2024. január hónap bejegyzései

SZEMBENÉZÉS (2.)

Húzza, halasztja.

A szembenézést.

Csak olyan „bayeri”-re telik.

 

Inkább a gázszámlát intézem – azaz: intézném.

Már sokadszorra kapok „fals”, beazonosíthatatlan, kamu számlákat, amik lejárt tartozásokról „tájékoztatnak”, azonnal fizessem be az adósságomat; megnézem a lefűzött dossziét: persze mindent elutaltam; akkor mi a franc lehet(?), biztosan föltörték a „számlázó oldalát”, hívom őket, persze géphang, négy perc múlva, amikor már mindent meghallgattam (mit kell megnyomnom, elővennem, bediktálnom), akkor közli: „túlzsúfolt a vonal, hívjon később!”, most így hogyan tudom meg, hogy tényleg van-e tartozásom: apám-anyám, nagynénikém (második anyám), nagybácsikám, feleségem fölmenői arra tanítottak, amikor megjön a számla, „rögtön fizess, ne várj vele azonnal, ahogy tudod”, persze az a „Nagy Háború” előtt volt, nem a „Felszabadulás” után, látod, azt írom „Felszabadulás” – tulajdonképpen meg is kezdtem a „Bayer” helyett a (nem olyan „bayeri”) szembenézést, hiszen ezek a szavak, jelzők, ítéletek az elmúlt világról az enyémek, az enyémek is, megkülönböztetnek tőle, a Bayertől, ezek „csak úgy jönnek maguktól”, a beszélgetésekből, az együtt töltött percekből-órákból, ott, a kirándulásokon is, a budai hegyekben, ahol „ŐK” is kirándultak a bőrösökkel, a szakszervezettel, ahol énekeltek, Ságvári Endrét hallgatták, olvasgatták a Tőkét meg József Attilát és ábrándoztak egy szebb jövőről, amit aztán nem tudtak megalkotni, csak akarták, de kisiklott-kisiklatták a vonatot és csúnya katasztrófa lett belőle; később, mi ott, ugyanazokban a budai hegyekben eltöltött kirándulásokon Bandi bá” viccelődéseit meg apámat hallgattuk, mikor rohangálás-labdázás-fogócskázás után leheveredtünk mindannyian a kiterített pokrócokra, hogy anyám-Babuka-Lilkó nagyanyám kicsomagolják a „kaját”, Bambit, limonádét; mindig a Tisza Kálmán téri focizásukról beszélt, hogy néha megkapták: a „zsidókkal nem focizunk”-at (most olvasom, „Cigányoknak tilos a belépés” – jelent meg az üzenet a kecskeméti italdiszkont LED-paneljén); az esti dia-vetítések is beugranak: az Egri Csillagok, a Pál utcai fiúk, apám „meséi”, hogy mindig tisztának kell maradni, még ott is, ahol alig lehet; aztán jóval később, amikor már a gimiben, a felejthetetlen „Jóskában”, ott a Villányi úton, a Feneketlen tó partján, amikor Vera néni az Egy szerelem három éjszakájáról azt mondta: „de hiszen a Radnóti zsidó volt, nem munkásmozgalmi ellenálló” és „forradalmi hevületünket lelohasztotta”, mert a dekadens életérzés valóságosságáról, a nihil érthetőségéről, emberi mivoltáról is beszélgetett velünk; már a szombat-vasárnapi a konyhában együtt eltöltött családi ebédek „képeit nézegetem”, amikről apám rohant a Népstadionba a meccseket rendezni – nagypapáimat nem ismerhettem, születésem előtt „elmentek”, a családi emlékezet szerint jobb, hogy nem ismertem őket: apai ágon az órás nagyapám állandóan az italhoz menekült, a gyerekeknek kellett nagyanyámat védeni az ütlegelések elől, anyai ágon sem volt szerencséje „Lilkónak”…

Innen vagyok, innen jövök – hova jutottam vajon?

