NEM MEGY AZ AUTÓ
Az istennek sem indul.
Mindent meg kell próbálni.
Motorháztető föl, nézelődés, drótok mozgatása.
Vissza a kocsiba, kulcs el, semmi.
Biztos az aksi.
Saruk a helyükön.
A rádió szól.
Nem az a baj.
Mi lehet?
Talán a motor.
Vagy a sebváltó.
Nem indul.
A francba.
Gumi-rugdosás biztos segít.
Most az sem.
Nagy a baj.
Nagyon nagy.
Nem megy.
Piszkos az ablak a kormány fölött.
Letörlöm.
Nem megy…
Nem ez a megoldás…
Vágod, haver?!
(139.)
OLVASOK
Akkor is olvasom tovább. Végig kell olvasnom. Ha hányok is tőle. Akkor is. Talán megértem majd. Talán tanulok belőle. Hogyan gondolkoznak, miért úgy gondokodnak, látják olyannak a világot. Talán.
Nagyon lassan haladok. Állandóan le kell raknom a könyvet. Föl kell állnom a fotelemből, járnom kell egyet. Rá is kell gyújtanom a pipámra. Thessza fejét is meg-meg simogatom. Aztán visszaülök. Újból a kezembe veszem a könyvet. Ami ma „kötelező” olvasmány lett.
„Valószínűleg azon sem gondolkodott, hogy az emberi faj végre nem alkot többé egységes egészet, ahogyan azt a Nyugat filozófusai, értelmiségijei, papjai és politikusai túl sokáig állították.” Mert megjöttek. Itt vannak. Megváltoztatják a világot. Menekülni kell. Előtte a halottakat hatalmas máglyákon el kell égetni. De „köztünk” is vannak olyanok. Ugyan olyanok. Akik várják őket. Sőt. Örülnek nekik. Majd keverednek velük. Azt akarnak. „Az ember soha nem szerette az emberiség egészét, a fajokat, a vallásokat és a kultúrákat, hanem csak azokat, akiket sajátjaként ismert el, a klánjához tartozókat, légyen az bármely nagy is…” – írja. Így is gondolja. Nemcsak ő. Az író. A magyar miniszterelnök idézi. Mint a bibliát.
Közben beviszik a Horthyt a magyar parlamentbe. Egy szobába rakják. Egyelőre. Aztán majd meglátják. A „házmester” ímmel-ámmal. Most nem határozott. Mintha várakozna. Mit lehet tudni. Hátha mégis. Mintha drukkolna is. Nincsenek véletlenek. Ezt megtanulhattuk már. A történelemből. A történetünkből. Már szurkolni sem lehet zászlóval. Ukrán zászlóval. Ukrajna nemzeti ünnepén sem. A biztonsági őr nem engedte. Mert csak magyar és litván zászlót lehet a magyar-litván meccsen lobogtatni. Ott a vélemény nem szabad. A biztonsági őr „törvényt” hozott. Azonnali hatállyal.
Én is „olyan” vagyok. Meg vagyok jelölve. Ki is vagyok jelölve. Nincs mese. Ez nem mese. „És leszállt az éjszaka.” Megjöttek. Velük együtt itt vagyok én is. Meg te is. Barátom. Te – talán – még nem tudod. Nem észlelted. Mert szerencséd volt. De vigyázz! Hiába. Már Németországban is félnek. Az M1 szerint.
Olvasok. Olvasom tovább. Közben jár az agyam. Azt még nem tiltották mag nekem.
Akkor is olvasom tovább. Végig kell olvasnom. Ha hányok is tőle. Akkor is. Talán megértem majd. Talán tanulok belőle. Hogyan gondolkoznak, miért úgy gondokodnak, látják olyannak a világot. Talán.