2023. április hónap bejegyzései

FÉLREÉRTEM …

„… Szinte semmit sem mertem hordani belőlük, később Mariskánál volt elásva Zagyvarékason minden. Rettegett is szegény, mert a sógora tudta, és az ivott, és Mariska attól félt, hogy elfecsegi a kocsmában, hogy zsidó vagyont rejteget, és akkor felkoncolják. De, ami náluk volt elásva, az mind megmaradt. Amit Manó a gazdag keresztény barátainál helyezett el, azt persze, ahogy mondták, elvitték az oroszok…” (Marianna D. Birnbaum: Láthatatlan történetek Magvető 2018.)

 

Félreértem. Biztosan félre. Talán te is. Lehet, ő is. Mindannyian.

Az is könnyan lehet: mégsem.

 

Mikor kezdődött?

Mivel?

Miért?

Mert onnan aztán már minden ment tovább.

A maga útján.

Visszafordíthatatlanul.

Megállíthatatlanul.

Mint azok a vonatok.

A síneken.

Ma már ilyen nem lehet.

Mennyi mindenre mondtuk már!

Mióta mondjuk.

Aztán mégis.

 

Félreértem. Biztosan félre. Talán te is. Lehet, ő is. Mindannyian.

Az is könnyan lehet: mégsem.

 

Hiszen ma lehet(ne) hordani.

Hiszen ma el sem kell(ene) ásni.

Hiszen ma a keresztények nem mondják, elvitték az oroszok…

Hiszen…

Hiszen ma nincs is mit elásni!

 

Félreértem. Biztosan félre. Talán te is. Lehet, ő is. Mindannyian.

Az is könnyan lehet: mégsem.

 

A „félreértések” korát éljük.

Európa „félreérti”.

Vagy nem.

A Néppárt „félreértette”.

Vagy nem.

A finnek, svédek is félreértik.

A magyarokat.

Pontosabban: a magyarok nevében beszélőket.

Még pontosabban: akik azt mondják, ők a magyarok nevében beszélnek.

Mert: kétharmad, kilencvenhétszázalék, meg propaganda.

Mert nem annyi.

Persze a félreértés(ek)hez éppen elég.

Mert állandóan megszólalnak.

Kényszer-betegség.

Mi meg hallgatjuk őket.

Értelmezzük az értelmezhetetlent.

És persze „félreértjük”.

Adyt, József Attilát is.

A mai kitűntetetteket, „koszorús költőket” is…

 

Félreértem. Biztosan félre. Talán te is. Lehet, ő is. Mindannyian.

Az is könnyan lehet: mégsem.

 

Az mégsem lehet: az egész világ szembejön?!

Az mégsem lehet: a kapufáról nekünk mindig kifele pattan?!

Az mégsem lehet: „… keservben annyi hű kebel…”?!

Az mégsem lehet: …

De igen!

Ha félre akarod érteni.

Ha nem akarod érteni!

Ha nem akarod megérteni…

 

  1. 04. 11. kedd

LENIN LENGYELORSZÁGBAN

Emlékeztek, volt az a vicc: Kiállítás van Moszkvában Lenin képekből, az egyik kép címe, Lenin Lengyelországban; egy hatalmas fehér vászon van a falon bekeretezve, semmi más, az emberek bámulják a „képet”, csak egy gyerek szólal meg, „de hol van Lenin?”, mire kórusban a nézők, „Lenin Lengyelországban”…

Ez jutott most az eszembe a hírt olvasva: Szijjártó Moszkvában…

  1. 04. 11. kedd

MINDENKI LE VAN…

Fölkerült.

Egy sorozat.

Nem véletlenül.

Az oldalára.

Fölrakta.

„KOLBÁSZHADMŰVELET”.

Ez a címe.

Stílszerű.

Mert most vészhelyzet van.

Legalábbis szerinte.

Biztosan nem véletlen: állandóan hosszabbítgatja.

Vajh miért?!

Csak nálunk van ilyen.

Egyedül Európában.

Világháború fenyeget!

Szerinte.

Talán a világvége is.

Mert ez nem szépségkirálynő választás!

Ahol „világbékét” álmodik még az ügynök is.

Aki ugyan azt is mondja: „Nem játszom el egy seggriszáló, tyúkagyú libát, akit úgy hívnak, hogy Gracie Lou Freebush és egyetlen álma a világbéke”.

Ő és a csald nem álmodik.

Ők megmutatják.

Hogyan kell élni.

Ilyenkor…

Előkészülnek.

Bemennek a pékhez.

Belemarkolnak a tésztába.

