2022. november hónap bejegyzései

HÁZASSÁG – VÁLÁS (2.)

„A hatalom a leghatásosabb serkentőszer” (Henry Kissinger)

 

Tegnap este fölraktam a „HÁZASSÁG – VÁLÁS” bejegyzésemet.

Akkor még nem olvastam a „házmester” levelét.

A „rossz-rendőr” sunyiságát.

Az MTI szerint ezt írta: „az európai nemzeteket – Lisszabontól Vlagyivosztokig – a világpolitikában meg akarják fosztani szabad döntéshozatali joguktól, korlátozni akarják gazdasági érdekeik érvényesítésében, és ki akarják forgatni kétezer esztendős keresztény kultúrájukból is. Emiatt az európai emberek – a nyugati katonai és politikai szövetségek tiszteletben tartása mellett – stratégiai autonómiát igényelnek Európa számára”.

És még ezt is: A kárpátaljai magyarság létérdekei több száz millió európai polgár létérdekeivel azonosak, ezért a saját jogvédő küzdelmében nemcsak a teljes magyar nemzetet tudhatja maga mögött …. a kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is”.

Kikérem magamnak, az én nevemben ne küldözgessen leveleket sehová, beszéljen-írjon csak a maga nevében, ha akarja, rovásírással alá kaparhatja azt is: „FIDESZ”.

Szankció (vagy béke) – csúfítják el az országot bombás, uszító plakátokkal.

Közben a szavaikkal lőnek, gerjesztenek, feszültséget szítanak.

Közben fegyverkeznek is.

A helyzet tényleg borzalmas – már röhögni sem tudok …

  1. 11. 07. hétfő kétszáz-ötvenötödik nap

(Kép: Kövér oldaláról)

TOMI BÁCSI

1960-ban történt, öcsémmel augusztusban Zebegényben– nem emlékszem, hogyan kerültünk oda vendégként, talán Babukáék szervezhették, de ez már nem is érdekes – nyaraltunk egy kis paraszt-házban, én alig tizenegy-éves voltam, öcsém éppen elmúlt nyolc. Akkor már (még) szerettem focizni, a falu szélén volt egy focipálya, ott rugdostuk a labdát, mi gyerekek, de még a tizenhatos környékét se tudtuk kihasználni, a szögletzászlótól el se tudtuk rúgni a labdát a kapuig. Nagyokat aludtunk a hatalmasra púpozódott paplanok alatt, sokat rohangáltunk a poros utcákban, aztán föl a hegyre és vissza. Délután a falu közös „művelődési központjába” vittek a házigazdáink, a kocsmába, ahol a falu egyetlen tévéje volt, mindenki összegyűlt oda, nagy zaj volt és furcsa szag is, de aztán hirtelen csönd lett, még a légyzümmögést is hallottuk, a poharak is az asztalokon pihentek: „Kapcsoljuk Rómát, kiküldött munkatársaink Radnai János és Vitray Tamás” – hallatszott a tévéből, ami ott magasodott egy vas-állványon a sarokban, a tévé alatt egy horgolt terítő volt, ami elől középen lelógott a „semmibe”, mi valahol a kocsma-terem közepén ültünk egy asztalnál, előttünk a Bambi lehetett, én megfogtam a Csupi-öcsém kezét és akkor fölhangzott apánk hangja: „Jó napot kívánunk Vitray Tamással, innen Rómából, a kajak-kenu versenyek helyszínéről, következnek a döntők, benne Parti Jánossal, aki a kenu 1000 méteres döntőben küzd majd, át is adom a szót Tamásnak…”, én kiabálni akartam, hogy ott van az apám meg a Tomi bácsi, de egy hang se jött ki a számon…

 

Isten éltessen Tomi bácsi!

