Vélemény kategória bejegyzései

IMAGINE

„képzeld, nincs mennyország

érezd, mily könnyű az ég.

pokol sincs alattunk.

fölöttünk tombol a messzeség

és képzeld, az emberek

derűsen élnek a mának.

 

nincsenek határok,

képzeld erősen.

nincs miért ölni, halni

nincsenek széthúzó vallások.

édes békében él

minden ember.

 

mondhatod, hiába álmodozom,

de nem vagyok magam,

jönnek még hozzánk oly sokan

hidd el megérjük, hogy a világ rendben van.

 

képzeld nincs tulajdon

érzed mily csodás?

nincs fényűzés, nincs nyomor

testvér minden ember

képzeld erősen,

s felenged a fagyos világ.

 

mondhatod, hiába álmodozom,

de nem vagyok magam,

jönnek még hozzánk oly sokan

hidd el megérjük, hogy a világ rendben van”

 

 

Háború van.

Veszélyhelyzet kihirdetve.

Solingen városában – egy fesztiválon – tömeges késelés történt ma hajnalban, a késelő megölt három embert, többeket megsebesített.

A magyar lakáj-sajtó már migránst kiált…

 

Tele plakátozta az országot: katonának hívja a fiatalokat.

Közben a BÉKÉÉRT prédikál, miközben háborús bűnös a haverja, diktátorokkal köt szövetséget.

Naponta az Unió ellen uszít, újabb és újabb gyűlölet-„tárgyakat” vizionál.

Mindenki ellenség, aki nem vele van! – hirdeti.

Szerinte új világrend közeleg, amiben az ezeréves magyarnak-magyarként helye van.

Ezért harcol.

Meg a családjáért.

Akkor a pénz nem számít.

Pontosabban: akkor számít.

 

Mindeközben ő ma adott egy nagy interjút.

A haver-lakáj szócsövének.

A sportról, ahogy ő látja az Olimpiát, a magyar rendezés lehetőségét.

Sok „egyébről” is.

Ami csak a „vájt fülűeknek” derül ki.

Ahogy halad előre a „dumában”, úgy rajzolódik ki a lényeg.

Az interjút nem smsben adta, úgy csak személyi döntéseket hoz-közöl.

Szokott formáját hozta.

Az unalomig ismert lózungjait ismételgette.

Az olimpiai éremtáblázatban a tíz között a helyünk; korszakos zsenijeink vannak a sportban is; az nem igazság, hogy a férfi pólósaink négyszer kikaptak; neki nyolc arany lett volna a magyar igazság; a férfi az férfi, a nő, az nő; ha Lucánk nem egy férfiszerű ellenféllel küzdött volna; a mi öttusázó lányunk még Boltot is lefutotta volna (ja, ezt nem is ő, a lakáj-alákérdező mondta); abban a Szajnában, aminek először is áramlása van, másrészt a fene se tudja, hogy mi van benne …

De mást is nyilatkozott, például ilyeneket: a libsi elégedetlenség nyegle, és persze mindig valaki más tehet arról, hogy az rossz; bezzeg(h) a keresztény elégedetlenség; aztán hadovált egyet a himnuszokról, a Lennon Imagine daláról, mint egy marxista hitvallásról, ami szerinte önpusztító, ami egy világméretű kampány értékei ellen …

Még sok mindenféle marhaságról karattyolt, a magyarok és a kerékpár kapcsolatáról is.

Aztán a végére csak kibökte magából: ide vele azzal a ’36-os olimpiával!

Szerencsére már Hitler Adolf nem él: nem tudja megnyitni…

 

Háború van.

Veszélyhelyzet kihirdetve.

Solingen városában – egy fesztiválon – tömeges késelés történt ma hajnalban, a késelő megölt három embert, többeket megsebesített.

A magyar lakáj-sajtó már migránst kiált…

A kórházakban a légkondi nem érdekes – úgy is ősz lesz mindjárt.

 

  1. 08. 24. szombat

(Kép: Alexandru Bublic)

„Ő A KONKRÉT ESETBEN ÉS ÁLTALÁNOSAN IS KERESZTPÁRTI…” (Gulyás Gergely)

Honnan hová tartanak?!

 

Egyszer vót, nagyon régen vót, tán igaz se vót, vót egyszer egy Fidesz nevű, fiatalokból álló, talán akkoriban szerethető, narancsos párt. Szőrösek, hosszúhajúak, szabadszájúak, lelkesek és Bibót-falóak voltak. A fiúk – többnyire – a lányokat szerették; ha nem, az se vót baj akkor még nekik. Nem ismertek félelmet, még Prágába is elmentek megveretni magukat az igazukért. Alig vót olyan nap a tekintetes (mit nem írok, akkor még nem is vót „olyan” tekintetes) Országgyűlésben, hogy ne kavartak vóna egy kis balhét, fölfordulást. Még olykor-olykor azt is bekiabálták, „térdre, imára csuhások!”.

