Minden megy a maga útján.
Nem tudom a megoldást.
Más se. Még az okosok se. A megmondó emberek sokasága se.
Csak találgatnak. Csak találgatunk.
Hogy mi lenne a jó. Vagy legalább a kevésbé rossz.
Hogy mit kéne csinálni.
Hogy mit nem kéne csinálni.
Ő meg adja az egyik nyilatkozatot a másik után: táborban, rádióban.
Már a tengerentúlról is reagálnak rá. Válaszoltat rá.
Szégyelljük.
Tovább a folytatáshoz
Fejedelmek figyelmébe
Írta: Baranyi Ferenc
2014. április 22. kedd 12:55
Olyan ostobák az emberek, s olyannyira
csak a mának élnek, hogy aki be akarja
csapni őket, mindig megtalálja köztük
a maga emberét.
/…. /
Az emberekről általában elmondhatjuk,
hogy hálátlanok, ingatagok, színlelők;
a veszélytől visszarettennek,
harácsolásra hajlamosak.
(Niccolo Machiavelli: A fejedelem)
„…fabatkát sem ér az olyan írás,
amely nem tud gyakorlatilag is
hozzájárulni a baloldal,
a „szocialista értelmiség”
megújulásához…”
„…Vége azoknak az időknek,
amikor egy nyilatkozat,
egy nyílt levél,
egy petíció önmagában
politikai tett…”
„…Nekünk pedig ezzel szemben
… csak szerepeink vannak,
nem mozgalmaink,
régi kísérteteink,
akik állandóan visszajárnak…”
„Megint jőnek,” egyeztetnek… aztán a sötétség tovább hallgat. Pedig megy az idő, sőt szalad!
Én is részt vettem már számtalan – kisebb, nagyobb – egyeztetésen, amelyen a „hogyan vegyünk részt az önkormányzati választásokon” című színes, tízfilléres alapon zajló társasjátékot űztük. Csapkodtuk a csupa nagybetűs nép „szerszámával” a csalánt, miközben tudtuk, hogy rosszabbak az esélyeink, mint az ötös megnyerésének. És mégis játszottunk. Minden találkozón amellett érveltem, hogy MÁST KELL CSINÁLNI. De elutáltak: „így majd megismernek”, „5,1 helyett 5,2%-ot kapunk és mi leszünk ezen az oldalon a legerősebbek”, „itt van esély, mert ismernek”, „civil vagyok, mást akarok, engem megszavaznak”… és így tovább hangzottak az érvek.
Ennyi.
Miközben minden szavazás, közvélemény-kutatás azt mutatja: nem vagyunk hitelesek, mert egymást akarjuk legyőzni, mert hatalomtechnikával foglalkozunk, mert nincs valódi mondanivalónk a közeljövőről, a távoliról meg végképp!
Mégis verjük a csalánt.
Pedig egy zsarnoki, a jogegyenlőséget kizáró, az alkotmányosságot megcsúfító, a velejéig korrupt, a szolidaritás minimális szintjét is nélkülöző rendszert nem lehet csak a rendszeren belülről, a rendszerben nem fellelhető demokratikus eszközökkel legyőzni!
Pedig Adyval szólva: az új időkhöz új dalok kellenek:
• újra kell definiálni a célokat
• ösztönözni kell a kis-közösségi önszerveződő csoportokat
• támogatni kell az ifjúsági, szakszervezeti, és egyéb, pl. városvédő érdekképviseleti szervezetek megújulását
• ki kel találni a kornak megfelelő (pl. internet) eszközök szervező funkcióját.
Fénybogár
Fénybogár villog. Mintha én
lennék, de kinek villogok?
Ebből elég! Inkább voníts,
azt meghallják a csillagok.
Ezredvég, 2014. május-június
Már megint eltelt egy hónap. Előreláthatóan még legalább további 3 hónap is lepereg majd. Azzal fog foglalkozni mindenki, hogy ki volt a hibás, megint miért nem sikerült, ez hogyan is lehetséges: hiszen megegyeztek, együtt mentek a lehetetlenbe…
De nem is érdemes erről beszélni.
Hát akkor miről kellene?
Semmiképpen arról, hogy a demokratikus oldalon a pártok hogyan győzzék le, hogy hogyan szorítsák ki egymást, hogy hogyan csábítson el támogatókat egyik a másiktól, hogy miért alkalmatlan, hiteltelen, elfogathatatlan a másik jelöltje stb.. Ezek a viták, ezek az akciók sehova sem vezetnek: sőt tovább élezik, nehezítik a helyzetet. De ezt is megírták, mondták sokan. Csak valahogy a politikusaink nem értik, nem akarják elfogadni.
Ezzel szemben senki sem beszél arról, hogy mi kell a változáshoz, mit kell másképp csinálni, hogyan lehet kikerülni az apátiából, kiket akarunk és hogyan képviselni. Semmi elvi és még annyi se konkrét javaslat, ötlet, akció.
