2014. december hónap bejegyzései

Mit szeretnék a 2015. évben…

325918_2015_a_kecske_eveNem nagy dolgokat.
Csak olyan egyszerű, megélhető, széppé, érdemessé tevőket.
Hiszen nem olyan nagy dolog nyugodtan élni. Miért lenne különleges: biztonságot tudni.
Hogy érdemes. Együtt lenni veled, meg vele is.
Hogy itthon maradj, hogy ne menj el. Hogy kifizetődő legyen visszajönnöd.
Tudni, hogy lesz mit enni, inni. Hogy nem kell majd fázni. Neked se, Neki se.
Semmiségeket: ha tudok, nem éhbérért, dolgozni. Ha akarok: vásárolni, sétálni, olvasni, szórakozni.
Hogy mindig legyen valaki, akit fölhívhatok. Tudni megbeszélni közös dolgainkat. Tudni, hogy van valaki, aki figyel rám is.
Hogy legyen kit simogatni, ölelgetni. Hogy legyen, ki simogat, ölelget.
Hogy nyugodtan gondoljak arra, amire akarok. Hogy gondolhatnak rólam azt, amit akarnak.
Hogy legyen út. Hogy lássuk az út végét is. Hogy végre elinduljunk azon az úton.
Hogy a politikusok ne lessenek be az ablakomon, ne mondják meg, hogy mikor vásárolhatok, hova menjen az unokám iskolába, mikor kapjak csípőprotézist. Ne ők mondják meg: ki legyen az istenem, ne feküdjenek az ágyamba.
Hogy legyen miért gondolkodnom. Cselekednem. Tüntetnem, ha úgy látom értelmét. Hogy végre figyeljenek rám is. Ránk is. Rátok is. Mindenkire!
Hogy ne legyen magunkfajta meg ’magukfajta’.
Hogy egyre kevesebben legyenek az út szélén, az árok partján. Hogy Ők is fölállhassanak. Hogy nekik is legyen MÉLTÓSÁGUK. Hogy mindenkinek legyen méltósága.
Hát olyan nagy dolgok ezek?!

2014. december 31.

Végjáték 33.

Minden vélemény számít!

orbán árvízOrszágvédelmi akciótervet akarok…

– Főnök, szeretném, ha megkérdezhetném, hogy ugye szép és tartalmas volt az idei karácsonya,
– teljesen beletrafáltál a közepébe, mert a magyar emberek összefogtak és most is jobban teljesítettek, ahogy kértem, fölsorolni is nehéz, mennyi mindent kaptam a nagy-családtól: stadionokat; kétharmadot, hm, persze egy kis turpissággal; svájci utazást másodosztályon; a Puskás Akadémiám is nagy örömöt okozott nekem, nem is beszélve a rengeteg adókedvezményről, amit hozzájuk lehetett irányítani; meg aztán Merkel asszony és Putyin elnök alatt ülhettem a VB döntőn. Ja, a rengeteg házi pálinka, meg a sereg kolbász sem volt semmi, amit a talpasok küldtek nekem. Mondtam én, hogy nincs itt semmiféle nincstelenség, meg szegénység, meg gyermekéhezés, majd a körműkre nézek a statisztikusoknak. Szóval, a lovak közé kell majd csördítenünk, hogy a 2015-ös évi még ennél is jobb legyen
Tovább a folytatáshoz →

Olvasom a baráti facebook oldalakat. Pontosabban: csak a baráti oldalakat olvasom. A leggyakoribb téma persze a tüntetések folytatása, kifutása, a hogyan tovább:
– a pártokkal együtt, vagy inkább nélkülük;
– van-e célja a tüntetéseknek, vagy elég a tiltakozás valami ellen, aztán majd kialakul;
– hideg lesz, korábban kellene kimenni;
– a fiatalok alakítsanak pártot, vagy valami teljesen más kell;
– mindent ki kell-e dobni a bárkából, vagy legalább a bárka maradjon;
– ha úgy alakul, ki lesz (legyen) akkor a kapitány;
– egyáltalán: veled, velem, együtt vagy külön-külön, nélkülünk?
Indulatos, igazándiból azonban csak: ’nemtudomaválaszt’ megnyilatkozásokat olvasok.

A különböző tüntetéseket kitalálók is bizonytalanok. Ők se mondják meg (rosszabb, ha nem is tudják):
– mit akarnak, mit vállalnak, és mit vállalnának,
– kimenni, megmutatni – aztán hazamenni(?);
– megfogalmazni a célt, és aztán el is jutni a megvalósításig;
– vagy „csak” elég hallani vagy hallatni a hangjukat;
– és mit várnak a tüntetőktől?
Ami most észlelhető: nemhogy az össze-rendezőségig, a közös megfogalmazásokig, de még a közös gondolkodásig sem tudtak a szervezők eddig eljutni. A célt sem láttatják, vagy ők maguk sem látják!

A kommentezők – alapvetően a párthovatartozásuktól, a koruktól, az indíttatásuktól függően – sokfélét, és sokféleképpen reagálnak. Viszont egyre indulatosabbak, egyre türelmetlenebbek, egyre intoleránsabbak, egyre gátlástalanabbak. Abban viszont egyezik a véleményük: nem elég csak tiltakozni; nem elég csak elutasítani; nem elég csak nemet mondani.

