Ülünk a népszavazásos számláló bizottságban. Most megint nem jön senki. Egyikünk olvas, a másik szendvicsért nyúl. Van, aki csak babrálja a telefonját. Hosszú lesz a nap. Beszélgetni kéne. De miről? A „csak úgy”, nekem nem megy, meg arról nem is érdemes. De kik ők? És hogyan gondolkodnak? Feszültséget nem akarok.
Érdekes, talán most több a fiatal – szólal meg az asztal végén egy hölgy, mintha legutóbb kevesebben jöttek volna, folytatja. Egy kis csönd, majd az elnök is megszólal: én is úgy látom, és ez jó dolog. Az egyik órámon – veszi át újra szót az asztal végéről a hölgy, a demokrácia gyakorlásáról, a részvételről, értelméről beszélgettem a gyerekekkel, azt hittem, jól sikerült. Az óra végén odajött az egyik fiú, ne erőlködjen a tanárnő, ez nem érdekel minket, de legalább vége ennek az órának is. Akkor majdnem elsírtam magam. Az elnök közbevágott: ilyenek ezek, nem érdekli őket semmi. Sokszor beszélgetünk otthon mi is a közéletben való részvétel értelméről – hallom a hangomat belülről, meg az olvasásról, a versekről, meg az egymás iránti felelősségről. Az mi, jött mindig a kérdés – folytatom, ma, ami a tiéd az van, minden más kidobott pénz és idő, mondták nekem a fiatalabbak. Olvasom, hogy az Egri Csillagok ma már unalmas – folytatom tovább a monológomat, egy verset elolvasni sincs idő, elpocsékolt időnek tartják, akkor mi legyen. Csönd. Mindenki maga elé néz. Tologatjuk a papírokat. Nem tudom, mi lesz – folytatja elbizonytalanodva a tanárnő az asztal végéről, egyre nehezebb megszólítani őket, megszólalásra késztetni meg, szinte lehetetlen. Reménytelen. Nem jön senki. A levegő is áll, egyre áporodottabb. Nem ők a hibásak – kezdek bele megint, a Harry Potter is alkalmas lehetne feltörni őket, meg kéne próbálnunk. Mert egyedül nem megy, az nem igaz, én sem érezhetem jól magam, ha a másik sem érzi jól magát – hallom magamat, olyan hamiskásan. Talán rossz a minta, amit mutatunk, mi sem vagyunk elég őszinték, bele sem merünk vágni; á, hagyjuk.
Ülünk a népszavazásos számláló bizottságban. Most megint nem jön senki. Egyikünk olvas, a másik szendvicsért nyúl. Van, aki csak babrálja a telefonját. Hosszú lesz a nap. És megint eredménytelen.

2016. 10. 04.

