2022. augusztus hónap bejegyzései

SÖTÉTBEN…

SÖTÉTBEN

Szürke minden.

Nyomasztó.

A háttérben a pilisi erdők, dombok is délibábosan, mégis szürkén remegnek.

Senki nincs az utcán, csak Thessza meg én.

A gyíkok is elbújtak a hasadékokban.

Csak egy kislány fut szembe velünk, lába közt a „trappolós” biciklivel és sikongja: sikerült.

Amott fölhúzott falak, néma betonkeverő, mellette sóder.

Csönd, vészes csönd.

Thessza nyelve hosszan vöröslik ki a pofájából.

Csak a hátamon indul el egy izzadságcsöpp, már széles patakká szélesedik.

A párás levegőben lélegzetet is alig lehet venni.

A HÉV se mozdul.

Amott a megállóban emberek ülnek a padokon, nem beszélnek.

A szürke levegő is mozdulatlan.

Szorít, nyomaszt, egyre nehezül.

Ahogy a lelkünkön is ül ez a kor.

Talán csak vihar előtti „kóma”.

Leszakad egyáltalán?!

 

  1. 08. 19. péntek egyszáz-hetvenhatodik nap

VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA

„Zenei értelemben valamely zenei témának olyan átalakítása, hogy a megváltozott formában az eredeti zenei gondolat felismerhető marad” – írja a Wikipédia. Itt és most a „téma” az aszály.

  1. „Ilyen lesz a Velencei-tónál épülő sportakadémia” – szól a hír: „bagóért”, ÖTVENÖT milliárdért építik, 2024-ben kész lesz, az állam építi és tartja majd fenn, „… a 19 ezer négyzetméteres főépületben lelátóval rendelkező, országos versenyek megrendezésére alkalmas versenymedencét építenek, de lesz benne feszített víztükrű tanmedence, multifunkciós tornacsarnok, szabványos méretű kézilabda-, röplabda- és kosárlabdapálya, konditermek, konferenciaterem, étterem, közösségi helyiségek és tantermek. A kollégiumban 66 szobát alakítanak ki, melyek közül tizennégyet kerekesszékes sportolók is akadálymentesen igénybe tudnak venni”. Kovács Katalin nevét fogja viselni.
  2. „Vészesen apad a Velencei-tó: naponta egy centi víz tűnik el a tóból” – olvasom a „másik” hírt, a „Debrecen melletti Vekeri-tó már teljesen ki is száradt”: vajon a Velencei Tó is erre a sorsra jut? Lenne megoldás: de a „kormány egyelőre lesöpört az asztalról egy NEGYVENMILLIÁRD forintos megmentési tervet, mondván, a Velencei-tóra most nincs pénz”. A terv nem Kovács Katalin nevét viseli.
  3. Stirlitz tudta, nagy a baj, olyan aszály van, ki fog száradni a Velencei Tó is, ezen már egy jó „vodka” sem segít. Ha találna NEGYVEN milliárd forintot valahol és „Müller”-nek átadná, hogy mentsék meg a tavat, az lenne az igazi! Azonnal elvetette a tervet: még a végén „PzH2000 típusú önjáró löveg”-et vásárolnak belőle ls Szalay-Bobrovnicky Kristóf milliárdos honvédelmi miniszter kiposztolja a Facebook oldalára.
  4. A két öregember, férj és a feleség beszélgettek. Hova menjünk idén nyaralni – kérdezte az öreg. A Velencei Tó jó lesz – válaszolta szelíden és halkan az asszony. De már alig van benne víz – reagált az öreg. Úgyse akarunk fürdeni, és ebben maradtak.
  5. Az Adrián közben a motorcsónakok elromlanak…

2022.08.18. egyszáz- hetvenötödik nap

(Kép: HVG)

PIACON

Vásároltak a piacon. A „Nagyi meg az unokája”. Tipegtek az asztalok között, vettek sárga és fehér-répát, zöldséget, hagymát, krumplit is. Az unoka egyszer csak rámutatott egy mosolygó barackra, a Nagyi odanézett, aztán a táblára, amire fehér krétával volt ráírva egy szám.