Mert most az a fő kérdés: „..MI LEGYEN, KI NE LEGYEN MIKÖZÜLÜNK ÉS KI LEGYEN …”.

A válaszra eddig nem sokan vállalkoztak, pontosabban egyelőre nyilvánosan senki sem. Pedig e kérdés megválaszolása nélkül nem fog menni.

2014. december

Végjáték 32.

Minden vélemény számít!

orbán karácsonyKarácsony

– Vezérem, Karácsony van
– akkor ezt is ki kell használnunk
– mi is így gondoltuk
– szóltatok a Zsoltinak, hogy írjon egy stílusos glosszát?
– persze, tudja a dolgát
– ne legyen túl békülékeny, hiszen fedőtörténet részesei vagyunk
– már megint jól látod, Főnök
– persze, minden gondolkodó ember tudhatja: Mária földjét és piacát akarja a gaz amerikaiak befolyásszerző akciója
– fogatlanok azok, amióta a sakkvilágbajnok Bobby Fischer sem él már
– ne zavarjatok meg a sakkal, utálom, ott, aki nem gondolkodik előre, aki csak kommunikációs cselekkel él, az kikap, ott a nyers erő, a férfiasság, a pálinka, a kolbász nem is számít, nem is sport az
– Amerika messze van
– de már a Vajda Zoli nagymamájának a lekvárját sem dézsmálhatom nyugodtan, mert tüzelik a vajdaféléket is, meg a többi, verbális durvaságokra hajlamosakat,
– Főnök, Karácsony van, kellene valamit szólni a szegényekhez is
– nincsenek szegények, minek szóljak hozzájuk
– a KSH, meg az EUROSTAT jelentése szerint…
– ne olvassatok ilyen hülyeségeket
– de sokan voltak az ebédosztáson is
– azok tavalyi képek, mondtam, hogy ne engedjetek nyílt helyen főzni, mert veszélyes
– de a Pápa is arról beszélt, hogy …
– megemlítette Magyarországot
– hát, külön nem
– akkor miről beszéltek
– akkor jó, most már csak azt kellene megbeszélnünk, hogy mi legyen a miniszterelnöki ajándék a gyerekeknek, az országnak
– majd bekukkantok mindenkihez…

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 118.

Üzenet Orbán Viktornak (46.): A tüntetőkhöz II.

tüntetás1216Megmozdultunk. Tüntetünk. Tiltakozunk. Nem értünk egyet. Kiabálunk. Dühösek vagyunk. Vonulunk. Egyre többen. Egyre gyakrabban. Nemcsak Budapesten. Már vidéken is. Londonban, Torontóban is.
Nem veszik komolyan. Nem akarják meghallani. De: már figyelnek rá. Becsmérlik. Fitymálják. De: már rágalmazzák. Továbbra is döntenek. Nélkülünk, ellenünk. De: már vissza is vonnak. Már sunnyognak. Már nem merik nyíltan védeni.
Ez még nem elég!
Alapjában nem változik semmi. Lényegében minden megy tovább a maga útján. Tovább lopnak. Továbbra is csalnak. Továbbra is osztják a földet, az uniós pénzt, feltőkésítik a lerobbant bankokat eladásra, bagóért adják az ingatlanokat, építik a stadionokat, eleszik a csokoládét.
Pedig alapjában változott a helyzet. Már nemcsak a gyerek kiáltja: hiszen meztelen a király! Már nemcsak a kisszobák hátsó sarkában morgunk, hogy milyen nehéz. Már kiröhögjük őket! Már nemcsak az elmúlt ’nyocév’ a sláger. Már nemcsak a „Gyurcsány takarodj” hallik. Már nemcsak a „bukott baloldal” látható.
De még nem vagyunk a tudatában. Még nem hisszük el igazán. Még csak „keressük a hangot, keressük a szót”! Még nem látjuk a célt. Még nem tudjuk: mit akarunk!
Pedig már erősek vagyunk. Már tudunk erőt mutatni. Már félnek tőlünk. Már érzik a leheletünket a tarkójukon. Már látják: nem lesz végtelen a véges.

2014. december 20.

Végjáték 31.

Minden vélemény számít!

