Vélemény kategória bejegyzései

MAGYAR FOCI …

Nincs már türelmem írni.

 

A magyar fociról.

A „szerethető” magyar „focistákról”.

Az ajnározásukról.

A rájuk (vert)fújt, már nyúlósan-ragadósan-sárgán csöpögő habról.

A vonuló-hömpölygő, rigmusokat-üvöltő, arctalan-fekete tömegről.

A VIP szektorokban whiskyt szopogató kormánytagokról.

A közpénzen fönntartott kormány-gépen meccsekre utazgató „úri” tahókról.

A cirkuszról: hogy mindig leesik a „légtornász” a lengő trapézről; hogy a bohócon már röhögni-sírni sem lehet.

Az újságírókról(?), riporterekről(?), szerkesztőkről(?), akik inkább gyáván hazudnak a semmiről, semmint a mesében a kisgyerek kimondják: meztelen a király!

Viszont a Himnusz előtte-utána.

Akkor is.

Csak azért is!

„Tolódjál, ba@@d meg, tolódjál” – rikoltotta az éterbe egykoron a volt kapitány.

Azóta is …

 

Nincs már türelmem megírni…

  1. 09. 08. vasárnap

(Kép: HC Hartmann Nielsen)

„TUDD, HOGY SZERETNEK”

Nézem a filmet.

A befejezetlen-befejeztethetetlen sorozatot.

Az egyik oldalon élni akaró egyszerű emberek, melegek, zsidók, menekültek, nyomorgók vannak.

Mindannyian szeretetre vágynak.

Csak arra, a kis „semmiség”-re.

Arra a pillanatra.

A másik oldalon az „arctalan, megfoghatatlan, minden hájjal megkent, hazug és korrupt”

hatalom.

„Tudd, hogy szeretnek” – simogat a hang, a szlogen, a jelszó mindenhonnan az arcodba.

Fröccsen a képedbe.

 

Nézem a filmet.

Az egyoldalú küzdelmet.

1890-ben, 1941-ben, 2023-ban és 2053-ban is.

Mindig ugyanúgy-ugyanaz történik…

 

Aztán a notebookom képernyőjén fölvillannak a magyar hírek.

Tüntetés Donáth Anna meggyanúsítása-rabosítása ellen.

Tüntetés az iskola-igazgató kirúgása ellen.

Koncert Iványi megszüntetendő iskolái mellett.

Moraj…

 

De te „Tudd, hogy szeretnek”.

Minden a legnagyobb rendben: veszélyhelyzet ide-oda, de a horvát tengerparton nyaralnak-fürdenek-csacsognak-vitorlázgatnak a magyar kormány tagjai; magyar milliárdosok foci-meccsekre röpdösnek kormányzati repülőkön; neked persze, aki betegen a kórházba kényszerülsz csak néhány légkondi nem megy; csak orvos-ápoló-pedagógus nincs elegendő; csak a családi pótlék nem változik már időtlen idők óta; hogyan is mondta Hofi: csak a „korrupció az, amiből mi kimaradunk”.

Helyette viszont megkapod: „tudd, hogy szeretnek” …

 

Nézem a filmet.

A befejezetlen-befejeztethetetlen sorozatot.

Az egyik oldalon élni akaró egyszerű emberek, melegek, zsidók, menekültek, nyomorgók vannak.

Mindannyian szeretetre vágynak.

Csak arra, a kis „semmiség”-re.

Arra a pillanatra.

A másik oldalon az „arctalan, megfoghatatlan, minden hájjal megkent, hazug és korrupt”

hatalom.

„Tudd, hogy szeretnek” – simogat a hang, a szlogen, a jelszó mindenhonnan az arcodba.

Fröccsen a képedbe…

 

  1. 09. 05. csütörtök

(Kép: kisfaludyerika pinterest)

TANÉVNYITÁS

(„Itt állok, és mást nem tehetek”??!)

 

Mindig örömmel mentem a suliba.

Tulajdonképpen alig vártam.

Ahogy a V A K Á C I Ó-t is.

A barát-haverokkal, később már a „csajokkal” való találkozást.

Meg persze a tanárnőimmel-tanáraimmal is.