Aztán elhúzta az unokáját, miközben egy könnycsepp csillant a szemében…

2022. 08. 18. csütörtök egyszáz-hetvenötödik nap

VÉGRE MEGSZÓLALT!

Stirlitz tudta, ha nem találja ki azonnal, hogy a Köztársasági Elnök asszony mit mondjon és nem hívja föl azonnal Novák Katalint, akkor Katalin asszony nem fog megszólalni Zánkán, az Erzsébet-táborban.

De mit javasoljon neki, mit mondjon?!

Háború, aszály, gáz és üzemanyag válság, az erdők kellenek tűzifának, egyes gyógyszerárak már a többszörösükre emelkedtek, a Fradi is kikapott.

Megvan: ezekről egy szót se!

Viszont mondhatná: „Az Erzsébet-táborban az ezeréves nemzethez való tartozást lehet megtanulni, azt, hogy mit jelent magyarnak lenni az Alföldön, Zalában, Tolnában, a Dunántúlon vagy éppen Borsodban, Kárpát-medence-szerte, a Felvidéken, a Délvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a diaszpórában”; beszélhet arról is, „az itt táborozók találkozhatnak azzal is, hogy mit jelent istenfélő, istenhívő embernek lenni”, mert az Erzsébet-tábor egy oázis.

Ez jó lesz – gondolta Stirlitz és a mobilja után nyúlt…

  1. 08. 15. hétfő egyszáz-hetvenkettedik nap

(A zIndex híre alapján, a kép a cikk reklámja, a Köztársasági Elnök asszony nem látható, mert éppen Zánkán van)

NAPLÓSZERŰEN

(135.)

„Tudod Thessza, nem mindegy, honnan és hogyan szemléljük a világot” – mondom Thesszának a reggeli sétánkon és ő azonnal megáll, föltekint rám kérdően, várja a folytatást. Nógatom, ballagjunk tovább, séta közben is tudunk beszélgetni, már nem is néznek rám csodálkozva a szembejövők, inkább mosolyt csalunk az arcukra. „Most olvastam egy könyvben, ami a zsidó emberek történetéről szól, hogy Dietrich Bonhoeffer, aki egy nyolcgyermekes család hatodik gyermekeként született, később lelkész, majd a nemzetiszocialista ideológiát ellenző Hitvalló Egyház illegális igehirdetői szemináriumának a vezetője lett, majd egy koncentrációs táborban fölakasztottá, tudod mit tanult meg, érdekel?” – emeltem föl a hangom, fejeztem be, de nem zártam le a mondatot és Thessza nem tiltakozott a folytatás ellen.

Egyre melegebb lett, pedig mára már enyhébb időt „jósolt” az „előre jelző”, hát nem mindig találja el, zakson. „Szóval egyszer, még 1941-ben azt írta a lelkész, hogy ő azt tanulta meg a történelemből, saját életéből, hogy „… a világtörténelem nagy eseményeit alulról nézzük, azoknak a perspektívájából, akiket kirekesztenek, gyanúsítanak, bántalmaznak, akiket megfosztottak minden hatalomtól, elnyomnak és megvetnek – egyszóval a szenvedők perspektívájából.”, ugye érted, kiskutyám? – emelem megint „kérdési magasságba” a hangomat. Thessza egy kicsit lassít, aztán megáll, mintha elgondolkodna a kérdésen, de látom: egy gyíkra figyel, ami átszaladva a lábunk előtt menekül a bokor alá, a töredezett járda hasadékába és már el is tűnik.