Közben azér’ tanulgattak, itt is, ott is,ezt is, azt is; még Oxfordban is; elfogadtak segítséget bárkitől, még Soros bá’-tól is.

Mertek nagyokat álmodni!

Aztán kinyílt ám a csipájuk hirtelen …

Aztán (sikeresen) megvívták a „Tokaji borcsaták”-at, eladták a Váci utcai székházat, lerendezték a kőbánya-háborúkat is, szóval: felnőttekké váltak.

Nagy lett a család!

El kellett tartani.

Istenem: hát eltartották.

Egyes vélemények szerint úgy nyúlkálgattak a közösbe, mint más ember a saját spájzába.

Mára már az egykor-vót focistákbúl kokós-arcú, hordóhasú, templomban térgyeplő Döbrögik lettek („ember, nem látja, most jövök a templomból”).

 

Vajon: honnan hová tartanak?!

És, amikor megérkeznek, vajon mi fog történni?!

  1. 08. 22. csütörtök

(Kép: pinterest)

MI A FRANCNAK OLVASOK?!

Olvasom L. Ritók Nóra keserűen szép bejegyzését Illyés Gyula Lélek és kenyér című könyvéről: a megdöbbentő párhuzamokról, arról, hogy ’39-hez képest a társadalmi tagozódás megdöbbentően azonos:

„úri (a társadalom legmagasabb rétegei, pl. főispán, gyárigazgató, földbirtokos, báró, bíró, stb.)

polgári (akiknek van foglalkozásuk, pl. hentes, rendőr, kereskedő, stb.)

proletár (a városi szegény réteg, pl. mosónő, alkalmi munkás, munkanélküli)

paraszt (a föld nélküli vidéki szegény, többnyire béres, napszámos)”

írta Illyés annak idején, közel száz éve.

 

És most?!

Más a helyzet vajon?

Aztán a kezembe kerül az MNB adatai alapján készült tanulmány: Magyarországon a második negyedévben 105 517,1 milliárd forint megtakarítása volt a háztartásoknak, ami háztartásonként átlagosan már 26,3 millió forint körüli megtakarítást jelent! És ebben nincsen benne a lakás!

 

Aztán bepötyögöm a jó-öreg Excel táblázat-kezelőbe az adatokat, egy kissé más nézőpontból, és mi derül ki hirtelen, na mi: a legfelső tizedben élőknek a birtokában, hogyan is írta Illyés: az úri rétegnek (a Mészárosoknak, Csányiknak, Tiborczoknak, Récsölöknek, Lázároknak, Deutschoknak) a 105 ezer milliárdból jutott 70 ezer; a másodi-harmadik tizedben élőknek 17 ezer milliárd; az alul lévők hetven százaléknak meg maradt a resztli.

Hogy érthető legyek: az átlag 26,3 millió forint úgy jött ki, hogy a Mászárosoknak, Csányiknak, Tiborczoknak (stb.) 175,3 millió megtakarítása keletkezett (???) …

 

De Illyés Gyula már nem él…

  1. 08. 21. szerda

LOJALITÁS vagy(?) szakértelem

Minden nap elolvasom a fölgyülemlett híreket: a Magyarországról szólókat éppúgy, ahogy az európaiakat is.

Innen is, onnan is.

Időnként az MTI híreibe is bele-bele olvasok.

Aztán ellenőrzöm az olvasottakat: innen is, onnan is.

Ha kell, akkor – ez ügyben is – rákérdezek a „külföldre szakadt” rokonságra is.

 

Ma is így tettem.

Tűzijáték-vihar, algériai bokszoló-csaj vagy fiú, háború, gólyabálos óvszerek vitték a prímet.

Aztán egyszer csak szembe jött a Nagy Márton.

A miniszter.

Aki már volt majdnem minden: elemző; az MNB pénzügyi stabilitási terület vezető közgazdasági szakértője, helyettes vezetője, majd igazgatója; alelnök; a Monetáris Tanács tagja; miniszterelnöki megbízott gazdasági főtanácsadó; most meg már miniszter.

A lakáj-média vezető hajója, a – jobb napokat is megélt – index interjút készített vele.

A helyzetről.

Ami megint van („Mindenki őrizze meg a nyugalmát, a rendőrség fönntartja a rendet” – mondták Rejtőnél, persze azonnal kitőrt a pánik).