Az első napok a tankönyvek „szagolgatásával”, lapozgatásával, simogatásával telt.

Az önfeledt élmény-mesélésekkel, a nyári kalandok fölidézésével, újra-élésével…

 

Aztán jött a rácsodálkozás a világra, „jé, tényleg, ez is így van …”, a „már ezt is értem” (pedig mennyi kérdés-kétely maradt még bennem), az „ez nem is olyan egyszerű” meg „tanárúr, ez szerintem nem is úgy van” korszaka – és most itt vagyok, már sokan „elmentek” a szeretve tisztelt tanárnőim-tanáraim (barátaim) közül, mindjárt megyek az isi elé az unokáimért…

 

„Tanulni, tanulni, tanulni” – mondta egykoron Lenin „elvtárs”.

Ma mi lehet a jelszó?!

„Annyit is érsz, amennyid van”?, (nem is olyan) „szégyen a lopás, viszont hasznos”, „minden megválasztott embernek maga felé hajlik a keze”?!

Mire nevelnek, tanítanak ma a tanáraink?!

Mire kell, hogy tanítsanak?!

És ha nem vállalják?!

 

Hisz’ már tanár alig, bár (iskola)őrök dögivel, a napközi „luxus”, lassan-lassan pótpadokat is maguknak kell bevinni a nebulóknak, mert akkora osztályok lettek…

A kormány persze fönntartja a rendet: ugyan nincs művelődési miniszter, viszont laptopok (f)osztogatása van, tiltó rendelet-alkotása is, iskolaigazgató kirúgása is, Ady elhallgattatása dettó …

 

Egyszer a gimiben Palotás tanár úr, a töri-tanárunk azt kérdezte tőlünk: „miért volt eleve bukásra ítélve a Dózsa-féle parasztfölkelés”.

Nem tudtuk.

Egy hét gondolkodási időt hagyott.

Legközelebb se tudtuk.

Akkor megmondta: „mert csak lázadtak, nem változtatták meg a kiváltó okokat, ha nyertek volna, akkor is minden ment volna tovább ugyanúgy…”

Olvasom, a Madách gimnázium előtt csöndes tüntetés volt az kirúgott igazgatóért.

Korábban is volt: nővérekért, pedagógusokért, sokakért.

A hatalom meg se rezdült.

Minden maradt a régiben.

Persze: nem Palotás tanár úrhoz jártak…

 

Mindig örömmel mentem a suliba.

Tulajdonképpen alig vártam.

Ahogy a V A K Á C I Ó-t is.

A barát-haverokkal, később már a „csajokkal” való találkozást.

Meg persze a tanárnőimmel-tanáraimmal is.

Az első napok a tankönyvek „szagolgatásával”, lapozgatásával, simogatásával telt.

Az önfeledt élmény-mesélésekkel, a nyári kalandok fölidézésével, újra-élésével…

 

Föl kéne ébrednünk már az alvásból, hogy ne csak nekünk fájjon…

 

  1. 09. 02. hétfő

(Kép: thoughtco pinterest)

ADOMÁNY

Körbejárta.

A „dúsgazdag” kórházakat.

Na nem az aggastyán „felelős” miniszter Sanyi bá’.

A Péter.

A „mindig mosolygó” Gulyás volt barátja.

Azt talált, amit.

Pontosabban: nem talált.

Elég orvost, nővért, WC papírt, szappant, fertőtlenítőt.

Sehol.

Hát adományt gyűjtött és elküldte.

A Heim Pál Gyermekkórházba.

Azt gondolnád megköszönték.

A frászt.

Mutatták a teli raktárt.

A „penészt” szívó Tomika még nem rakta föl az oldalára, hogy „ennyi”.

A kínai követőkkel kistafírozott Deák Dani sem.

Még a Vitályos Esztike sem.

A Petike most nem büszke magyar.

 

Szóval: a raktár dugig tele.

A gatyájuk is.

Nagynénikémnél is tele a kamra.

Viszont a WC-ben is van mindig papír.

 

Igaz: ő nem fideszes…

 

  1. 09. 01. vasárnap

(Kép: Stacie Overbey)

FÜSTBOMBA

Távirányítással fölrobbantotta.