Elgondolkodom vagy inkább elmélázom: hogy is van ez? Thessza észreveszi a gyíkot is, talán hallja is a gyíklábak „trappolását”, mert ő „onnan és úgy” szemléli a szemlélendőket, neki ott vannak, történnek a fontos dolgok. Thesszának csak egy érdekes élmény a gyík látványa, de a gyíknak… De lehetne fordítva is, amikor Thesszának kellene menekülőre fognia. Most a gyíknak drukkolok, remélem nem lesz olyan, hogy Thesszának kelljen…

Poroszkálunk tovább, én egyre kedvetlenebbül, a kiskutyám meg hajkurászná a gyíkokat. „Télen sokan fognak fázni is”, ugrik be a mondat, Ferge Zsuzsa mondata, a „szegénység bármeddig növelhető, pláne, ha a többséget érinti, azaz természetesnek tűnik”, ám az éhséglázadásnak nem látja esélyét, mert Magyarországon 1956 óta nem volt tömeges aktív ellenállás a szegénységet hátrányba hozó intézkedéseknél, a legindokoltabb esetekben sem. A „magyar” nem tanulta meg, amit Bonhoeffer megtanult, mi nem onnan és úgy nézzük a világot.

Lassan hazaérünk, bemegyünk a kapun, leveszem a pórázt Thesszáról, azonnal rohan a táljához, lefetyeli a vizet, kétoldalt a szakállán is csurog már, aztán bemegy a lépcső alá és lehuppan…

  1. 08. 15. hétfő egyszáz-hetvenkettedik nap

CSAK EGY HOROGKERESZT – „MI VÉGRE VAGYUNK EZEN A FÖLDÖN?”

CSAK EGY HOROGKERESZT – „MI VÉGRE VAGYUNK EZEN A FÖLDÖN?”

„Horogkeresztet festettek a budai zsinagóga falára” – olvasom a hírt.

Aztán a bejegyzést: „Magyarbánhegyesen született … a 30-as években csaknem négyezren éltek, közülük 63-an voltak zsidó származásúak … majd Auschwitzba deportálták őket … nem tért vissza … A település honlapján erről az időszakról az alábbiakat olvashatjuk: „A háborúban 51-en estek el a magyarbánhegyesi katonák közül. Voltak olyanok is, akik fogságba estek és csak a háború után tértek haza. A környék zsidó lakosságát a Mandel kastélynál gyűjtötték össze és deportálták. 1944-ben sajnos községünkben is szétverték a mozit, néhány évig csak alkalmanként tudott üzemelni…”

Magyarországon zéró-tolerancia van – mondta néhány napja büszkén egy konferencián a magyar miniszterelnök. Közben – az állami médiában, az állami reklám-bevételekkel kistafírungozott lakáj-médiákban, amikor kell, a házfalakon – zavartalanul megy az (állami, hivatalos) uszítás. Persze nem úgy hívják. De mindenki – ki így, ki úgy – érti. És cselekszik is: tiltakozik vagy tiltakozik a tiltakozók ellen, mert nem is „úgy” gondolták; „Ő” és ők nem is „olyanok”. (Mit csináljon a szerencsétlen kormány, ha igény van rá! legalább ne szítsa!)

Leveszem a polcról a könyvet, Paul Johnsonét, „személyes értelmezését”: „Mózestől, Józseftől és Dávidtól Maimonidészen át a modernekig: a Rothschildokig, Disraeliig, Heinéig, Marxig, Freudig, Einsteinig, Schönbergig és Chagallig, Trockijig és Babelig” – szól a fülszöveg. „Miért írtam ezt a könyvet a zsidók történetéről?” – kérdezte „önmagától”. A többi mellett a negyedik ok: „… a könyv lehetőséget adott rá, hogy objektíven, egy majd négyezer évet átölelő vizsgálódás fényében vegyem újra szemügyre minden emberi kérdések közül a legnehezebben megválaszolhatót: mi végre vagyunk ezen a földön?” (Kiemelés tőlem)

Apám Csömörön született, három testvérével ott nevelkedett. A még élő testvérek vissza-vissza járnak Csömörre, ahol már nincs zsidó közösség, Zsinagóga sem. A zsidó temető – a falu végén – szépen felújítva, minden évben megemlékeznek a csömöri polgárok elhurcolt ember-társaikról. Így is lehet. Így kell…

  1. 08. 14. vasárnap egyszáz-hetvenegyedik nap

KÖNYVEK

KÖNYVEK

Szeretem a könyveket. Néha „csak” megsimogatom egynek-egynek a borítóját, „csak” lapozgatom „őket”, beleszippantok a sajátos, semmivel össze nem téveszthető illatba, ami árad belőlük és máris cikáznak a képek, emberek, történetek, amiket „átéltem” miattuk.