1.
Már a folyosóról behallatszott sipító hangja, és ahogy közelebb jöttek egyre hangosabban és élesebben is: ne csoszogj, gyere már, emeld a lábad, húzd ki magad, igazítsd meg a nyakkendődet, mielőtt bemegyünk szavazni, mégiscsak voltál valaki! Aztán előszőr Ő lépett be a nyitott ajtón. Mit belépett, bevonult: világos kis-kosztümben, tupírozott, föltornyozott, festett szőke hajjal, a füleiben hatalmas, aranyozott fülbevalókkal, az ujjain káprázatos gyűrűkkel, és olyan illatfelleggel, hogy a délelőtt áporodott levegője egy pillanat alatt elillant. Csípőjét enyhén billegetve jött közelebb az asztalhoz, látszott, hogy valamikor kívánatos és vonzó hölgy volt, vagy azt a nőt játszhatta. Férje, üveges szemekkel, maga-elé meredve, talán nem is tudta, hol van; mégis egykedvűen bandukolt mögötte. Gyere már – sziszegte fogai között, húzd ki magad! Az asztalhoz lépett, fölemelte fejét, szigorúan körülnézett: itt kell a nemre szavazni? – és a kérdésre meg sem várva a választ vette elő a lakcímkártyáját és a személyi igazolványát is. A férje gyámoltan álldogált mögötte, azt se tudta, hogy mi történik. Az úrinő aláírta az ívet, majd elvette a szavazócédulát és a borítékot, majd hátrafordult: add ide a briftasnidat. Az úriember zavartan elkezdett keresgélni, először a két külső zsebében, de ott nem volt semmi, majd benyúlt a belső zsebébe, egy kicsit kotorászott, az arca földerült és elővette a marhabőrből készült briftasniját és nyújtotta az asszonynak. Végre, mormolta az, ne nekem add, hanem a kisasszonyoknak – sziszegett megint egyet. Az úr, remegő kézzel aláírta a papírt (a tollvégét a kisasszony illesztette a megfelelő helyre), majd ő is átvette a szavazólapot és a borítékot. Elindultak a függönnyel ellátott fülkéhez. Tudod, mit kell csinálni? – jött a suttogó kérdés. A válasz egy rövid, tagadó fejrázás volt, akkor is menj be a fülkébe, de add ide a lapot, majd én kitöltöm, és ha kész vegyok, majd benézek hozzád és együtt bedobjuk az urnába. A férfi bement az első fülkébe, az úrinő a másodikba. Ott elhúzta a függönyt és halkan, szinte csak befelé, elkezdett sírni. Átfutott rajta hirtelen az egész elromlott élete: pedig milyen szépen indult minden. A dunántúli kis kastélyukban az élet mindig olyan vidám volt, a személyzet halkan, szó nélkül tette a dolgát, apjával néha kilovagoltak; mindig szerette hallgatni apját, ahogyan érces hangon eligazítja a parasztokat, ahogy fekete csizmájában, szétvetett lábakkal állva, tömör mondatokban osztja az utasításokat. Meg a fürdés a folyóban, de szép is volt. De az egyik éjszaka veszekedésre ébred, be ne engedd őket, egy éjszakára se, kergesd el mindet, azonnal – hallotta anyját apjával veszekedni, aki nem felelt, hanem becsukta az ajtót. Ő éppen elaludt volna, amikor kerepelő lövéseket hallott kintről, talán egy, vagy több jajkiáltást is, majd csend lett. Reggel ott feküdtek az idegenek a földön, kalapjuk, sapkájuk mellettük, még gyerek is volt közöttük. Azóta nem szereti az idegeneket. Aztán később, az ’átkosban’, még jobban megutálta őket: mert ugyanazok voltak mind, akik elvették tőlük, ami az övék. És most megint jönnek az idegenek, persze, hogy a nemet kell beikszelni. Mind a két lapot kitöltötte, berakta a borítékba külön, külön, le is ragasztotta a borítékot, majd kilépett a fülkéből, megfogta a férje kezét. Odaléptek az urnához és bedobta a borítékokat. Már nem tűnt olyan úriasszonyosnak, háta egy kissé megroggyant: az arca viszont kipirult, szigorúan ránézett a férjére: menjünk!