Hogyan is írt Nádas Péter: „… soha nem fázom, soha nincs melegem, soha nem vagyok szomjas, soha nem vagyok éhes, soha nem vagyok fáradt, és főleg nem unatkozom, ezt most jól jegyezzem meg magamnak. / És azonnal megjegyeztem.”

 

Ő iszonyodik.

Mert „immár mindent tud”.

De hát gyerek volt, alig találkozott vele, „Azt akarták, hogy maradjon meg az emlékezetemben olyannak, amilyennek megismertem. Nagynak, erősnek, óriásnak. Istenem. Mennyire döbbenetesen, mennyire fájdalmasan hangzik ez most…” – írta most.

Azóta (még) nem írt új-bejegyzést a „Bádog – Bayer Zsolt” blogjába: sem habzót, sem a „@arról, a gazember seggfejek szajhájáról, a Tusk nevű rohadék szemétládáról…”.

 

Húzza, halasztja.

A szembenézést.

Csak olyan „bayeri”-re telik…

  1. 01. 30. kedd

NAPLÓSZERŰEN

(161.)

„A múlt mindig a máról szól.” (Ungváry Krisztián)

 

„Arról írtam nekik, hogy amikor a spárgafogantyús, műanyagszatyros, fekete fogú, repedezett, fekete körmű emberek leszállnak Zürich pályaudvarán … Nem azért fekete a körmünk, mert ostoba, igénytelen állatok vagyunk, hanem mert nekünk ez jutott…”

 

Ma nem a sétánkról írok, pedig ma is voltunk már: ragyogóan sütött a nap is, Thessza alig akart hazajönni, megállt, amikor érzékelte, hogy megint túl vagyunk a zeniten, már visszafele megyünk. Szóval: ma nem erről írok, pedig Thessza most itt ül a lábamnál az íróasztal alatt, oda húzódott be, hogy a közelemben legyen.

 

Ma a Nagyapá(k)ról és az Unoká(k)ról fogok írni.

 

Ugyanis ma reggel Ungváry Krisztián nyilvánosságra hozta kutatásait és beszélt a videójában Bayer Zsolt élethazugságairól. (Beszélhetett volna Pokorni Zoltánéról is.) Hogy a nagyapa nyilas volt, aki gettóorvosként nem embereket mentett, hanem tanította a testüregi motozást. Aztán önként jelentkezett az ÁVH-hoz besúgónak. Meghallgatom, elolvasom, ami eddig megjelent. És akkor „nyakamba veszem az internetet”, klikkelek ide és persze rátalálok Bayer Zsolttal, az unokával még 2016-ban készített mandiner interjúra, amiben a szent fogadalomtétele mellett: „migránspárti gazember pápa”-ról beszél; a nagyapához „ Csupa jó emlékem kötődik” – mondja, „rántott karaj, Balatonfenyvesen nyaraló”, amit bérelt; később „kiderült”, hogy „belépett 1944-ben a nyilas pártba” (ő alapította), „A háború után meghurcolták, az Andrássy 60-ban nagyon megverték, aztán bujkált, így került Nagykanizsára is”, azért szabadult az „unoka” szerint, mert „más, szintén Auschwitz-ból visszatérő zsidók meg írtak Péter Gábornak: Dr. Gyimes Károlyt engedjék ki, mert amíg lehetett, csupa olyan orvosi igazolást állított ki, amely szerint az illető túl rossz állapotban van ahhoz, hogy szállítani lehessen. Tehát védte őket” (nincs erre bizonyíték), „A nagyapámat beszervezték. III/III-as volt. Haláláig. Itt vannak a jelentései, kikértem őket a Történeti Hivataltól” – nem igaz, Ungváry szerint önként jelentkezett. Aztán később megemlíti: „De mégis mi a búbánat közöm van ehhez nekem, aki 1963-ban méltóztattam megszületni?!”