Könyvek.

A „nevét is, virágát is tudom” valamennyinek, hisz „Itthon vagyok.” Ha meg akarok nyugodni, leveszek egyet a polcról. Ha meg akarok tudni valamit, akkor egy másikat. Ha emlékezni akarok, már nyúlok is a harmadik felé. Ni-ni, ott meg a szerelem könyve!

Könyvek.

Utazom velük. Előre-hátra a történelemben, a történetemben: az időben is, a térben is. Csodák. Pedig „csak” betűk, szavak, mondatok. Viszont ami belőlük nő: nem „gyönge ág” a fatörzsből! Költők, írók – gondolatok, az egész világ.

Könyvek.

Sötét van. Botorkálok körbe-körbe. Félek. Elakadtam. Már kérdéseim sincsenek. Válaszaim végképp. Hozzájuk menekülök. Rohanok. És máris jönnek a kérdések: honnan-hová, hogyan és miért? És a válaszok: „mellyel az elme tudomásul veszi/ a véges végtelent,/ a termelési erőket odakint s az/ ösztönöket idebent…”.

Könyvek.

A családtagjaim. Hű barátaim. A menekülésemben társaim. De jó, hogy vagytok!

  1. 08. 14. vasárnap egyszáz-hetvenegyedik nap

(ui: ugye te is szereted?!)

PÁNIK (3.)

PÁNIK (3.)

Háború van. Nem nálunk itt, „csak” a szomszédban. Emberek ezrei halnak, menekülnek. Romok mindenütt. Síró gyerekek, szétszakított családok. Mert háború van. Béke kell! Ezt mondja a magyar kormány is. Mondja csak. A háborúban nem dumálni kell. Cselekedni. Elősegíteni a békét. Az „igazságos, megoldásos békét”. Kétszínűséggel, hintapolitikával, „pávatánccal” nem lehet. A menekülők között különbségtétellel nem lehet. Hátsó gondolatokkal nem lehet. Úgy nem szabad! Úgy nem lehet a békét elérni! A béke nem lesz csak úgy. Kellünk hozzá. A megegyezési, kompromisszum-kötési készségünk.

Gáz és olaj hiány van. Egész Európában. Nálunk is. Ha tagadjuk, akkor is. A következményeit már mindannyian érezzük. Már bejött a lakásunkba is. Pedig még nincsen tél. De már most is készülnünk kell. Dönteni kell. Nekünk is. Rábízhatjuk ezt a döntést csak a kormányra? Mire fog „késztetni” minket a szabályaival? Mi lesz az erdőinkkel? Vajon kit fog kedvezményezni és miért? Ki éli túl és ki nem? Túl kell élnünk. Meg kell egyeznünk. Kompromisszumot kell kötnünk.

Aszály van. Nálunk is. A Dunában alig van víz. Az Alföld katasztrofálisan száraz. A mezőgazdaság romokban. A parkok, kertek sárgák. Mintha Afrikában lennénk. Ahonnan menekülnek hozzánk. A klíma válság ideért. Már nálunk van. Tenni kéne valamit. Nekünk és nemcsak nekünk. Még mindig repülővel röpdösnek. Ha kell, ha nem. Meccsre, Adriára, beszédet mondani, „csak úgy”. Ez a példa, ezt mutatják. Mert nekik ezt is lehet. Szabad. Nem kötnek kompromisszumot!

Háború, aszály, energia-hiány van. Nagy a baj…

  1. 08. 13. szombat egyszáz-hetvenedik nap

NAPLÓSZERŰEN

(134.)

ELLENTÉTPÁROK. ELLENTÉTPÁROK?

Minden nap sétáltunk Thesszával, de régen beszélgettem vel ilyen jót, mint a mai kiruccanásunkon. Nem volt ma olyan meleg, Thessza mégsem rohangált el, inkább mellettem sétált, figyelt rám, szinte megint ösztökélt az újabb beszélgetésre.