2.
Botjára támaszkodva lépett be az ajtón. Mosolygott. Kicsit görnyedten hajolt előre, de mégis fürgén lépkedett. Megjöttem, aranyoskáim – szólalt meg mosolygósan, mit kell csinálnom, mert szavazok én is, ahogy kell. Jöjjön ide a néni – mondja az asztal végénél ülő történelem-tanárnő, kérem szépen a lakcímkártyát, meg a személyi igazolványt. Nekem csak a régi személyim van, tudja, amiben a lakcímem is benne van, hadarja gyorsan és már veszi is elő a régi, még a csillagos borítóban lévő személyit. Az is jó, persze, veszi át a tanárnő az iratokat, itt tessék aláírni. Jaj, aranyoskám, nem látok jól, segítsen nekem, kéri a néni, majd a segítséggel aláír. Megkapja a szavazólapot és a borítékot, átveszi, nézegeti, majd odafordul az asztal mögött ülőkhöz, és hangosan megkérdi: ugye a nem a jó mostan, aranyoskáim? Meglepett csönd, egy motor megy el az iskolai szavazókör előtt, annak a hangja is élesen behallatszik, amikor alig hallhatóan az elnök azt feleli: ha a néninek az a jó, akkor az a jó. A néni odafordul hozzá, aztán melyik karika a nem-es karika, nehogy elrontsam. Az elnök megmutatja, a néni tovább kérdez: és keresztet vagy ikszet rajzoljak oda? Mindegy, jön a válasz, csak a kereszteződés a körben legyen. Mert annyi mindent mondanak mostanában, hogy már alig értem, így a néni, és jól akarok szavazni: mert ez a mi országunk, ide ne jöjjenek idegenek, elég nekünk a cigányokból is, a múltkor is az egyik a kislányomat… Hagyja abba a néni, ezt nem szabad, dörren rá, de inkább csak mosolyog rá megint az elnök, ezt itt most nem lehet. Értem én, jön a válasz, de hát a pap is elmondta az elébb, hogy az ikszet mindenkinek oda kell rakni, és másokat is hívnunk kell, mert jön a veszedelem, már itt is van a határon, de már be is lép a fülkébe és húzza be a függönyt. Nem is telik el egy perc se, és már jön is kifelé dobja is be a levelét az urnába, és mielőtt megint rákezdene, az elnök belé karol, óvatosan segít neki és kivezeti.

3.
Az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” kérdésben, 2016. október másodikára kiírt országos népszavazás eredménytelen, mert 8 272 625 névjegyzékben szereplő választópolgár közül érvényesen 3 338 483 polgár szavazott (a külképviseleti és a levélben leadott szavazatok nélkül, de ha mindenki érvényesen szavazott volna közülük, akkor se lenne meg a szükséges szavazat), ami nem éri el az érvényességhez szükséges 50%-ot, mert csak 40,41 %.
• 4 922 911 magyar ember nem, vagy érvénytelen szavazott (59,59%)
• 3 282 928 magyar ember a kérdésre nemmel szavazott (39,74%)
Ezek az elsődleges tények.
Mit tudunk még
• közel 3 millió 300 ezer magyar ember elfogadta a kormány érveit, szavazatával támogatja gyűlöletpolitikáját, nem akar Magyarországon látni (ma még csak szír, afgán, iraki, afrikai és a jóég tudja milyen nemzetiségű) migránsokat
• a kormány – a miniszterelnök azóta elmondott beszédéi alapján – nem törődik az érvénytelenséggel, a népszavazásra hivatkozva, fölhatalmazva érzi magát az alkotmány módosítására
• a kormány a gyűlöletkampányt nem fejezte be, sőt: egye hangosabban és erőteljesebben kommunikálja a másképpen vélekedők hazaárulását
• a gyűlölet kikerült az utcára…

2016. 10. 03.

Arra gondoltam, ma a „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok”-ról, esetleg a lepkékről, vagy az egyre ritkábban feltűnő szivárványról, meg a szerelemről fogok írni, arról ahogy „… a törékeny lombok alatt/látom előrebiccenni hajad,/megrezzenni lágy emlőidet és/- amint elfut a Szinva-patak -/ím újra látom, hogy fakad/a kerek fehér köveken,/fogaidon a tündér nevetés…” lesz majd a témám.
Néhány perccel később kaptam egy mailt Ferenc pápa video üzenetével (magyar felirattal), és egyre jobban éreztem magam.
Aztán elkövettem a nagy hibát: elkezdtem nézegetni a híreket, olvasni a kommenteket, szóval: szörföltem a világhálón! Kilakoltatási fenyegetés Csepelen; akár kétmilliárdan is jöhetnek, csak legyen elég lőszer; már nagyon érik a tűzparancs; fokozatosan nő a terrorveszély Európában és Magyarországon is; mindent megtesznek, de még ez sem garantálja a teljes biztonságot; a legjobb az aknazár lenne. És ez így ömlött és ömlött mindenhonnan.
Akkor sem érdekel, gondoltam, ma más napom lesz. És ekkor jött a kis színes video arról, ahogy egy taxis lecsap egy plakátragasztó aktivistát Szentendrén, talán a „zsidó kurva anyátokat!” is elhangzik, ami ma már „tárgyszerű kísérő szöveggé változott”. A háttérben a Tv-ben, halkan és sunyin mosolyogva, a Tuzson Bence nevű államtitkár magyarázza: a kormány erről nem tehet, az emberek éreznek így, ők látják és élik át a valóságot, a kormány csak megfogalmazza, láttatja ezeket az érzéseket, tapasztalatokat.
A szavak már egyre durvábbak, a mondatok már egyre támadóbbak, a kezek ökölben és néha már le is csapnak, és mi riadt pórokként pipázgatunk „… a rétek szélein megülve némán …”, pedig mi megtanultuk és réges-régóta tudjuk: nem fodroz vizet „a tóra lépő/apró pásztorleány”, és nem iszik felhőt „a vízre ráhajolva/a fodros birkanyáj.”
2016. 09. 23.