Mert nem érti. Bayer Zsolt, az unoka nem érti – persze a másik unoka, a Zoltán sem, csak kapizsgálta. Bayer azzal „érvelt”, hogy az ő esetében a zsidók kezdték, mert együttérző kiállást, állásfoglalást követeltek tőle. Innen indult. Nem máshonnan. Szerinte. Azóta tudja, hova kell állnia. Ott is áll. Mindegy: zsidó vagy migráns, Soros vagy Gyurcsány, Te vagy én.

Legutolsó nagybátyám néhány napja „ment el”. Most nem munkaszolgálatra. Ma kerültek hozzám levelei, iratai, napló-bejegyzései. A korról, amiben élt. Ahogyan élt: mit vállalt, mit tett vagy nem, kivel barátkozott, hogyan készült az értekezletekre, a beszélgetésekre, hogyan hozott döntéseket. Az utolsó időszakban sokat beszélgettem: vele is, a még akkor élő nővérével is. Ők is vitatkoztak: zsidóságról, Kádárról, szocializmusról.

Nem anyáztak…

  1. 01. 28. vasárnap

SZEMLÉLET

„Sajnos tudomásul kell vennünk…”

 

Most a kórházakban. Hogy a „szolgáltatások hozzáférhetősége VALAMELYEST (kiemelés tőlem) romlik” – nyilatkozta a Kórházszövetség úja elnöke.

„Naponta 7 kilométert gyalogolnak a gyerekek iskolába, iskolabuszért tüntettek a szülők Tiszavasváriban” – jól van az úgy, se az önkormányzat, se az állam, csak az egymásra-mutogatás, a gyerekek meg gyalogoljanak, „legalább sportolnak egy kicsit”.

„A svéd miniszterelnök elfogadta Orbán meghívását”, aki a magyar kormánymédia szerint azért nem akar Budapestre jönni, mert az adófizetők pénzén bulizik. Aztán kiderül: a svéd NATO-csatlakozásról nem akar beszélgetni.

„A Telexet és a 444-et is támogatja az amerikai nagykövetség” harsogja az index-nevű, mára már szennyportállá süllyedt lakájoldal: értse mindenki, ahogy „érteni kell”, kell mégis ide a Lánczi Tomika.

„Orbán Gáspár megbújt egy oszlop mögött Csádban” olvasom a másik hírt, de legalább nem vadászik háziállatokra.

„Halálos fenyegetést kapott az Ukrajnába készülő Szijjártó Péter” harsogják a magyar hírterjesztők, persze forrás sehol, Bayer Zs. a kürtjébe fú’, de a „magyar külügy” kitart, a magyar parlament „jólmegszolgáltmegérdemelt” pihenőjét tartja, miközben Erdogan már aláírásra készülődik.

Ki legyen Budapesten a főpolgármester-jelölt – folyik a vita itt is, ott is, mintha nem lenne egyértelmű a válasz a mi oldalunkon…

 

Tudomásul kell vennünk?!

Nem hiszem, nem akarom hinni

@ar ez így.

 

Mindegy, leveszem a polcomról a 2006-ban kiadott könyvet, „Latinovits verset mond CD-melléklettel” és elkezdem olvasgatni a verseket, hallgatni Latinovitsot…

  1. 01. 27. vasárnap

„BOLDOG BÉKEIDŐK” …

Gyerekkoromban sokat hallottam ezt a mondatot: „bezzeg azokban a boldog békeidőkben”!

Soha nem értettem, mindig az „öregedő idősebbek”, a már komoly munkát végző felnőttek mondták sokat nekem, s olyankor én a szürkülő-homályosodó, fekete-fehér képekre, a korabeli Híradó felvételeken darabosan-szakadozottan mozgó, furcsa ruhákban-kalapokban sétáló, a kerthelységekben üldögélő-szivarozgató emberekre gondoltam és olyan „áporodottan-letűntnek”, „soha-vissza térőnek” gondoltam az egészet Később, amikor már az iskoláimban tanultam arról a korról, hozzá-igazítottam a hallottakat, de az alaphangulat, az eredeti-korábban kialakított ítéletem nem változott.