A füstbombát.

Az Újpest szektorában, minden zöldbe borult.

„Jó heccnek tűnt” – vallotta a rendőrségi kihallgatáson.

Már bánja…

 

Nem csodálkozom.

Vannak, akiknek mindent szabad.

Ők az „igazi magyarok”.

Akik szeretik a focit.

Követik a trendet.

Meg a kolompot, a főkolompost.

 

Még alig fejeződött be az uniós külügyminiszterek tanácskozása.

Ami persze nem Budapesten zajlott.

Peti fiú máris kiment jelentéstételre.

Mert gáz van.

Vagyis legyen.

Világos?

Ja nem, ott leraktuk a fegyvert…

 

Amerikában letartoztattak egy magyar „faszit”.

Hogy „olyat” exportált „Moszkvába”, amit nem kellett volna.

A kínai tv-ben Bencsik és egy „másik”, aki magyar köztévés hosszan nyilatkozik a magyar-kínai kapcsolatokról.

A „Barátság” vezetéken már nem csurran-cseppen semmi, már nincs barátság.

Csak a „NAGY TESTVÉR”-rel.

 

Itthon kezdődik a suli.

(No nem Iványinál – nála megszüntették.)

Máshol tanár alig.

A napközibe se.

Háziorvos sincs – „fogyóeszköz”.

A nővérekről ne is beszéljünk.

Szerencsére nem vonattal kell menni minden nap az isibe.

Nézegetem a „hivatalos” (kormánytagok) Facebook bejegyzéseit: mindenfelől siker, Kánaán.

Mi meg fövünk a levében…

 

Ő meg közben távirányítással fölrobbantotta.

A füstbombát.

Az Újpest szektorában, minden zöldbe borult.

„Jó heccnek tűnt” – vallotta a rendőrségi kihallgatáson.

Már bánja…

A fradi-pályát nem zárták be: próbaidőt kaptak.

Mi csöndben fövünk tovább…

 

  1. 08. 31. szombat

(Kép: Karin de Haas)

IMAGINE

„képzeld, nincs mennyország

érezd, mily könnyű az ég.

pokol sincs alattunk.

fölöttünk tombol a messzeség

és képzeld, az emberek

derűsen élnek a mának.

 

nincsenek határok,

képzeld erősen.

nincs miért ölni, halni

nincsenek széthúzó vallások.

édes békében él

minden ember.

 

mondhatod, hiába álmodozom,

de nem vagyok magam,

jönnek még hozzánk oly sokan

hidd el megérjük, hogy a világ rendben van.

 

képzeld nincs tulajdon

érzed mily csodás?

nincs fényűzés, nincs nyomor

testvér minden ember

képzeld erősen,

s felenged a fagyos világ.

 

mondhatod, hiába álmodozom,

de nem vagyok magam,

jönnek még hozzánk oly sokan

hidd el megérjük, hogy a világ rendben van”

 

 

Háború van.

Veszélyhelyzet kihirdetve.

Solingen városában – egy fesztiválon – tömeges késelés történt ma hajnalban, a késelő megölt három embert, többeket megsebesített.

A magyar lakáj-sajtó már migránst kiált…

 

Tele plakátozta az országot: katonának hívja a fiatalokat.

Közben a BÉKÉÉRT prédikál, miközben háborús bűnös a haverja, diktátorokkal köt szövetséget.

Naponta az Unió ellen uszít, újabb és újabb gyűlölet-„tárgyakat” vizionál.

Mindenki ellenség, aki nem vele van! – hirdeti.

Szerinte új világrend közeleg, amiben az ezeréves magyarnak-magyarként helye van.

Ezért harcol.

Meg a családjáért.

Akkor a pénz nem számít.

Pontosabban: akkor számít.

 

Mindeközben ő ma adott egy nagy interjút.

A haver-lakáj szócsövének.

A sportról, ahogy ő látja az Olimpiát, a magyar rendezés lehetőségét.

Sok „egyébről” is.

Ami csak a „vájt fülűeknek” derül ki.

Ahogy halad előre a „dumában”, úgy rajzolódik ki a lényeg.