• Főnök, jön a szavazás
• tudom
• mi a cél?
• a csillagos ég, akarom mondani a védett határ: mindjárt lövünk, mert már egészen jól gyakoroltak a TEK-es Hajdúék
• értem, vagyis még nem értem
• mindenki…
• mire gondol a Főnök?
• „az lenne jó, hogyha/mindenki, mindenki, mindenki, mindenki”
• ja, az LGT
• „… mindenki fújná a dallamot/mindenki, mindenki, mindenki, mindenki”
• nehéz lesz
• „… S mindenki vállalna egy szólamot,”
• á, nem tudnak ezek énekelni, persze akarnának, de nem tudnak: különösen ez az Özil gyerek néma
• akkor is: ez most a hazáról szól, meg különösen rólam, meg a Kubatov Gabi lányáról is
• azt tudják, azt értik
• akkor, gyerünk: értessétek meg, hogy „miről szól a dal”
• a go-go, akarom mondani a no-go zónákról
• azt a futszallos Petya gyerek fújja, nagyon is jól teljesít
• a zónában?
• ott
• nem tudom, nem látta a Főnök a BBC Newsnight műsorában a…
• nem nézek BBC-t, te se nézz
• de ezt a 444.hu is hozta, hogy hazudozáson kapták
• a dupláját olvassátok, a G Fodorost, azok nagyon jók: jól használják a pénzt, amit kaptak, bár azt nem értem, hogy a Gulyás Márton gyereket mért engedték megszólalni
• elrettentés miatt
• aha
• akkor minden rendben is van, mindenki
• dehogy van: nehogy bejátszátok az egész dalt a z LGT-től
• már mért ne?
• mert ott van az a sor is: „De mindenki tudná, hogy mikor elég”
• ezek: nem tudják…
2016. 09. 22.

Már megint jönnek. Nem egyesével. Tömegesen. Más-szagúak. Máshogyan imádkoznak. Mást esznek, mást isznak. Máshogyan betegek. Mást terjesztenek. És csak jönnek és jönnek. Igaz, egyelőre nem sokáig maradnának. De mit lehet tudni. Még visszajönnek. Aztán mégis csak itt maradnak.
Már megint védenünk kell. Mert „egyenesen Magyarország jövőjéről” van szó! A közösségeinkről. A magyar létről. A magyar kultúráról. A magyar ’végvárfiasságról’. Vész van. Végveszély van. Magyarországot megvédjük! Európát megvédjük! A pápától is, ha kell! Mert ami a miénk, az a miénk. Nem engedjük. Nem!
Már megint összezárunk. Riadót fújunk. Már harsan a trombitaszó. Már harcba hív a kürt. Már pereg a dob is. Újra lengenek a zászlok. Megint díszmagyarba! Megint a jelszavas világ. Megint kiabálunk. Úszunk. Az árral. Mi vagyunk az ár is. A gálya nem, de ez kit érdekel. Most a gondolattalanság tombol. Magyarországon is. Az ösztönvilág. Üzenünk! És számoljuk a halottakat. Kellenek a számok. Elrettentünk. Megijesztünk. Gyűlölködünk.
Már megint csak magyarok vagyunk. MI vagyunk. Meg vannak ők. Nem és nem! Nem akarjuk őket. Mert nem olyanok. Ezek olyan ezek. Ezektől még kérni sem lehet. Ezek a „… fajok egyenjogosultságában képtelen meghozni az áldozatot, hogy faji különállásáról…” lemondjanak! Ezekkel nem lehet! És kész!
Már megint van VEZÉR! Aki kimondja. Aki megmutatja. Akinek a nyakában ott a kolomp. Ezért végre mi is kimondhatjuk. Portyázhatunk a határon. Megállíthatunk, fölszólíthatunk, megbélyegezhetünk. Megalázhatunk. Akit csak akarunk.
Már megint meg is csináljuk. Ez olyan jó. Felejtető. Erőt adó. Megint mi vagyunk elől! Kezünkben a gyújtózsinór. Meg a gyufa is!
Már megint jönnek. Nem egyesével. Tömegesen. Most nem pajeszosok, nem nagy orrúak, még csak nem is nagyfülűek. Akkor is mások. Más-szagúak. Mást esznek, mást isznak. Máshogyan imádkoznak. Máshogyan betegek. Mást terjesztenek. És csak jönnek és jönnek. Igaz, egyelőre nem sokáig maradnának. De mit lehet tudni. Még visszajönnek. Aztán mégis csak itt maradnak.
2016. 09. 09.
ui: Makó plébánosa, korábbi szegedi katolikus egyetemi lelkész nehéz szívvel figyeli a magyar közélet népszavazásba torkolló kommunikációját a címben említett témában.