Amit később a pék elad majd.

Neked-nekem-nekünk.

Aztán sonkák közé „tévednek”.

„CSAPATMUNKA” – során hurcolkodnak.

„Lívia néninél” választanak.

Neki nem „farhátja” van.

Kolbászai.

Hát belekóstolnak.

Belezabálnak.

 

Miközben meghal Zsuzsa néni, akit 300 000 forintért lakoltattak ki a végrehajtók.

Pedig egy-összegben kifizették volna a civilek.

 

Nem nézem tovább.

Elég volt.

Ennyi is.

 

De mire gondolhatott, amikor fölrakta?

Tele szájjal röhögött?

Rengett a hasa is?

Hogy mindenki le van xar@a?

Bekaphatja, ami jut?

 

Hát ő is…

  1. 04. 09. vasárnap

A PÉTERFALVI MEGSZÓLALT…

Kordont bontottak.

Tegnap is.

No, most nem „az utcai harcos”.

Őt – ott és akkor – hagyták a rendőrök bontani.

Most nem.

Nézd meg, ha még nem láttad.

Az RTL-en.

Ne az M1 (M2, M… TV2…) csatornán.

Ott azt látod, amit a szerkesztő láttatni akar.

Ő meg azt akar, amit …

Majd a Bíróságon kiderül.

Ha eljut odáig.

Mert persze az nem biztos.

Rendőri intézkedés választott országgyűlési képviselővel szemben?!

Amikor annak törvényi föltételei nem valósultak meg?

Na és.

Akkor mi van?!

Magyarországon.

 

De most (végre) megszólalt.

A Péterfalvi.

Ő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (ki tudod mondani fejből) elnöke.

„Véleményem szerint a képviselő ezzel a tettével egyfajta retorziót alkalmazott a rendőrrel szemben, szégyentáblára helyezte őt, miközben panasszal nem élt. Ezzel szerintem meghaladta a véleménynyilvánítás szabadságát, de ezt bíróságnak kell megállapítania.” – írta meg az Index.

Így a Péterfalvi.

Persze feltételes módban.

Mert ő nem „utcai harcos”.

Hivatalnok.

Ott most a legfontosabb a LOJALITÁS!

A szakértelem hátrébb kullog.

Ez ma a trendi.

Közben a kormányinfón is „ekézik” a kordonbontókat.

Sisak nélkül.

Persze.

 

Ez van.

Most.

Még nem küldte el Szijjártó a hadüzenetet.

Amerikának…

  1. 04. 06. csütörtök

(Kép: Wikipédia)

HIDEG VAN

Az emberek fázósan összehúzzák kabátjukat.

Sietnek dolgukra: fölszállnak-leszállnak az induló-érkező HÉV-ről.

Kesztyűt húzok.

Thessza sem találja gyík-társait, elbújtak a kövek közé-alá.

Csak ők ketten, egy fiú meg egy lány ülnek a pad támláján, lábuk a padon, kabátjuk mellettük és önfeledten csókolóznak.

 

„Nincs is hideg” – már én sem fázom.

  1. 04. 06. csütörtök

AZ ÖREG

Egyre többet morog magában.

Pontosabban: magára haragszik.

A testére.

Nincs vele megelégedve.

A lábai gyakran nem úgy engedelmeskednek, ahogyan ő akarja: már a létrára sem akaródznak föllépni.

Az ujjaival elsőre nem tudja kivenni az apróbb gyógyszereket a tartóból.

A szemei sem a régiek: korábban simán befűzte a tűbe a cérnát, ma már.

Az agya meg zakatol, folyamatosan, a fejébe zárva: „mozogj már, rakd föl azt a képet a falra, vitatkozz, nem igaz, hogy ne tudnád megszervezni…”.

 

Kinn élesen süt a nap, sehol egy felhő, hideg van…

 

  1. 04. 05. szerda

KÉP

Megint csak egy kép.

1920-ból.

Magyarországon – valahol.

Ez már nem „AZ” lehetett.

Csupa férfi.

Bajusszal.

Pedig már akkorra – először a történelemben – képviselőnő is bekerül a magyar parlamentbe.

Németországban már új neve van a Német Munkáspártnak: Nemzetiszocialista Német Munkáspárt.

(Már ő vezeti.)

A csehszlovák nemzetgyűlés elfogadja az alkotmányt, a nyelvtörvényt is és 20%-hoz köti a nyelv jogainak az érvényesítését; a magyar képviselő, Körmendy Ékes Lajos kijelenti: a magyarok akaratukon kívül kerültek a csehszlovák államhoz.