 

  1. 11. 06. vasárnap

(Kép: Wikipédia)

NYÍLT LEVELEZÉSBE FOGTAM

Én még ilyet nem csináltam egész életemben, pedig már élek itten hetvenéve már, de most kedvem szottyant ehhő’ is, még jó, hogy itt van a kisunokám, a Bandika, aki ért a pötyögtetős géphez, segíte nekem, hogy blogoljak vagy nyíltan levelezzek ezen az internetes akármin, akivel csak akarok, mert ez ma a módi! Ha majd jönnek a követős emberek, akkor még vidiós is lesz ez itten, lehet, hogy meghódíccsuk az instagramot vagy a tikitokit is, meglássuk! Ha igaza van a Bandikámnak, még pénz is fog gyünni dőgivel…

Meglássuk…

Szóval, reggel, amikor fölkeltem és a Bandika benyomta nekem a laptoposát, akkor szembe gyütt velem egy „Nyílt levél”. Mert ráértem ma reggel egy kicsit, a Józsi még alutt, horkolt is az emberem, mert hosszú volt tegnap az este, meg ünnepi is, iddogált egy kicsit, de nem magában. Hát most alussza az álmát. De nem akarok itten össze-vissza beszélgetni, szóbal jött velem szemben az a „Nyílt levél”, amit a Baranyi Krisztinának címzett a feladó. Ami aztán cunamiként hömpölyög most végig a kormányzati – imigyen modja a Bandika – oldalakon mindenütten. Merthogy szólás és sajtószabadság van édes kis hazánkban. „Nehogymá’ bánccsák” a Pesti Srácok szegény (újságíróját) meghívott képviselőjét. Micsoda világ ez?! Még a drága miniszterelnök úr is, az Orbán Viktor úr is, mindig megáll, amikor kérdezik Őt az uccán – a 168 óra, a Telex, a 444, a Népszava, a Hang, stb. – a sajtó és mindig reagál is valamit, általában azt, hogy féknyjúznak nem nyilatkozom, meg hazugság, eccerübb lenne meg sem hívni őket a kormányzati sajtos tájékoztatókra, ahogy azt rendesebb helyeken szokták, ha meg meghívják, akkor meg ott van az a jóképű, vagány és szakállas angolul is tudó ember, a Kovács úr, aki szerencsére nem ad szót nekik, mert még valódian kérdeznének a végén. De ki ez a Kriszta asszony, hogy jön ő ide, hogy csak úgy keresztül-kasul néz azona szerencsétlen emberen, aki pedig olyan áldott és jó ember, olyan aranyosakat szokott írni, hogy csak úgy dőlünk hátra a röhögéstől. És neki nem válaszolgatott az a Kriszta asszony. Még én is feleltem az emberemnek este, amikor hazagyütt a nájlonból, pedig dűlt belőle a piaszag, mint a…, de ezt inkább nem mondom ki, igaz persze az is, hogy csak eccer próbáltam nem felelni neki, azóta nem próbálok nem felelni, mégiscsak ő az ember idehaza. Szóval: nem rekesztettem ki őtet a házból, hanem szépen befektettem az ágyba én meg kimentem a konyhába, a tűzhely mellé kucorogtam a hokedlira, ott legalább egy kicsit melegebb volt, bár már nem pattogott a tűzifa, mert csak a nedves-gallya jutott má’ nekünk, az meg csak inkább füstöl. Ne böködj má’, Bandika, nem kalandozom én el a „fősodortól”, itt vagyok már megint a Nyílt levélben, na, szóval jól írta az a Fürjes, hogy mi itten tájékozódunk az igazi sajtóból, mert az a feladatuk, onnét tudom én is, az M1 Híradóból, hogy a nagy Londonban már nem is fürdenek szappannal a menyecskék, mert az nincsen már nekik, de a mondás is tartja: „ne fürgyé’ le!”, szóval a Kriszta feleljen, ha kérdik őtet és punktum. Mert ez a mi szabadosságunk lényege! Jól írta az a Balázs, hogy hosszú élete legyen és tarcsa meg őtet az Úr egészségben, hogy ilyen jókat mongyon nekünk mindég. Szóval vegye má’ fontolóra a Kriszta asszony a jó tanácsokat, mert sérelmet fog majd még elszenvedni, meglássa…

Na, Bandika, elég lesz má’ ez a sok szócséplés, mert mingyárt ébred az ember és ha nem lesz kész a szalonnás rántotta, akkor szólásszabadság-sajtószabadság ide meg oda eljár majd a keze, mert ez így dívik egy rendes „konzervatív nemzeti és szabadelvű” családban…

 

az ország Bözsike nénije

  1. 11. 05. szombat kétszáz-ötvenharmadik nap

VISZONYÍTÁS

Minden ezen múlik!