Nem megyek el szavazni október másodikán!
Ezért nem is érdekes, hogy mit válaszolnék, egy ilyen kamu, hazug, riogatóan uszító kérdésre. (Akkor se, ha Szél Bernadett tudja a választ, mondja is, de lehet, hogy mégse megy majd el?!) Mert nem az a kérdés, amit Orbán Viktor meghirdetett, (emlékeztek, akkor, amikor a kopasz verőlegények Pálffy Ilona segédkezésével, alkotmányellenesen próbálták megakadályozni, hogy egy valódi, a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kérdés kerüljön beadásra: apropó, mi van a kopaszokkal Polt Péter Fidesz-barát Főügyész?), hanem az, hogy van-e bennünk, magyarokban: Fidesz-esekben és nem Fideszben nem hivőkben, egy fikarcnyi emberség, vagy nincsen.
Erről. Semmi másról.
Minden más: duma, mellébeszélés, lárifári, elterelés, blabla, hamuka – szóval, hülyítés!
„Korszakváltás történik.” De nem azért, amit a Mandiner vendégszerzője sugall, hogy az exponenciális népességnövekedés és „a személy- és információmobilitás együttállása” kumulatív, durva, beláthatatlan következményekkel fog járni.
De nem!
A népvándorlás, a migráció, a menekülés nem az ok: az már a következmény! Az elképesztő egyenlőtlenség(ek) kialakulásának, növekedésének a következménye. Annak, hogy az egyéni jövedelmek, vagyonok növelésének már nincsenek – se önként vállalt, se államilag szabályozott – határai, nincsenek erkölcsi korlátjai sem. A gátlások is már régen megszűntek: mert semmi nem elég, semmi sem elég drága; akinek van, az még többet akar, aztán még többet; mert most szabad a pálya, ez itt a szabadverseny (??) küzdelme; „Beethoven fiam, süket vagy?”. Mert aki kimarad, aki lemarad, aki nem bírja (mert gyerek, szülők, beteg, kimaradt az iskolából, rossz tanárai voltak, vagy csak egyszerűen „vidéki” és nincs benn a brancsban), annak annyi. Az megy a lecsóba. Vagy tőlünk Angliába! Afganisztánból, Szíriából, Afrikából meg nem is hozzánk, hanem Németországba.
Vedd már észre: nem a bevándorló (kivándorló) miatt nem lesz munkahelyed, a gyerekednek iskolapadja, apádnak (neked) nyugdíja: az már most sincs, vagy alig!
A vándorlás – amióta a világ – folyik, rendületlenül: hol erősebben, gyorsabban; mikor kevésbé. Többezer éve! Megállíthatatlanul! Ha épülnek kerítések, ha nem.
Ha szerkeszt a Fidesz és Orbán (ál)kérdéseket, ha nem!
Szóval: NEM MEGYEK EL!

