2014. február hónap bejegyzései

„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 28.

emlékműMa még nem nyílott ki a pitypang, de nagyon meleg van és anyu azt mondta, hogy mindenki megbolondult, különösen a természet, már azt se tudja az ember, hogy tél van, vagy tavasz és még sokáig morgott, de azt már én nem hallottam, mert elmentem a suliba.
Az osztályban nagy fölbolydulás fogadott, mert az Ofő óriási megemlékezést írt ki a holokausztra, mert az hetven évvel ezelőtt volt és a mi iskolánkat is érintette. Akkor még nem így hívták az iskolát, hanem valami Nagybányai Vitéznek, de ez most nem érdekes, hanem az, hogy sok gyereket mindenféle sárga csillag hordására kértek, amit ők teljesítettek, mert nem tehettek mást. De nem csak ezt kérték tőlük, hanem azt is, hogy Tovább a folytatáshoz

„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 27.

igazságtalanságMa dolgozatírás volt, ami nem mindig öröm, sőt inkább nem, mert először is sohasem tudjuk, hogy mi lesz a címe, másodszor az is lutri, hogy ki ül majd mellettünk, mert újabban az Ofő jelöli ki a padtársakat dogaíráskor, harmadszor sokszor nincs idő arra sem, hogy jól végig rágógumizzuk a témát, mert csak röpdorit kell csinálnunk. Ma nagyon nagy volt a meglepődésünk, mert egyszerre nem is 1, hanem 2 cím közül választhattunk és eddig, amióta 4 éve az Ofő az Ofő, még soha nem választhattunk: az lett az egyik cím, amit az Ofő odatálalt az osztály elé, hogy „Merre haladsz Hazám, Magyarország”, a másik pedig az, hogy „Mi lesz veled Hazám, Magyarország április hatodika után?” Megint nem lett meglepetés viszont, hogy a viktoristák egy kupacba kerültek az utolsó padokban, mi pedig az első padokat kaptuk, pont az Ofő Tovább a folytatáshoz

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 26.

Szuletesnap_03Ma tényleg nagyon nagy öröm fog történni, igaz nem engem fog érni, de akkor is megírom, mert ez most nagyon fontos nekem. A Balázsról van szó, akit kicsi korában Bogyinak hívtak, és akinek ma lesz a szülinapja, és ez nagyon jó ünnep, olyan, mint a szilveszter meg az újév, csak most nem maradunk fönn hajnalig, csak sokan összejövünk és lesz ebéd meg minden. Apu mesélte, hogy amikor a Bogyi megszületett, akkor apu nem borotválta meg a bajuszát, és azóta is bajuszban jár, mert azóta se vágta le és nem is fogja. Meg azt is mesélte, hogy a születési műtő a másodikon volt a János kórházban, és egyszer csak egy ápolónő egy pólyásbatyut hozott ki a kezében és a pólya nyöszörgött, mert az volt a Bogyi és fölvitte a harmadikra, mert ott volt a csecsemőszoba és ott fürdették le a Bogyit. De akkor ezt apu nem tudta, csak izgatottan járkált le és föl, föl és le, mert Bogyi anyukája akkor már 24 órája vajidott vagy vajúdott, mert szűk volt a medencéje. És amikor visszajött az ápolónő, apu megkérdezte, hogy megszületett-e már a baba, amit akkor még nem tudott, hogy fiú-e vagy lány-e a Bogyi, és akkor azt felelte az ápolónővér, hogy éppen az előbb vitte föl a kisfiút. És akkor apu azt is kérdezte, hogy egészséges-e a Bogyi, mert akkor már Bogyi volt, és megvan- e mindene, még a fütyije is, és jól van-e a Mari, Bogyi anyukája. És minden rendben volt. A Papi meg, a Bogyi nagypapája éppen közvetíttet egy síversenyt és azt mondta a TV-ben, az egyik lesiklásnál, hogy ezt az aznap születetteknek is látniuk kellett volna, olyan szép volt, és ezzel üzente meg, hogy mennyire örül a Bogyi születésének. A Mami, a Bogyi nagymamája is sírt, úgy örült és ezt én nem értem, hogy miért sírnak a felnőttek, amikor örülnek. A Babuka nem sírt, Ő sok mindent hozott ajándékba. Hát így született a Bogyi, negyven évvel ezelőtt…
tanuló

„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 25.