Mondta, csak mondta a magáét.

Biztosan azér’ ismételgette a baromságait, hogy maga is elhiggye.

Először hozzáfogtam tételesen cáfolni minden állítását.

Aztán eszembe jutott egyik barátom jótanácsa, amikor megkaptam tizennégy évvel ezelőtt az ÁSZ jelentését rólam, amire elsőre tizenegy oldalas választ írtam, azt mondta akkor a barátom, csak egyszerűen ne értsek vele egyet, majd akkor fedjem föl a kártyámat, ha ügy lesz belőle – persze nem lett, csak a lakáj-sajtóban meghurcoltak.

Szóval: ha az index megkeres(ne), leírná, amit mondok, akkor…

De erre úgysem kerül sor: tegnap az augusztus 20-i ünneplések beszédeiből pl. az MTI csak a kormányhoz hűeket írta meg, 11-0 volt az eredmény este tízig…

 

Ez a „szakértő” miniszter nem szakértő, csak a törvény szerint lojális szolgája a miniszterelnöknek…

 

  1. 08. 21. szerda

(ui: az interjú az indexen olvasható … még)

CSAK EGY KÉP (25.)

(a ’70-es évekből)

 

Csak egy kép.

A múlt század hetvenes éveiből.

Egy lány pihen a gumimatracon.

Olvas.

Akár Mama és Mari is lehetne…

 

Nézem a képet.

Fekete-fehéren.

A hetvenes évekből lopott-lesett, itt maradt pillanatot.

A rezzenéstelen-lombos fák.

A szabadtéri mozi.

Egy cipzáras sátor.

Szellőzik-szárad rajta valami.

A sátor mellett (talán) a „Drága Mama” ül.

Egy kerti-széken.

Olvas.

Egyrészes fürdőruhában.

Mögötte a Skoda.

ID-48-59 rendszámmal.

Fehér alapon.

Fekete betűkkel.

Előtte hever és olvas (talán a) Mari.

Gumimatracon.

Még minden varrat a helyén.

Nem dudorodik sehol.

Kétrészes bikiniben fekszik.

Mellette a földön a fapapucsa.

Az is pihen.

Ő olvas.

Pihennek-sziesztáznak.

Talán a Tatai tónál.

Esetleg a Velenceinél.

Vagy a Balaton mellett.

Akkor még lehetett…

 

Nézem a képet.

A (z eltűnt) hetvenes évekből.

 

Emlékek, kicsi ólomkatonák,

kikért annyira sóvárogtam én

s akiknek egyengettem szuronyát –

törökök, búrok, gyüljetek körém!

Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben!

Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!

 

Egy egyszerű-sima hétvége?

Egy kis gondtalan kikocsikázás?

Vagy már a nyaralás?

Akkoriban kiruccantak az emberek?

Ha akartak?

Nem akkor volt a „hidegháború”?!

Amit ma „veszélyhelyzetnek” hívunk?!

Akkor még nem is voltunk a „legvidámabb barakk”!

Vagy már mégis?

Már a „gulyáskommunizmus” -ban éltünk?

Ma miben??!

Kövér László úgy tudja: „… igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt ilyen sikeres Magyarország!”

A miniszteri-államtitkári légkondik országa lettünk!

A kórházak-betegek le vannak @arva, annyit érnek…

 

Csak egy képet nézek…

 

Csak egy kép.

A múlt század hetvenes éveiből.

Egy lány pihen a gumimatracon.

Olvas.

Akár Mama és Mari is lehetne…

 

  1. 08. 20. kedd

(Kép: Ilona Toth)

KETTÉOSZTVA…

Mindegy, mi az.

 

Kereszt lesz(???) a Gellért-hegyen a Szabadság-szobron.

Lelakatolták a Péterfy Sándor utcai Kórház bejáratát(!!!), a Kórház közleménye szerint ők csak a betegek jogait védték az illetéktelen szemektől, különben is csak néhány percről lehetett szó, mert illetékeseik azonnal intézkedésbe fogtak, gondoskodtak a betegek bejutásáról és a kibírhatatlan hőségről is.

A MÁV vonalán a vonatok normálisan, a szokott módon közlekednek és késnek, semmi rendkívüli.

Labdarúgó csapataink – a most zajló kupákban – harcban állnak a ciprusi, dán, örmény csapatokkal – ki így, a másik is így.

Befejeződött a Párizsi Olimpia, a Koszovó-mentes övezetben sportolóink szerepeltek a legjobban.