2016. 07. 29.

• apu, fogjál nekem békát
• hagyjál most, nem látod, hogy éppen beszélek az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kisvárdai nyári táborának kerekasztal-beszélgetésén, és mindenki csüng a bajuszomon, akarom mondani a szavaimon
• de akkor is, apu, fogjál nekem békát
• most nem tudok, szólj anyádnak, most Európával foglalkozom
• apu, akkor játsszál velem Dugovics Titusz bácsist
• rendben, amikor befejezem az üzenést a világnak, Európának, a magyaroknak, az egész keresztény emberiségnek, akkor majd játszom veled
• és majd harangozni is fogsz nekem?
• harangozni is
• apu, akkor védd meg nekem az „Istentől adott szállásterületünkön” a kultúránkat, amiről a nyugati-európai politikusok egy része már nyíltan lemondott
• megvédelek
• apu, és a megvédés régen is azt jelentette, hogy válaszolniuk kellett a katonáknak egy hülye kérdésre, tudod: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”?
• nem, akkor nem ezt jelentette
• akkor a török zászlótartó katonát kellett válaszadásra buzdítani?
• nem, akkor magával kellett rántania a halálba
• apu: és te nem félsz, hogy most téged ránt magával valaki?!

2016. 07. 08.

Az államfő – élve köztársasági elnöki jogkörével –
a mai napon meghozott határozatával az országos
népszavazást 2016. október 2.
napjára tűzte ki…

Mit mondjak: igen, nem vagy el ne menj szavazni; annak a népszavazónak

• aki színésznő, és nem tartja magát rasszistának, de utálja az arabokat – igaz Törökországban
• aki férj Magyarországon, és veri a feleségét, mert ezen a vidéken ez a természetes és a trendi
• aki rendszeresen vert feleség Magyarországon, mert ezen a vidéken ez a természetes és a trendi
• aki egyszerű szurkoló, és azt skandálja minden meccsen: „indul a vonat Auschwitzba”
• aki egyszerű magyar-zsidó szurkoló, és nem akar megint menni a vonattal
• aki csak úgy, szereti a focit
• aki politikus, és Nyírő József hamvaival utazgat Erdélyben
• aki Erdélyből áttelepült magyar író, és nem akar hallani Nyírő József újra temetéséről
• aki magyarnak tartja magát és rovásírással ír, és minden magyar általános és középiskolában azt akar tanítani
• aki magyarnak tartja magát és „nem középiskolás fokon”, magyart akar tanítani
• aki a kormány által létrehozott Történetkutató Intézet főigazgatója és történész, és aki szerint „a numerus clausus nem jogfosztó”
• aki „szintén zenész”, és Száraz György: Egy előítélet nyomában tanulmányával akarná megértetni a magyar-zsidó együttélés történetét
• aki egyszerűen ’csak’ rasszista, és undorodik minden idegentől
• aki nem rasszista, de utálják mindenütt, ahová megy
• aki a Nobel díjas Elie Wiesel halálakor elégedetten hátra dőlt a székén és örült, hogy kormánya semmit sem mondott
• aki ocsmányan röhögve, nem viccnek mondva meséli: „a cigányok 98 százaléka szeret a zuhany alatt dugni; a maradék 2 százalék még nem volt börtönben”
• aki volt parlamenti képviselő és úgy látja, itt lenne az ideje annak: „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”
• aki most is parlamenti képviselő és annak a pártnak a tagja
• aki nem rasszista, nem idegengyűlölő, mentes az előítéletektől, de fél a tömeghisztériától, a megbélyegzéstől, az egyedül maradástól
• aki nem érti, de mégis megy a többséggel, mert azt tudja: a kisebbséggel biztos rosszabb lenne neki
• aki semmit sem ért, de azt igen, hogy nem miatta van, igaz: nem is érte
• aki nem jut ötről a hatra, és most azt mondják neki, hogy a betelepülők miatt van mindez
• aki már jutott ötről a hatra, és neki is azt mondják
• aki nem ért egyet a bojkottal, mert az nem hozhat eredményt – igaz, eredménytelen népszavazást viszont igen
• aki félti a gyereke biztos állását, ezért nem mer gondolkodni, véleményt mondani, még csak megszólalni se
• aki újra nyitja a gyűlölet csapjait, fölkorbácsolja az indulatokat, akinek semmi se drága
• aki nem akar és tud gyűlölni, de azt se akarja, hogy őt gyűlöljék
• aki őrző-védő biztonsági szervezet tagja, védi a Liget-projektet és közben alattomos, sunyi módon, gyomorszájon üti, lefújja paprikasprayvel a védtelen Ligetvédő aktivistát
• aki irodalmár, bölcsész, közgazdász, újságíró stb. és mégsem érti: mi van itt, mi történik ebben a kis országban
• aki miniszterelnök, és hatalmának megszilárdítása érdekében fogalmazza meg az uszító, hamis és hazug kérdést: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
Én most azt mondom: NE MENJ EL SZAVAZNI!