Tudod mik azok az ellentétpárok – csaptam bele azonnal a közepébe, és Thessza máris rám nézett, a tekintete folytatásra biztatott; mint te meg a szomszédék macskája vagy a kerti tavunkban úszkáló békánk és az idetévedő kócsag. Thessza vakkant kettőt, biztosan a szomszédra gondolván, mégis nyugodtan poroszkált tovább a járdán, még az orrát sem túrta egyszer sem a bokor tövéhez.

Cikáznak a gondolataim, villóddzanak a képek a szemem előtt, miközben érzem a póráz rángását: mikor elernyed, mikor meg megfeszül. „Stabil az ország” – írta nemrég üzenetben egyik barátom, „viszont nem konszolidált”, írtam vissza neki és folytattam is, „csak így lehet; a kettő együtt, párban jár?”, de még nem válaszolt. Morzsolom a szavakat: stabil-konszolidált, tényleg ellentétei egymásnak? Ahogyan az erős is a szabadnak? Mert erős a hatalom, viszont nem érzi szabadnak magát az ember, ott lent, alul, kiszolgáltatottan. Csak így lehet? Eszembe jut, amikor a reformokat kellett megszervezni, a magánpénztár törvényt, az egészségügyi ellátásszervezőkre vonatkozó szabályokat megalkotni, elfogadtatni, milyen jó lenne, ha nem kellene egyeztetésekkel bíbelődnöm, menne minden, mint a karikacsapás. Aztán persze egyeztettünk, kompromisszumokat kötöttünk – az egyik megvalósult, a másik nem. Ma már az „egyik” sem létezik. Arról nem kellett egyeztetni.

Mégsem bánom.

Thessza most megáll, valamit nagyon szaglász, farka az égben – lám amott egy macska háta púposodik. Aztán elhúzom a kutyámat, óvatosan terelgetem a pórázzal, s már megint haladunk.

Mennyien meggazdagodtak, lettek sikeres vállalkozók. És mennyien kerültek lehetetlen helyzetbe, kerültek az árokba, „ahol a helyük” a hatalom szerint. Mennyi elkölthető forráshoz jutott az ország és hogy megnőtt, üzletszerűvé vált a korrupció a legfelsőbb szintekig. Csak így lehet? Így kell ennek történnie?

Ellentétpárok.

Már szótlanul sétálunk tovább, Thessza liheg, lóg a nyelve, mintha rajtam vigyorogna…