Tarlós után Magyar is elképzelhetőnek tart egy Budapesten megrendezendő Olimpiát.

Schadl otthonában lófrálhat, Simonka György vígan éldegél, letartóztatták Óbuda polgármesterét.

 

Mindegy, mi az.

 

Szerintem ne legyen; a magyar egészségügy helyzete, a betegek sorsa kilátástalan; nem normálisok a vonat-késések; fölháborítóan gyengén szerepelnek a magyar foci-csapatok; sikeresek voltak a magyar sportolók, de ez nem rendkívüli; fölháborító javaslat, hogy Budapest rendezzen Olimpiát; a korrupció mindennapos és „megszokott” hazánkban…

 

  1. 08. 15. csütörtök

(Kép: Andrea Vukó)

CSAK EGY KÉP (24.)

(„Bangladesből, a rohingyák gyerekek-fiuk focizásáról” …)

 

A háttérben megy a TV.

A XXXIII. nyári olimpiai játékokról, Párizsból.

Talán egyszer ők is…

 

Nézem a képet.

A bambuszból eszkábált kaput.

A „meccset néző” fákat.

Ahogy fröccsen a víz…

És persze „Jasint, Ronaldót”.

A gyerekeket.

A pillanatot.

A kapus feszült, koncentrált arcát.

A leszorított, meztelen-lendülő lábfejet.

Gól lesz, véd a kapus, fölé megy?

Hű de izgalmas ez a döntő!

 

Nézem a képet.

Az Olimpiát látom.

Vagy a VB döntőt.

A gyerekek szemében.

Akik most ott játszanak.

Nem is Mianmarban.

Párizsban!

Itt nincs kromoszóma; se Putyin-vezérelt boksz szövetség; a hergelő sajtó és internet portálok (még) nem leltek rájuk; gyűlölködők sem pfujolnak a háttérből.

Bangladesben játszanak…

 

A háttérben megy a TV.

A XXXIII. nyári olimpiai játékokról, Párizsból.

Talán egyszer ők is…

 

  1. 08. 05. hétfő

(Kép: Md Jamal)

JOE KOVACS(OK) AMERIKÁBÓL…

Nem róla-róluk akarok írni.

Aki(k) bárhol-bármiben nagy sikert értek-érnek el.

Akik nem magyarok.

És mégis: a politika azt hazudja róluk, ők magyarok, mert…

De nem is a politikusokról akarok írni.

A riporter-újságíró(?) Joe szurkolására buzdít, hisz’ magyar ő…

De most róla sem, a szervilizmusáról sem akarok (most) írni.

 

Téged kérdezlek, aki ott ülsz a képernyő előtt és nézed a verseny(eke)t; aki magyarul beszélsz-gondolkodsz; aki ismered-szereted Adyt, Radnótit, József Attilát; aki tudja ki volt Papp Laci: te, mit gondolsz?!

 

Aztán itt van a „Luca széke”.

Tudod: a török bokszoló.

Aki eddig még komoly eredményt nem tudott fölmutatni.

Tizenhetedik (17.), harmincharmadik (33.) volt nagy világversenyeken a nők között; biztosan akkor „még” nem volt „férfi”.

Általában kiesett az első fordulókban.

Akkor sem.

Most nem esett ki.

Megvert egy olasz bunyós-lányt, aki föladta negyvenhat másodperc után a küzdelmet.

Majd férfit kiáltott!

Nem előtte.

A magyar közélet azóta ezen „csámcsog”.

A mi Lucánk is, küzdelmes meccsen kikapott tőle.

Azóta se nyugszanak a kedélyek.

Folytatódik a heccelődés, gúnyolódás, fröcsög mindenfelé…

 

Téged kérdezlek, aki ott ülsz a képernyő előtt és nézed a verseny(eke)t; aki magyarul beszélsz-gondolkodsz; aki nem vagy orvos, se a NOB tagja: te, mit gondolsz?!

 

„Nem a győzelem, a részvétel a fontos…”

Mert, ahogy Coubertin, az újkori olimpiák atyja is hitt abban, hogy az egészséges versengés erkölcsös jellemet formál; nekünk is hinni kell.

Persze, ha még emellett győzünk is, azt nem kell szégyellenünk.

Csúf világban élünk!

Bombák robbannak itt is, ott is.

Zsarnok diktátorok rikácsolnak itt is, ott is.

A gyűlöletet okádók büdös nyála fröcsög innen is, onnan is.

Az Olimpiára nem kéne beengedni őket …

 

Téged kérdezlek, aki ott ülsz a képernyő előtt és nézed a verseny(eke)t; aki magyarul beszélsz-gondolkodsz; aki nem vagy orvos, se a NOB tagja: te, mit gondolsz?!

