS” – kérdezi jogosan a barátom.
„ÉS” – kérdezem én is, és nincs pont a mondat végén

2017. 12. 06.

Szeresd a nyelved…

(Kilencedik lecke – Timothy Snyder)

Mellőzd azokat a szólamokat,
amelyeket mindenki használ.
Találd meg a saját hangodat még akkor is,
amikor azt próbálod elmondani,
amiről úgy gondolod, mindenki mondja.
Tudatosan válaszd le magad az internetről.
Olvass könyveket.”

„… mindenki hozzon magával a következő választási fordulóra még egy embert …” -hangzott el 2002. április 9-én Orbán Viktor szólássá „nemesedett” mondata.
Így mozgósított akkor és majdnem sikerült. De a „majdnem”-et soha nem tudta feledni, soha nem tudta megemészteni. Ugyan Tokajban még nem Ő akarta a legtöbbet nyerni, viszont a választásokon nem akart veszíteni. Mégis vesztett. Sokat, nagyon sokat. Igaz, csak átmenetileg. Viszont a leckét megtanulta!
De hol vagyunk már ettől!
Talán akkor tört el benne valami javíthatatlanul. Talán akkor változott meg véglegesen. Talán akkor fogant meg benne a („meg nem gondolt…”) gondolat, akkor döntötte el végérvényesen: csak és kizárólag, aki vele van, az létezhet, az lehet magyar, annak teremhet babér (és Nemzeti Dohánybolt, uniós pályázati forrás, közbeszerzési siker, állami támogatás a lakáshitel visszafizetéséhez, kaszinó-tender győzelem, közúti lámpa-felújítás, stadion-építés és a vele járó „zsozsó”, köztisztviselői állás, bírói pulpitus és a jó ég tudja még mi minden); mindenki más ellenség, akit el kell tiporni!
„A haza nem lehet ellenzékben” – nyilvánította ki nem sokkal később a budai várban, a Dísz téren elhíresült ellenállásra buzdító beszédében.
És az már kirekesztő felhívás, beszéd, nyelv volt!
Ott már tetten érhető az ők, az akkori többség; és a MI, a Haza, a Magyarság, a Szabadság, a Jövő letéteményesei megkülönböztetése!
És ez a szöveg, ez a nyelv azóta is tart, sőt tovább élesedett: mert már megjelentek a gonoszok, a pokolravalók, az ellenünk lázadók, a soha nem nyugvók, a gaz idegenszívűek, a magyarellenesek, a liberális nemzetköziek, azaz az „azokat, a másokat” leíró, sárba tipró szavak; és velük szemben az orbáni nyelvezet kinyilatkoztatásai, hangzatos fordulatai: a dolgos, küzdő népről; a harc a állandóságáról; a hamis vádakkal, a rágalmakkal szembeni folyamatos küzdelemről; az állandó megmérettetésről, ahol a nemzet nem fog elbukni, győzni fog, mert a Vezér és a nép együtt van; mert együtt dobog a szív; mert permanens konzultáció zajlik köztük és a Vezér mindig teljesíti népe akaratát.
Mostanság már minden egyszerűvé vált, hiszen minden az övé: a teljes média, a nyomtatott sajtó, a tv-k, a rádiók, az internet legnagyobb felülete. Ki se kell menni az utcára, minden helybe jön, be a lakásodba, a szobádba, a szövegpanelek ömlenek mindenhonnan: ismétlődnek óráról-órára, percről-percre, azokat kell hallgatnod a meccsek, a színházi közvetítések szünetében, azokat kell olvasnod a villamosok oldalán, a házak falairól vigyorog rád, nem bújhatsz, nem menekülhetsz elölük! Mint a viccben: elég a számot kimondani és a slepp már röhögve büfögi magából a poént; elég csak elkezdeni a szólamot, és a kórus már harsányan (igaz iszonytatóan hamisan) énekli is a nótát; elég csak a kisujjadat fölemelni és már üvölti is népe: Soros!
És persze soha nincs megállás, megpihenés: arra nincs idő! Jön a hír: Brüsszel és már reagál is rá; jön a hír: videón nyilatkozott és már uszít is rá, jön a hír: Afganisztánban robbantottak és már mondja, hogy itt vannak a terroristák! Mert hír kell, amit nézel, bámulsz, amit aztán Ő értelmez, Ő magyaráz meg neked, Ő szabja meg a koordinátákat, te meg csak kapkodd a fejed és figyeld a száját. Annyi elég neki! De nehogy megbeszéld valakivel is! Nehogy önállóan értelmezd saját szavaiddal! Nehogy te alkoss hírt: te csak kövesd az Ő szavait!
Ezért gondolkodni se hagy időt, mert abból csak baj lehet. A hosszú mondatokat nem tűri. A magyarázó mellékmondatokat kerüli. Az értelmezést tiltja.
Megérkeztünk.
Bámuld csak a képernyőt. Nyomogasd a számítógép billentyűit. Ne gondolkozz, az nem a te privilégiumod! Ülj csak a foteledben: ez az Ő hatalma!
És észre sem veszed, fel sem figyelsz rá: már csak az Ő szavait használod, már csak az Ő kerekére jár a tiéd is; már keressed a szavakat, amik leírják, amire gondolsz és megdöbbenve érzed, nem találod azokat.
Lépj ebből a mókuskerékből ki, de azonnal!
Olvass!
Beszélgess!
És érd el, hogy legalább még egy ember elkezdjen olvasni…

2017.12.01.