2016. 07. 06.

„Európa nem egyenlő az Európai Unióval”, írja Bencsik Gábor a Mandineren. Mert Ő Európa-párti, Unió-párti, tisztelettel tekint az iszlámra, értéknek tekint a szolidaritást is, és persze nemmel szavaz majd a kvótára(???).
Hát akkor nézzük!
„Hazugság, hogy Európa egyenlő az Európai Unióval” – írja. Hazugság, hogy Magyarország egyenlő az Orbán-kormánnyal – felelem, az ország Vereckétől Dévényig, Árpádtól, a három-részre szakadáson át, a reformkor nagyjain keresztül, Ady Endrén, József Attilán, Radnóti Miklóson nevelkedve sokkal több, színesebb, változatosabb annál.
„Az Unió-ellenességet Európa-ellenességnek bélyegezni tehát hazugság” – folytatja Bencsik. Az Orbán-ellenességet Magyarország-ellenességnek bélyegezni tehát hazugság – felelem én, mert nem vagyok ellenség, sem azok a milliók, akik ma másképp gondolkodnak, mint a regnáló hatalom: mert „Mindenkinek szabadságában kell, hogy álljon minden fórumon képviselni… az álláspontját” – vallom én is. Sőt azt is, hogy „… ezért semmilyen erkölcsi vagy politikai hátrányos megkülönböztetésben nem részesülhet”, pedig itthon részesül, ha nem tudná, Bencsik úr, de persze tudja, csak rendjén levőnek tartja.
„Hazugság, hogy az Európai Unió egyenlő a jelenlegi vezetőivel” – írja aztán. Ahogyan Orbán sem egyenlő az országgal; foci, stadionépítési rögeszméje sem általános betegség ebben a kis hazában. Mert nem mindenki szereti a focit, még ha az most annyira kifizetődő is!
„Az Unió jelenlegi vezetőinek és politikájának elutasítását Unió-ellenességnek bélyegezni tehát hazugság” – folytatja a szerző. Hát persze, hogy az, ahogy az is, hogy aki Orbánt támadja, az hazánkat támadja; aki Orbánt kritizálja, az háttérhatalom.
„A közel-keleti kultúrkörből érkezők tömeges Európába áramlásának ellenzését iszlámellenességnek bélyegezni tehát hazugság” – fejtegeti tovább gondolatait. Mint ahogy az is hazugság, hogy veszélyben a kultúránk 1294 ember miatt!
„Hazugság, hogy a szolidaritás elve alapján Európa minden népének és államának kötelessége viselni néhány befolyásos vezető hibás döntéseinek következményeit” – kiáltja világgá kétségbeesetten. Ahogyan hazugság az is, hogy a szolidaritás csak káros, visszafogó, a kreatív, a dolgozó emberek megkurtítását eredményező redisztribúció a lógósok, az árokpartjára szorulók javára!
Akkor Bencsik úr és társai: miért hazudoztok egyfolytában?!

2016. június 1.