Most az öcsém átküldött egy képet.

Színes a kép, nem fekete-fehér, nem is szürkülő-homályosodó, nálunk készült a „Roziban”: az öcsém ül a pianínónál, előtte kotta, biztosan játszik is valamit; apám-papi nyugodtan, mosolyogva áll mellette és mond neki éppen valamit, talán énekli is a dalt, mintha a karja is lágyan a ritmust jelezné; az öcsém figyeli őt, kezei a billentyűkön (azok a billentések), talán akkordokat keres – minden olyan békebeli, „boldog békeidős”. A könyvespolcokon video-kazetták, könyvek, az Év Versei kötetei, a Révai Nagy Lexikona sorozat, a pianínón a lámpa és mellette a magoknak-bogyóknak-csokiszeleteknek a kis-tálkája – mind megvannak még.

 

Itthon-otthon vagyunk, biztonságban, együtt, és tényleg: mindennek a „nevét is, virágát is tudom”.

 

Mikor történt, milyen alkalomból jöttünk össze: Babuka-Bandi bá’ is ott voltak vajon, Ági is, Barbara meg Ádám a gyerekeink is; biztosan nem karácsony volt, akkor látnám a fát is, a díszeket; talán születésnapja volt Vikinek, Gergőnek vagy Balázsnak, nem, inkább nekem lehetett, mert apám pulóvere a telet jelzi; mindegy, miről beszélgettünk vajon, sportról, politikáról, munkáról-iskoláról is; Mari akkor is nagy traktát csinált, mindent, ami a szemnek-szájnak ingere, és a „buli” után én vittem haza Babukáékat?

Mindegy: tovatűnt szép emlék már, olyan „boldog békebeli”.

 

És ha megmutatnám az unokáimnak, Dórinak, Krisztiánnak, Eriknek, ők is ugyanazt gondolnák-éreznék, amit én gondoltam-éreztem annak idején: „áporodottnak-letűntnek, soha vissza nem térőnek”? Hisz’ ez is a „múlt században” történt (a „kép” azt idézi), igaz, már nem az „átkosban”, de már a „kiegyezés után”, bár a háború előtt, amikor „Magyarország előre megy, békét akar”, szuverenitást és elfelejteni azt a világot…

 

„Boldog békeidők”, suttogom és írom magamnak, ez már a múlt, a múltam…

  1. 01. 25. csütörtök

EZT MOST NE OLVASD EL…

Mostanában – már – lassan olvasok: a szemem sem a „régi”, meg állandóan elkalandoznak a gondolataim, azonnal képekké, emlékekké formálódnak az olvasott szavak-mondatok, rögvest megjenek-megjelenünk, adaptálódunk a leírtakban. Persze ehhez „jó” könyv kell – azok meg vannak „dögivel” nálam, ott sokasodnak a könyvespolcaimon, íróasztalomon, az éjjeli szekrényemen, még az ágyam mellett is a földön, aztán már újra és újra a kezemben, alig győzöm „idővel” („fenékkel”).

Most éppen Pamukot gyűröm (leteszem-fölveszem): „Lám csak, megint a szokásos témához értünk: a bácsikámhoz meg a trónörökösökhöz” olvasom Pakize szultána mondatát férjéhez és máris elindulnak a(z asszociációs) gondolataim rólad meg az Orbánról, aki „még” nem is SZULTÁN (biztosan kinevezetten nem is lesz „az”, csak gondolja magáról, hogy „az”); a „tanácsodról”, hogy minek foglalkozom mindig vele, az ellenzékével kellene inkább; „miért is jut mindenről ő az eszedbe”?!