Mengele a "Halál Angyala"

Mengele a „Halál Angyala”

Ma megfogalmazást kellett írnunk házi feladatként történelemből, de mi ezt irodalomnak fogjuk föl, mert ott szoktak írni, a történelemről meg sokat beszélnek. De most nekünk mégis írni kellett, mégpedig a háborús életről, és ezt így első látásra nagyon érdekesnek találtam, mert a „World at Arms – Wage war for your nation!” játékban a Robi mindig nyer, és arról sokat lehet beszélni és írni. De nem ez lett a tárgy, hanem hogy a papi meg a mami, a nagy-nagyősök miket meséltek: hogyan éltek, mit csináltak, jártak-e meccsre, volt-e telefonjuk, hány szobás kéróban laktak, mit ettek, meg minden ilyesmiről. De aztán az Ofő, azt mondta, hogy inkább azt írjuk meg, hogy ma hogyan gondolnak arra az időre, meg mi maradt meg bennük. Nekem már nem élnek a nagy-nagyőseim, mert már meghaltak. De a Robinak még él az egyik, „Drága Mamának” hívják és néha szokott vele is dumálni, bár már nagyobbat hall és nehezebben érti a mai nyelvet, de azért ha elkezd beszélni, abba sem tudja hagyni.
Nekem mákom volt, mert apám megőrzött valami írást, még a 60’-as évek végéről születhetett, amit nemrégen ő, vagy valaki más írt, már nem tudom, és most azt lemásolom: „Akkoriban már igazán jól éltünk, minden évben le tudtunk menni a Balatonra, és még télen is egyszer-egyszer eljutottunk Galyatetőre karácsonykor. Akkor voltam először igazán Tovább a folytatáshoz

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 24.

hajléktalanAnyu ma nagyon finom tízórait csomagolt: két sonkás-zsömlét, két paprikát meg egy banánt is. Gondoltam is, hogy az egyiket odaadom a Robinak és majd a másikat én eszem meg, a banánt meg elfelezzük. Bár a Robi ritkán, de akkor sokat eszik, mégis olyan vékony fiú, hogy szinte át lehet látni rajta, bár a tépett farmer és a tiszta pulóver jól áll rajta.
Ma nehezen jöttem a suliba, mert lesz irodalom óra és azt nem lehet lelazsálni, mert ha csak egy percre elalszom, már nem értem az egészet és akkor a dogaíráson frászban leszek, azt meg nem akarom. Egy verset hallgattunk meg a József Attilától, az éhséget és arról kellett beszélgetnünk, hogy mit akart a költő, meg miért így írta meg, és mi az az éhség. A brancsban rögtön hangosan elkezdtek röhögni: most ezt mi a Tovább a folytatáshoz

Spiró György

Spiró GyörgyNem csak a múlt és nem csak a jövő

veszett el: ma már nincs meg a jelen sem,

a kategóriák csendjében élünk.

Reménytelen csőd. Mélyülő vadon.

A látást mégis gyakorolhatom,

s mint látásában élő, úgy tekintek

 nem időn kívül, mégis – az időre:

semmi sem úgy volt, s nem ez lett belőle.

Mozgó Világ 1987 eleje, miért hagytuk, hogy így legyen XXI. Század Kiadó 2012.

Móricz Zsigmond: Naplójegyzetek 1919

Móricz Naplójegyzetek„1919. július 19.
MEGJELENT EGY BURZSUJ
fessen, térdnadrágban jött be a kapun,abban a pillanatban elbújtam a rongyos, vedlett ruhámban, amiben dolgoztam. Egy munkást [Fancseket] keresett nálam, megbeszélt vele valamit s elment. Ha olyan büszke és megelégedett vagyok ezek közt a munkásemberek közt azzal, hogy semmiben sem különbözök tőlük a munka közben: mért szégyellem magam egy elegáns úr jelenlétében?
Az Én mindig első és legkülönb akar lenni: proletárok közt első proli, burzsujok közt első burzsi.”