  • Hidegből – melegbe.
  • És melegből – hidegbe?
  • Szegénységből – gazdagságba.
  • És gazdagságból – szegénységbe?
  • Gyerekkorból – öregkorba.
  • És öregkorból – a második gyerekkorba?

Behívták. Az un. független és liberális tv-be. Ahol kérdezni, „szigorlatozni” akarták. Krug E, a fölmondás(?) alatt lévő Kárász R és valaki a Pesti Srácoktól. Mert ez így „trendi”, vallják(?) az ATV-nél: innen is, onnan is kérdezzenek csak. Most ez nem jött össze. Nem is jöhetett. Mert ilyen nincs. Az ATV egy picinyke sziget. Amit (talán) a budapesti elit néz. Azért, hogy hallhassanak – néha-néha – józanabb értékeléseket is. De egyre gyakrabban kapnak „hablatyot”. Jól megkavarva. Hát egyre kevesebben nézik. Talán a tartalomjegyzéket még csak-csak, aztán átkapcsolnak zenére, filmre, sportra. Bár az utóbbi is egyre veszélyesebb lett. A hírektől. Az átpolitizáltságtól.

Viszonyítás.

Az infláció. Amekkorát nő. És persze: kinek-kinek. Csak egy szám. Legalább is annak tűnik. Csak egy egyszerű számnak. Néha nagyobb lesz. Néha kisebb. Most az előbbi. Persze országonként más és más ez a szám. Az egyikben nagyobb, a másikban még nagyobb. És mi a helyzet a vásárlóerővel? Ha arányosan nőnek? És vajon országok között van különbség? És mit kell ilyenkor kommunikálni? És amikor a mi országunk Európában leghátul kullog? Lehet a múltra visszamutogatni és győzelmet jelenteni?

Viszonyítás.

Tanárok. Diákok. Tüntetnek. A véleményüket nem tudják másképp kifejteni. Nem törődnek velük. A hatalom xa@ik rájuk. Hadd mondják. Ígérgetnek nekik. A nagy semmit. Ahogyan tíz éve – „rendületlenül”. Mert mm – nekik – a hatalmuk megtartásához ez kell. „Hablaty.” Álhírek. Hazugságok. Akkor ezt nyomják. Ebben nagyon jók. Autokraták. Az ATV-ben is.

Viszonyítás.

  • Hidegből – melegbe.
  • És melegből – hidegbe?
  • Szegénységből – gazdagságba.
  • És gazdagságból – szegénységbe?
  • Gyerekkorból – öregkorba.
  • És öregkorból – a második gyerekkorba?

 

  1. 11. 04. péntek kétszáz-ötvenkettedik nap

(Kép: Maszol)

MAI „TERMÉS” 15-16 ÓRA KÖZÖTT

Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…

Címek az internetről: „Orbán Viktor nagy bejelentést tett!”; „Szijjártó Péter fontos bejelentést tett: ennek sokan fognak örülni!”; „A kormány megvédi a rezsicsökkentést és a magyar családokat, Gyurcsányék ezt nem akarják!”; „több tízezer pedagógus vett részt a tárca online kérdőíves kutatásában”; „Béremelésről kaptak jó hírt a magyar munkavállalók” …

A vicc jut az eszembe:
Grün és Weisz találkozik a Sztálin szobor előtt.
– Mit szól? – kérdezi Weisz. – Mi lesz?
– Hogy mi lesz – feleli Grün –, azt tudom… De hogy addig mi lesz, azt nem…

2022. 11. 03. csütörtök kétszáz-ötvenegyedik nap

AZ INTEGRITÁS HATÓSÁG

Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…


Az ÁSZ elnöke tesz (legkésőbb) ma javaslatot az Integritás Hatóság elnökére, akit majd a Jair Bolsonaróval közös fotón szereplő és szívecskét mutogató Katalin asszony nevez majd ki. Az egész eljárás olyan „NER”-esen zajlik: nem tudni, kik jelentkeztek és miért; a jelölteket milyen szempontok szerint „sorolják majd előbbre vagy hátrábbra aza ismeretlen bíráló bizottság tagjai; a Hatóság mennyire tudja majd betölteni funkcióját; valószínűleg annyira, amennyire a zOrbán majd engedi.