  1. 08. 11. csütörtök egyszáz-hatvannyolcadik nap

LUJZA ÉS JENŐ

(28.)
(utánzat)
– Jenő: idén hova megyünk nyaralni?
– Hova menjünk, Lujza?
– Hát: Horvátországba ne!
– Aztán miért ne?
– Mert azt írja a „zIndex” meg a többi „ilyen” portál, hogy ott „Teljesen elszálltak az árak”! A drága miniszterelnök úr ki bírja majd fizetni?
– Ő persze, hogy kitudja, bár ki tudja, hisz már csak olyan motorcsónakot tudott szerezni, ami később elromlott!
– Ugye a miniszterelnök úrnak nem kell felnőtt-pelenka?
– Lujza, hogy kérdezhetsz ilyet?!
– Mert most olvasom az interneten: megszünteti a támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a felnőtt-pelenkára is, most mi lesz a miniszterelnök úrral?!
– Lujza, ne bomolj! Neki nem kell olyat hordania, különben sem szünteti meg, csak az árat szabta meg, amennyiért beszerezhetik a kereskedők, annyiért meg nem lehet sehol kapni!
– Még Horvátországban sem?!
– Lujza!
– Jenő, melyik fiókban van az Eurónk?
– Aprónk van csak, mennyi kéne?
– 18!
– Aztán minek neked annyi Euró?
– Olyan cuki a Pápa azon a képen, amit a Semjén vett „bagóért” és kirakta azonnal az oldalára! Olyan kéne nekem is, ide a horgolt-terítőre, az asztalra, a Te neved is rajta lenne.
– Lujza, nem a Semjén vette, hanem az Erdő Péter.
– A bíboros, aki a következő pápa lesz? Ezt is olvastam az interneten.
– Még nem mondott le Ferenc pápa, remélem nem is mond és hosszú életű lesz.
– Az Erdő biztosan küldene nekünk áldást olcsóbban is…
– Lujza, hagyd abba.
– Jól van, Jenő. És neked is van olyan mail-címed, amire automatikusan kerülnek a levelek, ha egy „olyan” újságíró kérdez?
– Milyen újságíró?
– Hát olyan féknyúzós, izgi, baloldali, libcsi meg ilyenek.
– Milyen mail-címem?
– Ami automatikusan egy fideszes párttag címére megy, hogy azonnal eltűnjön, már a Tóth Gabinak is van.
– És ki az a Tóth Gabi.
– Jenő, őt sem ismered? Hol élsz, őt mindenki ismeri, aki nézi és követi a drága miniszterelnök úr életét.
– Akkor sem ismerem.
– Jól van, ne idegeskedj, mert strokét kapsz és nem jár hozzá támogatott járókeret már. De Jenő, titkos a mi mobil számunk?
– Miért lenne titkos?
– Mert a Hende Csabáé se az és a Dr. Czeglédy Csaba megírta a számot egy Facebook bejegyzésben és a Csaba följelentette őt, mert személyes adataival visszaélt, Jenő, én úgy tudtam, az a jó, ha minél többen ismerik egy országgyűlési képviselő mobilszámát!
– Rosszul tudtad.
– Mitől, Jenő?
– Hogy ki ismeri: ha üzlettárs, közpénz-pályázó barát, csak akkor nyilvános.
– Aha, Jenő, mi magyar állampolgárok vagyunk?
– Persze.
– És mi is kimegyünk Kínába fölkészülni?
– Mire, Lujza, mire?
– Azt nem tudom, de a Kósa Lajos szerint a Liu-fivérek magyarok, akiknek a magyar himnusz dobogtatta meg a szívüket, bár a nevük elég furcsa, de ez nem szokatlan jelenség ebben a fejkeveredésmentes világunkban.
– Össze-vissza beszélsz, nem tudlak követni, Lujza!
– Nem baj, Jenő és mivel repülünk majd nyaralni, Ryanair géppel?
– Nem tudom, Lujza: most szüntet meg nyolc járatot.
– Azért, mert a Varga Judit megvédte a magyar embereket?
– Pontosan.
– Engem tudod ki védjen meg, Jenő?!
– Ki ne mondd!
– És Jenő, te sem érzed problémának a hazai korrupciót?
– De, én annak érzem. Ki nem érzi annak?
– A „szabadeuropa” portál szerint a magyar cégek.
– Akik megmaradtak, biztosan, talán már tudják, mert megtanulták: merről fúj a szél?!
– És merről?
– Te is tudod, Lujza, ezt te is tudod.
– Jenő, mi lesz a tanárokkal?
– Most nyaralnak.
– Horvátországban?
– Nem hiszem, talán otthon, ha van kertjük.
– Értem és szeptemberben? Visszajönnek?
– Meglátják, mi meg meglátjuk.
– És mindenki hoz magával még egy tanárt, hogy elegen legyenek?
– Legföljebb nem tanárt hoz majd magával.
– És Jenő: a mi nyugdíjunk európai?
– Nem az.
– Szerencsére, Jenő, szerencsére, mert azt mondta a Pöcs képviselő úr…
– Lujza! Pócs János képviselő úr!
– Nem mindegy, Jenő? Szóval azt mondta, „ha európai bérek lennének Magyarországon, akkor az ide beruházó nagy cégek elmennének az országból, és nem lennének munkahelyek”. Azér’ nincsenek európai nyugdíjak sem? A rezsi miért európai? Nem tudja, hogy el kellene innen mennie?!
– Nem tudja, és hagyjál már végre egy kicsit olvasnom.
– Jól van, hagylak. Ha nem megyünk nyaralni, nem megyünk. De Jenő: olyan jól mutatna itt az asztal közepén az a mintás pápai áldás!
2022. 08. 11. csütörtök egyszáz-hatvannyolcadik nap