Az interjút nem smsben adta, úgy csak személyi döntéseket hoz-közöl.

Szokott formáját hozta.

Az unalomig ismert lózungjait ismételgette.

Az olimpiai éremtáblázatban a tíz között a helyünk; korszakos zsenijeink vannak a sportban is; az nem igazság, hogy a férfi pólósaink négyszer kikaptak; neki nyolc arany lett volna a magyar igazság; a férfi az férfi, a nő, az nő; ha Lucánk nem egy férfiszerű ellenféllel küzdött volna; a mi öttusázó lányunk még Boltot is lefutotta volna (ja, ezt nem is ő, a lakáj-alákérdező mondta); abban a Szajnában, aminek először is áramlása van, másrészt a fene se tudja, hogy mi van benne …

De mást is nyilatkozott, például ilyeneket: a libsi elégedetlenség nyegle, és persze mindig valaki más tehet arról, hogy az rossz; bezzeg(h) a keresztény elégedetlenség; aztán hadovált egyet a himnuszokról, a Lennon Imagine daláról, mint egy marxista hitvallásról, ami szerinte önpusztító, ami egy világméretű kampány értékei ellen …

Még sok mindenféle marhaságról karattyolt, a magyarok és a kerékpár kapcsolatáról is.

Aztán a végére csak kibökte magából: ide vele azzal a ’36-os olimpiával!

Szerencsére már Hitler Adolf nem él: nem tudja megnyitni…

 

Háború van.

Veszélyhelyzet kihirdetve.

Solingen városában – egy fesztiválon – tömeges késelés történt ma hajnalban, a késelő megölt három embert, többeket megsebesített.

A magyar lakáj-sajtó már migránst kiált…

A kórházakban a légkondi nem érdekes – úgy is ősz lesz mindjárt.

 

  1. 08. 24. szombat

(Kép: Alexandru Bublic)

„Ő A KONKRÉT ESETBEN ÉS ÁLTALÁNOSAN IS KERESZTPÁRTI…” (Gulyás Gergely)

Honnan hová tartanak?!

 

Egyszer vót, nagyon régen vót, tán igaz se vót, vót egyszer egy Fidesz nevű, fiatalokból álló, talán akkoriban szerethető, narancsos párt. Szőrösek, hosszúhajúak, szabadszájúak, lelkesek és Bibót-falóak voltak. A fiúk – többnyire – a lányokat szerették; ha nem, az se vót baj akkor még nekik. Nem ismertek félelmet, még Prágába is elmentek megveretni magukat az igazukért. Alig vót olyan nap a tekintetes (mit nem írok, akkor még nem is vót „olyan” tekintetes) Országgyűlésben, hogy ne kavartak vóna egy kis balhét, fölfordulást. Még olykor-olykor azt is bekiabálták, „térdre, imára csuhások!”.

Közben azér’ tanulgattak, itt is, ott is,ezt is, azt is; még Oxfordban is; elfogadtak segítséget bárkitől, még Soros bá’-tól is.

Mertek nagyokat álmodni!

Aztán kinyílt ám a csipájuk hirtelen …

Aztán (sikeresen) megvívták a „Tokaji borcsaták”-at, eladták a Váci utcai székházat, lerendezték a kőbánya-háborúkat is, szóval: felnőttekké váltak.

Nagy lett a család!

El kellett tartani.

Istenem: hát eltartották.

Egyes vélemények szerint úgy nyúlkálgattak a közösbe, mint más ember a saját spájzába.

Mára már az egykor-vót focistákbúl kokós-arcú, hordóhasú, templomban térgyeplő Döbrögik lettek („ember, nem látja, most jövök a templomból”).

 

Vajon: honnan hová tartanak?!

És, amikor megérkeznek, vajon mi fog történni?!

  1. 08. 22. csütörtök

(Kép: pinterest)

MI A FRANCNAK OLVASOK?!

