Ma megint egy ilyen nem örömös nap van, pedig minden adott lenne, hogy ne így legyen: szép, esős vasárnap van, nem is esik, csak csöpög odakünn (ezt a szót most tanultam a „Drága Mamától”), a Pintér Attila bácsi vezetésével délután meccs lesz a Tv-ben, és mégis. De hát eszembe jut a tegnapelőtti egyik iskolai óránk, amit most mindenképpen meg akarok írni, mert nagy tanulságul szolgálhat majd mindenki fiának széles e faluban.
Szóval az úgy történt, hogy az irodalom órán a Vera néni, akit nagyon szeretünk (persze csak mi, akik ’másképp’ nézünk a világra, akik nemcsak a magyar nemzeti kulturális íróságokat, hanem más – nyugati és északi és déli és keleti és persze magyar – olvasnivalókat is meg akarnak érteni), azt mondta, hogy ma a ’Walesi bárdok’ című balladáról fogunk beszélgetni. Tovább a folytatáshoz →