Horthy Miklós már kormányzó – már családjával be is költözött a budai királyi palotába.

Talán még nem írták alá a trianoni békediktátumot.

 

És kik ők, ott a képen?

A békésen sörözők?!

A mosolygósan a lencsébe tekintők?

Mire gondolhattak éppen?

Ott, abban az erdei vendégházban, vendéglőben?!

Doberdóra?

Hogy legalább vége van?

 

Kik ők?

Talán tanárok?

Talán szervezkedők, akik meg akarják változtatni a világot?

Melyiket és hogyan?

Talán „csak” barátok, akik összejöttek sörözni a „szabadba”?!

 

És a háttérben?

Azok a gyerekek?

Akik nem tudják, milyen sors vár rájuk?

Megérik-e és hogyan a következő békét?!

Sapkában, sapka nélkül?!

 

Nem tudják.

Nem tudták.

Aztán megélték.

 

És majd száz év múlva, amikor a rólam-rólunk készült digitalizált képet nézi majd valaki, ugyanezt fogja kérdezni: ki volt ő, kik voltak ők, vajon tudták…

 

  1. 04. 05. szerda

(Kép: József Sebestyén)

ELKÉPZELHETETLEN…

(egy kormánypárti „komment-monológ”)

 

Jogállam van Magyarországon.

Törvény előtti egyenlőség is.

 

„Megmondta azt a Varga Judit.

Benne volt a tévében is.

Még a TV2-ben is!

Pedig az tényleg független.

Olyan igazi.

Úgyhogy Józsikám, az bizony úgy van ám!

Akárhogyan is füstölögnek ránk a szankciósok, onnan az Európai Unióból!

Mert van nekünk egy Polt Péterünk.

Meg független bíróságaink!

Bármit is hadovál az az Ákos!

Mert ugye itt van az a Juhász Péter ügy, az a tizenhat(!) un. hazugság, ami persze nem is hazugság, mert azok úgy voltak igazak, ahogy most is, megállnák a helyüket ma is a Tényekben, bár most nincsenek választások, mint akkoriban, amikor mentek ott, a mi tévénkben, milyen nagyot is szóltak, mindenki átvette, akinek kellett, még a közszolgálati is sugározta, szóval megint le kéne adni őket BOLD-an szedve és a Nacsa alámondásával, hogy ma is megnyekkenje bele az a Juhász-szívós gyerek…”

 

Persze nem ment le.

Úgy, ahogy a Bíróság jogerősen döntött.

Végrehajtók sem mentek ki.

A TV2_höz.

Ja, mert az a Schadl gyerek előzetesben van.

Ő az elnök.

 

Mert Magyarországon jogállam van.

Törvény előtt egyenlőség is.

 

Hogy nem szakadt még ránk az ég…

  1. 04. 04. kedd

(Kép: MEDIA1)

KÉP

Töviskorona.

Rozsdás szögek.

Talpán, lábán sebek.

Mégis.

Lép.

Él.

 

Naponta.

Újból és újból.

Mindegy hol.

Mindegy ki.

Reggel-délben-este.

Kezdetektől végig.

Sárban-hóban-fagyban.

Lépni-menni kell.

Lentről.

Fölfelé.

Aztán vissza.

Oda-vissza.

Mert élni kell.

Küzdeni.

Ez adatott.

Csak ez.

(Csak ez?!)

Ilyen ez a világ.

Ilyenné tettük.

Nem tanulunk.

A másik kárán se.

Pedig látjuk.

Tapasztaljuk.

Percről percre.

Mégis.

Mégse.

 

Töviskorona.

Rozsdás szögek.

Talpán, lábán sebek.

Mégis.

Lép.

Él.

  1. 04. 04. kedd

(Kép: Amina Saeed)

A SZILI

Először Újpesten, a stadionban láttam őt közelről, egy koncerten voltunk a ’90-es években többezred magunkkal, tőlünk néhány székre ült, mosolygott, élvezte a koncertet, talán köszöntötték is, mint VIP vendéget.

Aztán beugrik jelölése Köztársasági Elnöknek, ami aztán az egyik utolsó csöpp lett abban a bizonyos pohárban az MSZP és az SZDSZ között.

A későbbiek már nem érdekesek.

Most pénzt keres.

Azt, hogy hogyan: nem érdekes.

Egy egyszerű történet lett az övé.

Olyan tipikusan magyaros.

Keresztényi.

 

Tükörbe azért ne nézzen a nagyságos asszony…

  1. 04. 03. hétfő

(Kép: K-Monitor)