 

Ahogyan Pamuknál „A pestis éjszakái”-ban is történik: egy isten háta mögötti kis szigeten, talán valahol a Földközi tengeren kitör a pestis-járvány, Isztambulból küld a Szultán orvosokat, járvány-szakértőket, hogy akadályozzák meg a terjedését, mentsék, ami menthető; a Szultán ugyanis reformpárti, fejlődést-átalakulást akar (persze korlátok között, a hatalma az első); a nyugat felé is jelezni akarja, ő bizony már sikerrel „használja” a legújabb eszközöket-módszereket, de a szultáni kiküldöttek közül többeket megölnek; a járvány meg terjed, csak terjed tovább; már a börtönök is „csurig” újságírókkal, megmondó-emberekkel, mert fecsegnek-locsognak a terjedésről, ami a pasa (a helyi SZULTÁN) szerint a terjedés (fő)oka(!); akkor történik, hogy Pakize szultána, a szultán testvérének a lánya és a férje Nuri doktor beszélgetnek, amiben Pamuk is „részt vesz”, fölidézi: „Ha valaki feleségül vett egy szultánlányt, a násszal tagja lett az uralkodó családnak, s jó eséllyel mindinkább olyan életet kezdett élni, mint a semmittevő és felelőtlen oszmán hercegek. Nuri doktor soha nem akart felhagyni az orvoslással, de valahol érezte, hogy bármit tesz, előbb vagy utóbb rá is ez a sors vár, és kénytelen lesz igazodni a szultánfiak felszínes és ostoba szokásaihoz…”, hiszen „pasa” rangot kapott azonnal, udvari hivatalt (ahol nem volt semmi dolga), magas fizetést is, „nyári lakot” a Boszporusz partján – kellhet ennél több?

 

Ugye, nem történhet másképp?!

Pamuknál se, most se – nem is történik másként, hát ezér’ jut mindig eszembe a „STULTÁN”.

 

A „család” tagjai érinthetetlenek, a „mindenek” fölött lebegnek: a „ne mi nyerjük a legtöbbet” kimondásakor, a Haris közi lakás „furcsa-érdekes” cseréjekor, a Tokajban vásárolt-megszerzett szőlő-ültetvényes esetében, a Svájcban tanuláskor, a gázszerelő haver („családtag”) közbeszerzéseikor, az adriai nyaralásokkor, a kinevezések eldöntésekor, a háziorvosi ügyeletek átszervezéskor, az én elhalálozásomkor…

 

Pedig „csak” Pamukot olvasok éppen, most ugyan leraktam a könyvet, mert ciripelt a gépem: „Templomölelésre vitte iskolaidőben a diákjait egy iskolaigazgató Fidesz-képviselő Székesfehérváron” olvasom a hírt és nem is csodálkozom.

Hisz most ez se történhetett másként…

  1. 01. 21. vasárnap

ÜGYELET

Nem vezetett eredményre a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ügyeleti rendszer miatti „hergelése” – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön az MTI-vel, a HÍRT!

Aztán a HVG-ben: „Megszűnik a háziorvosi ügyelet Pomázon, a beteg gyerekekkel 40 kilométert kell majd utazni”…

„Világ proletárjai egyesüljetek”, ugrik be a jelszó, ami mára „MAGYARORSZÁG BETEGEI HERGELJETEK” suttogássá szelídült.

„A nemzeti konzultáció bizonyítja, hogy az „ezeréves magyar nemzet” megmarad” – harsogja közben a fülünkbe a „még soha nem hazudott” „postás”-sá vedlett utcai harcos, aki az „inflációt is letörte”, aki „aggódik a nyugdíjasokért” (is), ahogy a beteg gyerekekért is…

Szerintem a „Móricka viccek” jobbak…

  1. 01. 19. péntek

NAPLÓSZERŰEN

(160.)