  1. 08. 04. vasárnap

2024 JÚLIUS VÉGÉN

– Jean, mondok egy viccet,

melyet csak a hülyék nem értenek.

Az uraság elmondja a viccet.

– Értette, Jean?

– Igen uram!

– Akkor magyarázza el nekem is!

Békemisszió.

Kibírhatatlan meleg.

Donald Trump füle.

Olimpiai megnyitó.

 

Tusványos persze mindent visz.

 

Össze-vissza olvasom a híreket, amik a szemem elé kerülnek.

 

… amikor az emberek igaznak gondolnak egy következtetést, nagy valószínűséggel elhiszik a következtetést látszólag alátámasztó érveket is, még akkor is, ha ezek valószerűtlenek … a következtetés az első, és azután jönnek az érvek.”

 

Szóval: „csak” annyi kell, hogy elhidd.

Háború – esetleg még Gyurcsány-Soros-Brüsszel.

Aki mást mond, az libsi és ellenség.

Ha nem az, akkor is.

Innen is, onnan is.

 

Olvasom a híreket.

Aztán próbálom ellenőrizni is.

Nem mindig sikerül.

Akkor jön a „megérzésem”: mit is akarok elhinni.

És aszerint hiszem is – vagy nem.

És már is készen van a „véleményem”.

 

Orbán „nagy” politikus, mindig „tudja a tutit” – nem is: csak egy kis stílű lopós-hazudozó gazember.

Most éppen ő Európa főnöke, meglásd: majd naggyá teszi ezt a földrészt az alatt az idő alatt, amíg ő a főni – meleg van, meg vagy te buggyanva?

Ő az európai Donald, aki az első napon megteremti a békét – odament Európa vezetőjeként egy eszement javaslattal és pofára esett.

Aztán meg se hívták Párizsba.

Nem is tetszett neki.

Ez se – a megnyitó se.

Zakson.

Az nem az ő világa!

Az ő világa Tusványos.

Meg a kalap is.

Kit érdekel a kalap – bezzeg(h), amit mond!

Tudod mit: az se.

„Etnikai származás, fogyatékosság, nemzetiségi hovatartozás faj, vallás és hit alapján az emberek mindig találtak módot egymás megkülönböztetésére. Így juthatnak csekély előnyhöz ebben a durva világban. Az álarc mögött mindenki önző, a diszkrimináció mellett, az egyenlőség ellen van. Ilyen hatalom csúf arca, ami hajtja előre a világot.”

 

Békemisszió.

Kibírhatatlan meleg.

Donald Trump füle.

Olimpiai megnyitó.

 

Tusványos persze mindent visz.

 

  1. 07. 29. hétfő

TÜNET(ek)

Most vitáznak, kit válasszanak az EU Elnökasszonyának.

Hallgatom/nézem az ajánló/elutasító hozzászólásokat, véleményeket.

Valakit, egy román képviselőasszonyt éppen kivezetnek.

A magyar miniszterelnök neve – elutasító, megbélyegző kontextusban – többszőr is elhangzik.

Ezt nézem éppen.

De az agyam máshol jár …

 

A kisgyereket fölrugó, majd nyugodtan elsétáló karate edzőn, az Agócson.

Tudod: a Yakuzák SE elnökén.

Aki azóta már – állítólag – lemondott.

De a lemondása, bocsánatkérése szőrén-szálán eltűnt.

A világhálóról.

Lehet, a fideszes-fülbevalós-bukott elnökasszony által kitüntetett edző/szakértő lemondása csak legenda.

Az Agócs már nem az.

Nem is lesz legenda.

Se „Tibi bá’”, a gyerekek barátja/nevelője.

 

De vajon: MIÉRT tette, amit tett?

Miért rúgott föl egy gondjaira bízott gyereket?

Miért nem próbálta máshogyan „taní-/tani!”

Nem vagyok (ennyire) naiv.

Talán azt sem tudja, ki volt József Attila.

Hogy nem olvasgatja/olvasgatta verseit, az viszont biztos.

Előbb rúgott.

Mert ő ELNÖK!

Egy NER kutya-kölyök.

A „mi kutyánk kölyke”.

Ezér’ neki mindent lehet/szabad!

Ezér’ teszi is.

A hasonszőrű cimborái/barátai is.

Aztán kiabálni kezdenek erőszakról, illegális bevándorlókról, idegenekről.

Miközben…

 

Most látom, már meg is választották.

Ezt nézem épp.

De az agyam …

  1. 07. 18. csütörtök