A „valószínűleg” -ről jut eszembe a vicc:
Mórickáék a „valószínűleg” szót tanulják.
Felszólít egy tanulót a tanárnéni.
– Mondj egy olyan mondatot, amiben benne van a „valószínűleg” szó!
– Valószínűleg nyáron a Balatonra fogunk menni nyaralni!
– Jó!
Felszólít egy másik tanulót!
– Mondj egy olyan mondatot, amiben benne van a „valószínűleg” szó!
– Valószínűleg tavasszal kapok egy biciklit.
– Nagyon jó!
A tanárnéni felszólítja Mórickát!
– Mondj egy olyan mondatot, amiben benne van a „valószínűleg” szó!
– A mamám egy újsággal a kezében ment hátra a kertbe!
– De Móricka, ebben nincs benne a „valószínűleg” szó!
– De valószínűleg xa@ni ment, mert olvasni nem tud!
2022. 11. 03. csütörtök kétszáz-ötvenegyedik nap

NAPLÓSZERŰEN

(147.)

SZÓLÁS-SZABADSÁG

Sétálunk. Én a póráz innenső, Thessza a másik végén. Össze vagyunk kötve. A járásunk, a mozgásunk, a megállásaink: figyelnünk kell, figyelünk is egymásra. Ahogy ő, Thessza érzi a póráz feszülését-ernyedését, ugyanúgy érzem én is.  Néha-néha húz egyet rajta, gyorsabb haladásra ösztökél, máskor – csak egyszerűen – tudomásul veszi „a véges végtelent”.

 

Csodálatos köröttünk a világ!

Színpompás!

Minden fa más ruhába öltözött: mennyi sárga szín van és mennyi barna, mennyi sárgás-barna!

„Náluk” SZÓLÁS-SZABADSÁG van, nem vitás: „büszkén” élnek vele, meg is mutatják, hogyan kell a színt váltani.

 

Mi lassan sétálunk. Nincs célunk, csak a séta maga. Meg a színek bámulása.

 

„Miért kell a véleménynek szabadnak lenni?” – jut eszembe hirtelen Timothy Garton Ash kérdése, miközben – egyik lábamról a másikra billenve – öregesen baktatok. Thessza nem segít, rám sem néz, csak – amerre és ameddig a póráz engedi – idegesen szaglász: amott egy kifordult földdarab, emitt gyanús rongyok, flakonok, ott meg a bokor-alja a legizgalmasabb „olvasmány”, mit neki a „szólás-szabadság”! Hát engem miért érdekel? És miért most? Hisz az indulásunk előtt olvastam el Nagy József beszélgetését Csányi Vilmossal a 24-en, mit is mond Csányi, közösségek kellenének, amelyeket a tagjaik hoznak létre, ahol bizalom van, hűség, ahol meg lehet és kell beszélni honnan és hová igyekszünk majd, miért oda és nem másfelé. De hisz ez ugyanarról beszél az interjúban Csányi is: ahol van közösség, ott van SZÓLÁS-SZABADSÁG is! Ahol meg nincs, ott valódi közösség sincs!

 

Csak sétálunk, nem beszélünk: Thessza most vissza-battyog hozzám, leül, nem érti, miért lassult le a gazdi, miért nem szedi gyorsabban a lábait, de szuszogásomból ért, „gondolkodjon” csak az öreg.

 

Sétálunk. Én a póráz innenső, Thessza a másik végén. Össze vagyunk kötve. A járásunk, a mozgásunk, a megállásaink: figyelnünk kell, figyelünk is egymásra. Ahogy ő, Thessza érzi a póráz feszülését-ernyedését, ugyanúgy érzem én is.  Néha-néha húz egyet rajta, gyorsabb haladásra ösztökél, máskor – csak egyszerűen – tudomásul veszi „a véges végtelent”.

 

  1. 11. 01. kedd kétszáz-negyvenkilencedik nap