Bár már régen írtam róla – hideg ide, hideg oda, a szél sem akadály, azér’ – minden nap sétálunk Thesszával; neki is, nekem is kell ez a kis mozgás és bizony a csöndes-megértő beszélgetések is. Ő általában hallgat, általában mással van elfoglalva az „úton”, azért mégis „kommunikál” velem: mikor egy vakkantással, máskor egy vissza-szaladással, egy pillantással vagy „csak” a farka magasba, „zászlórúdba” emelésével-merevítésével. Benne megbízhatok: nem morog rám, hogy „már megint kezded”; nem jelent föl annál a most megalakult Hivatalnál sem; nem uszítja rám a „haveri” kutyákat; még csak nem is ír a Mandinerbe egy vezércikket, amit aztán vissza kéne vonatnia.

Egyébként nem is „értem” miért van mindig annyi megbeszélni valónk! Hisz’ sétálhatnánk-bandukolhatnánk egy szó, egy hang nélkül is, én is kevesebbet szuszognék-lihegnék akkor, talán meghallanánk a madarak cseverészését is, bár mostanában ők csak fázósan-némán keresik a magot-szemet a bozótosban.

Mi mégsem rájuk figyelünk!

Most is – bár lassan, óvatosan lépkedek, minden lépésnél a lábam elé pillantok, kerülöm a töredezett-jeges gödröket, közben – a legutóbb olvasott hírre gondolok: „Ijesztőre nőtt a szakadék a leggazdagabbak és legszegényebbek között” – írta meg az index és még azt is az „előrejelzés szerint egy évtizeden belül meglesz az első trilliárdos, míg a szegények és gazdagok közötti szakadék tovább nő”. Elbambulok: itthon-nálunk, kis-hazánkban vajon mi a helyzet, mennyi az annyi? És vajon nő vagy csökken a különbség? Aztán arra gondolok: tegnap böngésztem egy kicsit az interneten, a KSH, a szakcikkek oldalain, zuhantak nyakamba az információk a Gini indexről, a Gini együtthatóról, Atkinsonról stb., és a „tapasztalatom”? Thesszának is lehet-e, van-e vajon? Talán ő is összeveti-összevetette korábbi gazdáinál eltöltött életét a mostanival? És mire jutott vajon; vagy „inkább” ő is a köztévét nézi-hallgatja és nem tudja, mit lát, mit hall, kinek-minek higgyen? Nem, Thesszát nem lehet „megvezetni”: ő tényleg csak az orrának, a hasának, a valódi-igaz simiknek hisz! És mi, unokáinkat váró-leső nyugdíjasok, mi minek hiszünk: az egyre és rohamosan romló hallásunknak-látásunknak, a soha nemvolt szaglásunknak – vagy a hivalkodó-harsány headlineknek, címeknek? „Megette a fene az egészet!” – gondolom, miközben Thessza bekap valamit a földről és én „Pfújjj”-t kiáltok hirtelen, mert az ördög ott, az utcán is heverhet egy elhajított eledelben is.

Szóval ezt sem oldottuk-oldjuk ma meg – nézek Thesszára, aki csak viháncol tovább, rám se hederít, úgy látszik rendben lévőnek találja a „hangulatomat”, pedig az bizony nincsen rendben, már az „igazi viccek” sem derítenek föl, nem csalnak mosolyt az arcomra, amikor olyanról olvasok: „T. Vásárlóink! Üzletünkben 18 év alatti személy, csak az ifjúsági részen tartózkodhat!”.

Megint haza értünk…

  1. 01. 16. kedd

POLITIKUS – „HISZ’ OLYAN, MINT ÉN…”

(2.)

 

Kávézik.

Mert kávézni jó.

Te is szeretsz, ugye?

Hol szoktál?

És mikor?

Reggeli előtt, utána?

Netán takarításkor?

Vagy „szúrás” után?

Nyers húsok, csontok, bőrök előtt?

Mert imádod az illatát?

 

Hát „szúrni” szoktál-e?

Vagy te is olyan „kígyóvállú belpesti lippsi” vagy, aki ezt „úgysem értheti meg”?

Szerencsére Győzike érti!