Olvasom L. Ritók Nóra keserűen szép bejegyzését Illyés Gyula Lélek és kenyér című könyvéről: a megdöbbentő párhuzamokról, arról, hogy ’39-hez képest a társadalmi tagozódás megdöbbentően azonos:

„úri (a társadalom legmagasabb rétegei, pl. főispán, gyárigazgató, földbirtokos, báró, bíró, stb.)

polgári (akiknek van foglalkozásuk, pl. hentes, rendőr, kereskedő, stb.)

proletár (a városi szegény réteg, pl. mosónő, alkalmi munkás, munkanélküli)

paraszt (a föld nélküli vidéki szegény, többnyire béres, napszámos)”

írta Illyés annak idején, közel száz éve.

 

És most?!

Más a helyzet vajon?

Aztán a kezembe kerül az MNB adatai alapján készült tanulmány: Magyarországon a második negyedévben 105 517,1 milliárd forint megtakarítása volt a háztartásoknak, ami háztartásonként átlagosan már 26,3 millió forint körüli megtakarítást jelent! És ebben nincsen benne a lakás!

 

Aztán bepötyögöm a jó-öreg Excel táblázat-kezelőbe az adatokat, egy kissé más nézőpontból, és mi derül ki hirtelen, na mi: a legfelső tizedben élőknek a birtokában, hogyan is írta Illyés: az úri rétegnek (a Mészárosoknak, Csányiknak, Tiborczoknak, Récsölöknek, Lázároknak, Deutschoknak) a 105 ezer milliárdból jutott 70 ezer; a másodi-harmadik tizedben élőknek 17 ezer milliárd; az alul lévők hetven százaléknak meg maradt a resztli.

Hogy érthető legyek: az átlag 26,3 millió forint úgy jött ki, hogy a Mászárosoknak, Csányiknak, Tiborczoknak (stb.) 175,3 millió megtakarítása keletkezett (???) …

 

De Illyés Gyula már nem él…

  1. 08. 21. szerda

LOJALITÁS vagy(?) szakértelem

Minden nap elolvasom a fölgyülemlett híreket: a Magyarországról szólókat éppúgy, ahogy az európaiakat is.

Innen is, onnan is.

Időnként az MTI híreibe is bele-bele olvasok.

Aztán ellenőrzöm az olvasottakat: innen is, onnan is.

Ha kell, akkor – ez ügyben is – rákérdezek a „külföldre szakadt” rokonságra is.

 

Ma is így tettem.

Tűzijáték-vihar, algériai bokszoló-csaj vagy fiú, háború, gólyabálos óvszerek vitték a prímet.

Aztán egyszer csak szembe jött a Nagy Márton.

A miniszter.

Aki már volt majdnem minden: elemző; az MNB pénzügyi stabilitási terület vezető közgazdasági szakértője, helyettes vezetője, majd igazgatója; alelnök; a Monetáris Tanács tagja; miniszterelnöki megbízott gazdasági főtanácsadó; most meg már miniszter.

A lakáj-média vezető hajója, a – jobb napokat is megélt – index interjút készített vele.

A helyzetről.

Ami megint van („Mindenki őrizze meg a nyugalmát, a rendőrség fönntartja a rendet” – mondták Rejtőnél, persze azonnal kitőrt a pánik).

Mondta, csak mondta a magáét.

Biztosan azér’ ismételgette a baromságait, hogy maga is elhiggye.

Először hozzáfogtam tételesen cáfolni minden állítását.

Aztán eszembe jutott egyik barátom jótanácsa, amikor megkaptam tizennégy évvel ezelőtt az ÁSZ jelentését rólam, amire elsőre tizenegy oldalas választ írtam, azt mondta akkor a barátom, csak egyszerűen ne értsek vele egyet, majd akkor fedjem föl a kártyámat, ha ügy lesz belőle – persze nem lett, csak a lakáj-sajtóban meghurcoltak.

Szóval: ha az index megkeres(ne), leírná, amit mondok, akkor…

De erre úgysem kerül sor: tegnap az augusztus 20-i ünneplések beszédeiből pl. az MTI csak a kormányhoz hűeket írta meg, 11-0 volt az eredmény este tízig…

 

Ez a „szakértő” miniszter nem szakértő, csak a törvény szerint lojális szolgája a miniszterelnöknek…

 

  1. 08. 21. szerda

(ui: az interjú az indexen olvasható … még)