Hogyan kellene megállítani az egyenlőtlenség növekedését, mit kell tenni a reménytelen, kilátástalan helyzetben lévők körülményeinek a javítására, milyen stratégiát akarunk megvalósítani a költségvetés stabilitásáért, mire kell majd költeni az uniós forrásokat. Hogyan szerezzük vissza az elárult értelmiség, a vidék, az országot elhagyók bizalmát, hogyan lesz itt újból jogállam, jogegyenlőség.
Mi a viszonyunk az alapjövedelem konstrukciójához, az egyetemi autonómia újraépítéséhez, a romhalmazzá vált egészségügy újjászervezéséhez.
És folytathatnám a sort…
Politikusok: már megint lepereg majd egy újabb hónap?
BARANYI FERENC
Tempora mutantur
Hajdan a verset bevetésre
szánta a legtöbb alkotó,
mégha megtorlás járt is érte:
mellőzés, börtön – vagy golyó.
A mai versek ama része,
mely túlnyomónak mondható,
nem alkalmas feltüzelésre –
csak eltüzelésre való.
EZREDVÉG
2014. MÁJUS-JÚNIUS
Meddig hátrálunk?
A Fidesz által megalkotott és megszavazott választási törvény kényszerpályára lökte a demokratikus pártokat. Egyfelől a szabályokat ők nem szavazták meg, azok nem konszenzus alapján születtek, csak röviddel a választások előtt léptek hatályba, sőt vannak olyan területek (pl. a főpolgármesterre vonatkozó szabályok), amelyek megalkotása még várat is magára, ezért joggal fogalmazódhatnak meg az elutasításra vonatkozó érvek! Másrészt, de ezzel szoros összefüggésben a szabályok lehetetlenné teszik a demokratikus erőknek nemhogy a győzelmét, de még a tisztességes helytállását is (lásd a kompenzációs listára, vagy a fővárosi szavazásra vonatkozó szabályokat)!
Tovább a folytatáshoz
„mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben…
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben
színekben, képteremben,”
A zsarnokságban minden a helyére kerül. Minden.
A múlt is. Ami szépen, folyamatosan megváltozik. Nemcsak Trockij, Lomnici, és szép sorjában mások is eltűnnek a képről: „kötelező-igazság” lesz a hazugság kimondása. Ebben a „eszmecserében” mindenki részt vesz: ki miniszterelnökként, ki miniszterként, ki szerzőként, ki szobrászként, ki fölvonulóként, ki az úgynevezett választásokon elinduló alternatívaként, ki csak egyszerű olvasó-, szavazó elfogadóként. Pedig a cseppekből van a tenger is!
Mindez Nemeskürty István: Búcsúpillantás című könyvének az elolvasása után fogalmazódott meg bennem.
„A magyar nemzetgyűlés 1920 februárjában kimondta, hogy a függetlenné vált magyar állam királyság, majd március 1-én Horthy Miklóst választotta meg kormányzónak. A függetlem magyar királyság de facto 1944 október 15-én, a sikertelennek bizonyult „kiugrás” és a nyilas hatalomátvétel napján szűnt meg. Erről a nem egészen negyedszázados korszakról ad képet Nemeskürty. A szerző mindenekelőtt azt kívánja dokumentálni és bizonyítani, hogy az 1920–1944 közötti korszak, az úgynevezett Horthy-korszak éppen nem szolgált rá a korábbi évtizedekben kötelezően, újjabban is gyakorta emlegetett diffamáló jellemzésekre (Horthy-fasizmus stb.) Sőt! Nemeskürty ábrázolásában e negyedszázad az egyik legjelentősebb magyar politikatörténeti korszakká válik, amikor az ellenségtől körülvett, Trianon területének nagyobbik részétől, lakóinak egyharmadától megfosztott, gazdaságilag lehetetlen helyzetbe hozott ország hét év alatt konszolidálni volt képes önmagát, és nemzetközi szintű teljesítményekre volt képes; a kúltúra teljesítményeiről külön is, bőségesen szól Nemeskürty. Ezt a hatalmas teljesítményt beárnyékolja ugyan, de meg nem szüntetheti, hogy az ország – vezetői hibái, de nagyobbrész külső körülmények szorítására – háborút üzent a Hitler-ellenes koalició nagyhatalmainak. Külön is terjedelmesen foglalkozik a legvitatottabb kérdésekkel: a zsidótörvények parlamenti megszavazásával, a bécsi törvények elfogadásával, a világháborúba való belépéssel, Horthy felelősségével, a kiugrás sikertelen okaival stb. A könyv, amely a korszakra vonatkozó irodalom igen jelentős részének legfontosabb szemelvényeit hosszan idézi, minden bizonnyal az egyik legvitatottabb történeti esszék sorába kerül.” Bookline
A könyv igazi „szerecsen-mosdatás”! Ez a könyv: egy csepp a tengerben! Ez a könyv: egy szó a mondatban. Ez a könyv: a hazug szobor „méltó” írásos előzménye! Giccses nosztalgia, szentimentális ábrándozás: a kötelező szembenézés újabb elmulasztása.