orbán árvízHelyzet van…

– főnök, képzeld el, van kapcsolatunk az amerikaiakkal
– hogy-hogy, mi történt, már ők is látják, hogy erősebbek vagyunk és nem jó velünk lacafacázni?
– tényleg, lehet, hogy erről van szó
– mesélj
– két dolog is van: a Kumin Ferit fogadták a New York Times-nál, igaz, egy kicsit rá kellett segítenie, mert csak úgy, egyszerűen besétált hozzájuk
– ez jó, úgy látszik, náluk nem működik rendesen a TEK
– és fölhívtak Washingtonból
– az nem semmi, csak nem tanácsért a Putyinnal kapcsolatban?
– nem, az nem érdekelte őket, rólad kérdeztek
– csak nem akar a Barack találkozni, majd meggondolom, hogy fontos-e ez nekünk
– most, hogy mondod, lehet, hogy ez volt a hátsó szándék, de akkor nagyon csak körülírták a kérésüket
– ezek gyávák, nem férfiak
– hát nem is tudom, azért az amerikai fociban tudnak ütközni: a Böde Dani is tanulhatna tőlük
– ne bomolj: értem én a viccet, de nem szeretem, különösen nem a fociról
– szóval, arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire vagy komoly ember, mennyire kell komolyan venni téged, mert a múltkor is azt mondtad, hogy ne a szádat figyeljék, hanem a kezedet
– na, már megint ez a korrupció: én nem elveszek, hanem adok: és a szavaknak is én mondom meg az értelmét
Tovább a folytatáshoz →

Végjáték 30.

Minden vélemény számít!

habony_orban_nolBeszélgetés a szerződés-nélküli tanácsadóval (sógornőm álma alapján)

– Árpi, hallasz engem?
– persze, Viktor
– komolyan kell beszélnünk
– én is így látom
– egyre nagyobb a tűzijáték
– pedig még be sem indult igazán, még nincsen szilveszter
– már a formákkal, a stílussal, a közízléssel sem igen törődnek
– mire gondolsz, mert a zaj most nem nagyobb, mint volt a Gyurcsány miatt, amit pedig mi csaptunk
– de az a bukott baloldali Gyurcsány ellen volt, most meg engem támadnak: már a vécére se mehetek ki nyugodtan vizelni, mert azt mondják, mintát adok
– Viktor, azt hittem, te bírod a gyűrődést
Tovább a folytatáshoz →

Végjáték 29.

Minden vélemény számít!

orban120702mti2Európaiak között egy magyar

– Laci, Te vagy?
– én, soha le nem hulló vezérlő csillagom
– egyedül vagy?
– már igen, kiküldtem az őrezredeseket is, bár így egy kicsit pőrén érzem magam
– kibírod, rövid leszek
– ne tedd azt, olyan jó hallgatni TÉGED, európaiak között egy magyart, még nekem is mindig erőt ad
– te, ezek röhögnek rajtunk
– ne mondd, pedig mindent megteszünk, hogy sírjanak
– meg, itt a hideg, és mégis kimennek az utcára
– már kezdeményeztem, hogy épüljenek sí központok, majd a gyerekek elrendezik, hogy inkább odamenjen mindenki
– meg aztán soká lesz még a Goodfriend rabszíjon elvezetve
– az igaz, de nyerésre állunk, az Echos-ok meg a Hírtv-sek szerint
– azt mondta a Habony Árpi, hogy ne is feküdjek le, hanem egész nap én osszam az észt a tévében meg a rádióban
– ez jó ötlet, mert úgyis vége van a bajnokságnak
– de már nincs új dakota közmondás sem
– viszont rengeteg témát generálunk, amit félreértenek ezek a gaz, bukott szocilisták
– ez igaz, meg az is, hogy jobban teljesítünk
– igen, ezt kell meglovagolnunk, meg jól bemutatnunk
Tovább a folytatáshoz →

Haladék

Minden vélemény számít!

1380846_870231859688105_5810360290495843933_nHajnali háromkor újra fölriadt. Már másodszor ment ki a szeméből az álom. Ez többször előfordult vele: tudta, hogy rohamosan öregszik. De most nem a szokásos álmatlanság gyötörte. Kinézett az ablakon, a kertben bántóan, de határozott rend szerint villogtak a karácsonyi díszek: világos, sötét; megint világos, aztán megint sötét. Az asszony viszont békésen szuszogott mellette. Most nem kiabált álmában, nem küzdötte újra a napját. A kutya lenn aludt a földszinten, a lépcső alatt, most nem az ágya mellett feküdt. A gyomra viszont összerándult, a hólyagja feszítette, ki kellett mennie a vécére. Aztán visszafeküdt, de már a csönd is zavarta. Nem tudott újra elaludni. Pontosan tudta az okát. Mégis aludni akart, küzdött az ébrenlét ellen.
Egész életében a nagy, országos ügyek érdekelték. Erre nem adott haladékot magának. Mindig is hatni akart: tenni, cselekedni, megválaszolni a kihívásokat. Akkor érezte jól magát, amikor egészen új, korábban még nem használt eszközöket találhatott ki és alkalmazhatta is azokat, amikor megfogalmazhatta az első mondatot, amikor szervezhette a megvalósítást. Rögtön, az egyetem után az államigazgatásban kezdett dolgozni, valamilyen szinten mindig az ország költségvetéséért felelt. Hirtelen bevillant egy beszélgetés, amit apjával folytatott, hogy hova menjen dolgozni. Amikor erről (szerette, tisztelte, fölnézett rá, nemcsak apjának, példaképének is tartotta) tanácsot kért, apja azt mondta neki: ne a jövőt kutasd, a ma problémáival foglalkozz, azokat oldd meg. Ezzel a kérdés el is dőlt. De ez nem tegnap történt, már régen volt. Apja sem él már.
Tovább a folytatáshoz →