(egy budapesti állampolgár kifakadása)
Budapesti vagyok.
Itt születtem, itt élek, én tényleg a „Bűnös Város” polgára vagyok.
(Én „egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom…”.)
Nem venezuelai vendégmunkás, akit „adminisztrációs” okokból(??!) fölvettek a választási listára.
Nem én írtam – amikor úgy láttam jónak –, módosítottam az Alaptörvényt, a Választási törvényt, a körzet-határokat, amik meghatározzák a választás szabályait, föltételeit, kereteit; nem én „választottam” a Választási Bizottságokba a bólogató lakájokat.
Nem én telefonáltam – naponta többször is – ismeretleneket hívva, hogy szavazzanak a Fideszre: Szentkirályira-Vitézyre.
Még csak nem is én álltam, ott a szavazókör-bejáratánál egy papírral-tollal a kezemben, szólítgatva le az arra járókat, húzogatva a strigulákat, hogy ő is leszavazott már a Fideszre, a Vitézyre.
Nem kerestem meg azokat, akik még nem voltak ott.
Én csak egy egyszerű budapesti polgár vagyok.
Aki szavazott.
Nekem nem a város fölött van az irodám, ahol dolgozom, nincsenek testőreim sem, nem hordok páncélinget.
Én „Járom az utam, macskaköves úton,/ A léptem kopog esős éjszakán,/ Az ütött-kopott utcák nevét tudom,/ Mert én ott születtem, ez a hazám.”.
Én még csak a Nagyrétet, a Margitszigeten sem pusztítottam teherautókkal, buszon-pénzért szállított hőzöngőkkel.
Még csak nem is én „éheztettem” ki a várost, amióta megint „Bűnös Város” lett a neve.
Nem is én léptettem vissza két nappal a választások előtt a „csak” mocskolódó, nagyszájú, fogait mutogató, mindig vigyori celeb-asszonykát.
Akinek annyi volt csak a mondanivalója: Gyurcsány ivadék, egy villanykörtét se tud becsavarni, vezetni se tud, se nyelveket, kisöpröm majd a Hivatalból a szakértőit…
Nem én kértem a fideszeseket, hogy szavazzanak a „független” Vitézyre, aki mégis csak a rokonom.
Ha nem is „Orbánné”.
Nem én hallgattam le – illegálisan, törvénybe ütközően, mint a Borkai-orgián valaki, akit már börtönbe is csuktak – a Gergőt, hoztam nyilvánosságra a hanganyagot egy-két nappal a választások előtt.
Én csak egy egyszerű budapesti polgár vagyok.
Aki szavazott.
Nem én gyártottam a szavazócédulákat.
Nem is én húztam át (vékonyan, alig láthatóan) a visszalépő celeb-asszony nevét.
Engem csak figyelmeztettek, amikor beléptem a szavazóhelyiségbe, ő már nem indul.
Azt láttam, amikor sorra kerültem, sokan ülnek az asztal mögött, néhányukat ismertem is, tudtam róluk – innen is-onnan is voltak.
Egymást (is) ellenőrizték.
Mégis.
Most újra számlálják.
A z én szavazatomat is.
Már nem ők, már számomra ismeretlen emberek.
Nem tudom: innen is, onnan is vannak-e.
A bizottságokat tudom: zömében „onnan” vannak.
Mindenhol többségben.
Ez a rend.
Most.
Persze lehet fellebbezni majd.
Ahol megint mindig többségben lesznek – „onnan”!
Egészen az Alkotmánybíróságig lehet majd elmenni.
Ahol már nem a Sulyok az elnök.
De az mindegy.
Ez így tisztességes?
„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
Én csak egy egyszerű budapesti polgár vagyok.
Aki szavazott.
Az eredményt tudom.
A megtámadottat.
A hivatalost, a jogerőst (még) nem.
Azt csak sejtem-gyanítom…
- 06. 13. csütörtök
(Kép: HVG)