Hogy mostanában már kevesebbet „szúrsz”, már padlásod sincs, amit kisöpörhetsz?

Beéred a SPAR-ban vett farháttal is?

Vagy éppen a gyereket várod haza, a „harmadik óra után” mindig hazaküldik, mert nincs fűtés az iskolájukban?!

Egyáltalán: hány disznód van az ólban?

Már az ól sincs meg?

Mégis ráismersz arra az emberre: a szagra, az izgalomra, a hajnali kelésre, az első pálinkára, a sivításra (csak a szomszéd meg ne hallja), a vér bugyogására, az utolsó rúgásra, füstölő-pörkölő büdösségére, a zsír fortyogására?!

„Hisz’ ez olyan, mint én”?!

 

Hát az „öltönyös”?

A „kosztümös-fülbevalós”?!

Szerepek csak, barátom, jól kifundált szerepek.

És ők „csak” statiszták, se@@nyaló statiszták, a „GAZDA” felkentjei.

És te mégis bedőlsz nekik!

A „zöld” műanyag-tálkáknak.

Tényleg ilyen vagy?

 

Mindegy: rád ismernek, ilyennek ismernek – benned magukra majd!

  1. 01. 14. vasárnap

(Ui: általában a képet szerkesztem, torzítom, de most nem tettem…)

„KATONÁS MEGJELENÉSŰ KATONA” OKTATÓNAK

(mai „HÍR” az indexről: „„Katonás megjelenésű” katonákat keresnek a „Honvédelem” tantárgy oktatására”)

 

Már csak ez „hiányzik”, hogy „utolérjük Romániát”, hisz’ a „többi” már megvan:

 

  • Képviselői megjelenésű képviselő – a gombokat úgy nyomkodhatják, ahogy mondják nekik
  • Elnöki megjelenésű Elnökasszony – korábban viselt „speciális” fülbevalója felejtős
  • Bírói megjelenésű kúriaelnök – bírói gyakorlat nem volt szükséges
  • Ügyészi megjelenésű Legfőbb Ügyész – az idők végeztéig
  • Szuverén megjelenésű Szuverenitásvédelmi elnök – „Soros-zsoldosok” listázási gyakorlatával
  • Hírolvasói megjelenésű hírolvasó a köztévében – a beolvasott HÍR nem kell, hogy igaz legyen
  • Miniszterelnök megjelenésű miniszterelnök – „A kövér katona a halálom”
  • Orvos, pedagógus, ápoló stb. megjelenésű orvos, pedagógus, ápoló…

A felsorolás nem teljes.

  1. 01. 13. szombat

KINEK MI „JÁR”…

  • Kinek Gundelből az ebéd,
  • másnak kukából, amit talál.
  • Kinek fűthető füves-labdarúgó pálya,
  • másnak a „rezsi-csökkentő” pacalos nagyzolós pofázása.
  • Kinek major az unokának is,
  • másnak a törlesztés-törlesztés hátán.
  • Kinek pályázati közpénz számolatlanul,
  • másnak „infláció-követőnek” hazudott nyugdíjkiegészítés.
  • Kinek luxus külön-repülővel a világ körül,
  • másnak csökkentett, HÉV-pótló autóbuszok.
  • Kinek a templom az imához,
  • másnak a templom előtt kartondoboz.
  • Kinek Gucci cipő, táska,
  • másnak SPAR-szatyor összegyűrve, üresen a feje alá a fűben.
  • Kinek különóra, külön-tanár,
  • másnak alsós tanítók is oktathatják a felsősöket.
  • Kinek a férje alezredes,
  • másnak a „Csádi hadjárat” életveszélye.
  • Kinek szivar, Whisky, Unikum, Tokaji-szőlő,
  • másnak eldobott csikk a kocsma mellett.
  • Kinek „Vízkereszt” az ajtófélfájára,
  • másnak a „keresztény-Magyarország” nélkülözése…

És Neked, Barátom, mi jár?!

  1. 01. 12. péntek