1943.
Budapest.
A Duna pesti oldalán.
Egy nő és két férfi.
Mosolyognak.
Néznek a kamerába.
Mögöttük a Ritz Szálló.
Ott áll: büszkén, pompásan.
Ahogyan Fellner Sándor és Sós Aladár megtervezte.
Luxusszálló.
Mintha Párizsban lenne.
Már itt szállt meg Jagatjit Singh Bahadur maharadzsa.
Ahogyan Arnold J. Toynbee történész is.
George Creel Kalifornia állam kormányzója is lakója volt.
Rabindranáth Tagore irodalmi Nobel-díjas sem máshol talált szállást.
A nő és a férfiak magabiztosan állnak ott.
Vajon mire gondolhatnak?
Már elúszott az „a dinnyehéj”
Nem ismerik a jövőt.
A közeljövőt sem.
Hogy mi történik majd.
Még nincsenek árván maradt cipők sem a Duna partján.
Még nem zavaros a víz.
Pedig már akkor is „fecseg a felszín, hallgat a mély”.
A szállót ugyan még nem érte az a bomba.
Nem döntötte romba végérvényesen.
„A Duna csak folyt.”
Ők nem gondoltak a jövővel.
És mi most?!
- 03. 22. szerda
(Kép: ilyenisvoltbudapest)